Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
Európai szintű komplex kiképzőbázis Esztergom-Kertvárosban Újratöltve: megújult az egykori lőtér Komplex kiképzőbázist avatott Esztergom önkormányzatának hozzájárulásával a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia az esztergom-kertvárosi egykori MHSZ-lőtér helyén múlt szombaton. A versennyel és bemutatókkal összekötött ünnepélyen az objektum megtekintésére, illetve különböző lőfegyverek kipróbálására is lehetőség nyílt szakemberek felügyeletével. L apunkban már korábban beszámoltunk arról, hogy a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia az önkormányzat közreműködésével megkapta az esztergom-kertvárosi, egykori MHSZ-lőtér kezelési jogát, ahol egy civil és hivatásos kiképzőbázist hoz létre. A fél évvel ezelőtti tervek szerint a csapat felidézheti majd a múlt homályába veszett honvédelmi napokat, valamint a környékbeli rendőrkapitányságok és tűzoltók is gyakorolhatnak a bázison, mi több úgynevezett száraz, illetve paintball- és szoftball- edzéseket is lehet majd tartani a versenyek rendezésére is alkalmas terepen. A terveket követően április első szombatján tartotta a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia a hivatalos megnyitót. A versenynyel egybekötött rendezvényre 9 órától várták az érdeklődőket. A magas rangú katonai- és rendőri vezetők, valamint az IBSSA Nemzetközi Testőrszövetség elnöke, Popper György érkezését és körbevezetését követően ünnepélyesen adta át a kiképzőbázist Esztergom önkormányzatának nevében Knapp János Pál alpolgármester a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia elnökének, Keresztesi Zsoltnak. Az alpolgármester elmondta, hogy az 1970-es évek környékéig virágzott a város sportélete, amelynek újjáélesztése Meggyes Tamás polgármesterré választását követően került napirendre, azóta az önkormányzat pénzzel, ingatlanokkal segíti a régi sportemlékek felélesztését. 16 hídlap hidlap.net