Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-04-22 / 16. szám

exkluzív találom azokat az embereket, akikkel szívesen dolgozom együtt, akkor én is velük kezdek el a későbbiekben is automatikusan közö­sen munkálkodni. Aztán természetesen az ember mindig új embe­reket ismer meg, és elraktározza magának, hogy ez is egy jó ember, vele is lehet dolgozni, vele is jól működünk együtt. Gondolom, a fil­mes szakmában ugyanez működik, s ezek a kis körök kialakulnak. Én a zenés színházi környezetben tettem le úgy a névjegyemet, hogy főként ott gondolkodnak bennem. A filmes világban teljesen más emberek kerültek előtérbe, és ebben nem voltam benne. Ez a szerep tulajdonképpen egy szerencsés véletlennek köszönhető, és remélem, hogy el tud indítani valamit, ami új ajtókat nyit meg. Sze­retek mindenféle új dolgot kipróbálni, mert az mozgásban tart.- Mi ez a szerencsés véletlen, hogyan találta meg önt ez a szerep?- Ennek a történetnek a Made in Hungária című film jelentet­te az első pontját. A Made in Hungária kapcsán Fonyó Gergely rendező hívott fel, hogy látta a József...-et, s nagyon szeretne a stábban tudni, de bevallja, hogy csak nyúlfarknyi lehetőséget tud biztosítani, mert a filmbeli zenekarhoz már nem vagyok kel­lően fiatal, a szülői vonalra meg még nem vagyok elég idős, úgy­5 hogy azt találta ki, hogy van filmben egy zeneivetélkedő-döntő, If és ott a műsorvezető hölgy szerepét kéne eljátszanom. Nagyon jó fej volt, nem akart megbántani, igazából ez az ajánlat arról szólt, hogy örülnének, ha ott lennék. Azt válaszoltam, a felkérés nagyon jól esik, megtisztelő, és szívesen teszek neki eleget.- S azután következett az Igazából apa?- Igen, a Made in Hungáriában két napot forgattam, és a stáb nagy része meg a producerek, akikkel ott együtt dolgoz­tam, ugyanazok voltak, mint az Igazából apában (a rendező ter­mészetesen más volt, az Igazából apát Novák Emil rendezte). A Made in Hungáriából kifolyólag jutottam az Igazából apa lehe­tőségéhez, bár először nem engem szemeltek ki rá.- Hanem kit? Azt hiszem, kezdetben Ónodi Eszterre osztották ezt a szere­pet, ám utóbb kiderült, hogy valamilyen más elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni. A stábnak egy utó-szereplőválogatást kellett tartania, és ha másra nem, akkor arra mindenképpen jó volt a k Made in Hungária, hogy eszükbe jutottam, alkatilag milyen jól * állna Lillának ez a szerep, nézzük meg öt is. S behívtak egy meg­hallgatásra, ami már eleve egy alapvető vízválasztó, fontos lé­pés, mert hogy nem szokták elhívni az embert, mivel nem jut eszükbe. (Ott már lehet bizonyítani, ha az embert legalább meg­hívják meghallgatásra, onnan már könnyebb nyerni.) Felhívtak, megtörtént a próbafelvétel - és kiválasztottak.- Az életének fontos részét képezte a Csináljuk a fesztivált! című tévéműsor. A közönség sokat láthatta, megszerethette - s találkoz­hatott is önnel többször, hiszen, úgy tudom, hogy zajlott egy Csi­náljuk a fesztivált!-turné lesz-e ennek folytatása?- Sajnos, egyáltalán nem rajtam múlik... Bár úgy volna. Ne­kem a Csináljuk a fesztivált! műsor egy igen szép részét képez­te az életemnek, igaz, bár semmiképpen sem szeretném a je­lentőségét kisebbíteni, egy viszonylag rövid és apró szegmen­sét ölelte fel az eddigi pályafutásomnak. Tudom, hogy a nézők szemében innen datálódom mint létező valaki, sokan ott is­mertek meg. Gyakran meg is kapom: milyen furcsa, hogy te ilyen hamar ismert lettél. Mondom: ilyen gyorsan? Hiszen tí- zen-iksz éve vagyok a pályán, és dolgozom azóta rendszere­sen, és játszom a főszerepeket ... De, hangsúlyozom, tisztában vagyok vele, hogy másoknál ez máshogy csapódik le. A Csinál­juk a fesztivált! számomra nagyon-nagyon jó élményt hozott, és szerettem csinálni, s csak reménykedni tudok, hogy nem múlt el ennyivel. Már csak azért sem, mert nem csak nekem volt fontos, hanem tudom, hogy számtalan nézőnek szintén. Akik szerették. Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom (A leendő Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola általános iskolai tagintézménye) NYITOTT KAPUK PROGRAMSOROZATA IV. „Tavaszi vigadalom” 2010. április 22. (csütörtök) 16 óra (játékos tánc-és rajzfoglalkozás) Szeretettel várnak a leendő első osztályos tanító nénik: Belánszky Lászlóné Szabolcsné Zink Mária Pötyi néni Marika néni hidlap.net hídlap 27

Next

/
Thumbnails
Contents