Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-01 / 17. szám
helyi história sek által látogattatik. Egy másik forrás létez a Gramling-féle ácstérén, ennek erei a város falán kívül, annak déli oldalán is buzognak fel, ez említett forrás közelében hajdani nagyszerű fürdőhelynek maradványai jelenleg is láthatók, most ezen forrásnak vize a Szent Ferenc-rendiek által egyedül posztókészítésnél használtatik. Következik ezután a gróf Sándor- féle hévíz, melynek mostani tulajdonosa a források fölötti vízmedencében a vizet emelvén, azt a malomkerék hajtására használja, egyik forrás felett azonban itt is egy tisztességes fürdőhely áll fenn, s többektől látogattatik. Nem messze ezen forrásoktól délfelé való irányban a Szent Tamás-hegy tövében léteznek szinte igen hatalmas hévíz források, melyek fölé a főkáptalanbeli urak igen nagyszerű fürdő intézetet állíttattak fel, az erősebb forrásokat a fürdőházra, a többieket pedig egy műmalom hajtására elszármaztatván. Ezen elősorolt hévizektől eredetére s alkrészeire nézve különbözik a már korábban említett azon ásványos víz, mely az esztergomi keserűvíz nevezet alatt ismeretes és a város közepén emelkedő Szent Tamás-hegyből szivárog. Ezen keserűvizet 1786-ban dr. Rodelsperger és dr. Pudelko megyei főorvosok, későbben a bécsi és pesti egyetemek által megvizsgáltatván, az akkoron nagy hírben lévő Szaidschützi vízhez egészen hasonlónak és szinte azon hatásúnak ítéltetett”. Palugyay írása tehát még jóval a Szent István-forrás létrejötte előtt íródott, de Esztergom vízkincseinek bemutatásában rendkívül érzékletes a munkája. Ezt hangsúlyozza egy apró részlet is, melyben Schmidt megyei főorvos kutatásairól ír, aki „1787-ben egy pozsonyi mérő iszap- és 64 itcze vízből nyert 15 font keserű sót és 2 font magnesiát, és ugyanazon évben tetemes költséggel a Tamás-hegy keleti hajlatán a zöld akáczfa utca végén, a kis-lévai pincze kút közelében gyárt állított fel, hol ezen keserű vízből és a kutakból kiásott iszapból keserű só és magnesia nagyban készítetett, nemsokára azonban a sós vizek mennyisége csökkenvén, midőn a vállalkozó a kutak mélyebbre ásásával erősebb ereket keresne, a hévizek forrásaira bukkant. A keserűvíz lassan-lassan folyni kezdett, míg a vállalkozónak csakhamar bekövetkezett halála magának a vállalatnak is végképi megszűnését eredményezé”. Az „esztergomi keserűvízről” olvashatunk Szállási Árpád 1998-ban publikált írásában is. A doktor szintén említi Rodelsperger és Pudelko nevét és közreadja az idézett vízminta analízis mélyebb részleteit. „A nyolcoldalas kis ismertető füzet részletesen tudatja annak főleg purgáló (a főorvosok maguk is kipróbálták), „vért megritkító”, féregűző, emésztést elősegítő, vese- és epetisztító gyógyhatásait. Az adagolásért az orvoshoz kell fordulni, aki „minden fertály órában 3, 4, 5 meszejes kis pohárotskával hol hidegen, hol lágy melegen rendel innya. (...) Az esztergomi keserűvíz-fe- jezet ebben a Schmidt-féle vegyelemzés ismertetésével bővült. Ez megtalálható már az 1853-as kiadású Palugyai Imre- féle „Szabad királyi városok leírása” című kötetében. Ebből megtudható, hogy mennyi benne a calcium-, magnesium- carbonat, a vasoxyd, vasszulfid és natriumsulfid tartalma. Ő is megemlékezik a 18. század végén még létező palackozásról. (...) A huszadik század harmincas éveiben már „Szent István szénsavval telített ártézi forrásvíz” került palackozásra a prí- mási székhelyen. Tulajdonosa az Esztergomi Takarékpénztár Rt. Artéziforrásvíz Vállalata volt. Annak emlékét is csak emblémás palackok, képeslapok és színes címkék őrzik”. Végezetül álljon itt az „Esztergom” nevű lap 1934. augusztus 12-ei száma, melyben kissé furcsa módon feledve a német rásban elért sikerét csupán a magyar vállalkozónak tulajdonítottak egyebek mellett eredményt. „Az Esztergomi Takarékpénztár Rt. Szent István hővízű fürdőtelepe a város közepén, a Ferenc József és a Csernoch János úton. A Zsigmondy által fúrt 323 méter mély artézi kúttal, mely naponta 50 ezer hektoliter felszálló, továbbá a Szent Tamás-hegyből önként fakadó, a Fürdő szálloda alatt elvonuló és az artézi kútnál még több vizet szolgáltató forrásokkal. A víz hőfoka 29 Celsius fok, vegyi összetétele és gyógyhatása pedig teljesen azonos Römerbad, Tobelbad, Neuhaus, Johannesbad, Wildbad, Landeck, Wolkenstein és egyéb hírneves fürdők gyógyvizeivel, mely csúzos köszvényes bajok, izzadmányok, bénulásoknál, görvényes betegségeknél, idegbántalmaknál, gerincvelő bántalmaknál, vérszegénység, hisztéria, neuraszténia, sápkór, női betegségek, általános kimerültség következtében beállott bármely ideges bántalmak gyógyítására nagy sikerrel alkalmaztatik, gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt. A forrás vize hygienikus tisztaságú és a szénsavval telítve Szent István artézi víz név alatt van forgalomban. A fürdőtelepen a közönség rendelkezésére áll gyönyörű vasbeton férfi és külön női uszoda, napfürdőkkel, családi kabinfürdők, gőz- és kádfürdők, valamint egy 50 méter hosszú, 25 méter széles, naponta 22 ezer hektoliter friss melegvízzel megtöltött remek strandfürdő, nap-, léghomokfürdő és gyermekjátszótérrel, a redutszerű- en átalakított régi Fürdő szálloda vendégszobákkal, nyitott kerti s nagy zárt ebédlőkkel, olvasó, társalgó és táncteremmel, mely remek alkotásoknak az a célja, hogy ezen fürdőtelep folytán kies fekvésű városunk a budapestiek részére oly üdülő helyévé és kedvelt fürdőjévé alakuljon, mint az osztrák fővárosiaknak a Bécs melletti híres Baden fürdő.” hidlap.net hídlap 33
