Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-22 / 16. szám
kultúra Barátom, a múzeum Május 2-ig lehet szavazni a Vendégbarát Múzeum pályázaton. A voksolást ezúttal nem a szakemberek, hanem az érintettek, vagyis a közönség végezheti el. Cikkünkben a többszörösen díjazott esztergomi Duna Múzeumra hívjuk fel az olvasók figyelmét. Mert bár a méltán híres helyi intézmény már tavaly nyert egy hasonló elismerést, a múzeum által kínált programok, kiállítások, szolgáltatások színvonala jottányit sem csökkent. M ár 2005-ben is arról cikkezett a Híd- lap, hogy a Duna Múzeum a kiírás évében el is nyerte a „családbarát múzeum" elismerést. Az akkor leírtak most is igazak, hiszen az intézmény, amelyik a családoknak kedvez és kedves, az minden bizonnyal a nagy többség kegyeit is elnyeri. A MagyarTurizmus Rt. idén a Vendégbarát Múzeum címmel indított szavazást a közönség számára, hogy ők döntsék el, mely intézmények a leginkább vendégszeretők, vendégbarátok. Azt hiszem, annyi patrióta részrehajlás megengedtetik lapunknak, hogy pár- toskodjunk az esztergomi Duna Múzeum mellett, annál is inkább, mivel a kiállító- hely már közel két évtizede rászolgál erre a pozitív ajánlásra. Az intézmény a vízügy, és a környezetvédelem körüli frázisok helyett a víz és az ember valóságos kapcsolatáról, s annak mélyebb értelmezéséről szól. A Duna Múzeum korábbi és jelenlegi vezetőségének célja, vagy ha úgy tetszik hitvallása, hogy az itt látható kiállítások segítségével a szélesebb közönség is mélyebben értse meg a vízügy, illetve a környezetvédelem, azon belül is főként a Duna, mint Magyarország egyik legfontosabb folyójának témakörét. A Magyar Turizmus Rt. által kiírt cím eleve azt szabta feltételül az elismerésért versengő intézményeknek, ami a Duna Múzeumban már az indulástól megvolt: az interaktív, játékos formában elsajátítható tudást és ismeretanyagot. Ezt igazolja a legutóbb nyílt, a Duna északi szakaszán élő védett madárpopulációról szóló kiállítás, ahol analóg és számítógépes technika segítségével mutatják be az adott témát. AVendégbarát Múzeum díjra május 2-ig lehet szavazatokat leadni az interneten, mégpedig a www.mth.gov.hu címen. Az eredményhirdetés május 15-én lesz. Aki szavaz, az csak jól járhat, hiszen a voksolók között értékes belépőjegyeket sorsolnak ki. Az pedig csak természetes, hogy az így nyert tikettek a Duna Múzeumba is érvényesek lesznek. Oldja meg az oldal sarkában található Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesztőség címére április 28-ig! A helyes megfejtők között az Aquasziget Esztergom által felajánlott belépőjegyet sorsolunk ki! Az előző heti számunk feladványának megfejtői közül Budenszki Ilona (Esztergom) olvasónknak kedvezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. 13 * o o D IS) 4 1 3 2 8 7 8 7 5 1 5 4 6 3 4 9 1 7 6 9 4 1 jy 5 4 8 6 — 9 8 5 8 7 2 1 6 9 Legutóbbi feladványunk megfejtése: 1 2 6 9 5 3 7 4 8 4 8 7 2 1 6 3 9 5 9 5 3 8 4 7 2 1 6 5 7 1 3 8 9 6 2 4 8 6 9 7 2 4 1 5 3 3 4 2 1 6 5 8 7 9 6 3 4 5 7 1 9 8 2 2 1 5 6 9 8 4 3 7 7 9 8 4 3 2 5 6 1 Könyvre busz Nyerjen könyvet jó válaszokkal! A legutóbbi feladványainkra helyesen válaszolók közül Szálai Viktória lett a szerencsés. Nyereménye egy, a Babits könyvesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal David Cronenberg filmrendezővel kapcsolatban teszteljük a könyvrajongók tudását. 1. Mely ország szülötte David Cronenberg? 2. Ki volt a Légy című korszakalkotó horror főszereplője? 3. Mely író életét dolgozta fel Cronenberg a Meztelen ebéd című filmben? A válaszokat április 28-ig kérjük elküldeni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a szerkesztőség postacímére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Károlyi Amy 2. Psyché 3. Igen O A Hídlap nyereményeit a szerencsések két héten belül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsolju