Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
esztergom Knapp János Pál hangsúlyozta, ki kell használni és támogatni minden olyan lehetőséget, ami a sportolást szolgálja, hiszen a mai gyermekek mozgás helyett már egészen kicsi koruktól kezdve a számítógép előtt töltik mindennapjaikat. „Márpedig fizikai erő nélkül elsatnyul az ember" - fogalmazott az alpolgármester hozzátéve, hogy éppen ezért kell a sportot támogatni és ezért is segített a város a kiképzőbázis felélesztésével. Keresztesi Zsolt, az MBTA elnöke köszönetét fejezte ki az ön- kormányzatnak, hogy a húsz éve lakatlan bázis ismét megnyílhatott, majd elmondta, hogy az elmúlt hónapokban átalakuláson ment át az épület és környéke. Az oktatáshoz egyebek között egy „bankot", egy „kocsmát", egy valósághű „utcarészletet" és egy akadálypályát alakítottak ki a lőtéren, hogy ezeken a terepeken a mindennapi kihívásokat gyakorolhassák a különböző egységek. Ezenkívül elkészült egy edzőterem is, melyben az önvédelmi fogások gyakorlati oktatására is lehetőség van. Popper György, az IBSSA Nemzetközi Testőrszövetség elnöke elmondta: a Magyarországon és Közép-Európában egyedülálló kiképzőbázis megléte történelmi jelentőségű, hiszen a különböző szervek mellett a civilek is megtalálhatják számításaikat. Az önkormányzat által biztosított objektum igazán nagy segítség, hiszen komplett kiképzőbázisra nagy szükség van és korábban a bérlés és a helyszíncserék nehézségeket okoztak. Csornán János rendőr, európai szintű lőkiképző az objektum nyitónapi versenyfeladataink megszervezésében és lebonyolításában segédkezett, melynek során a kiképzőhely bemutatása volt a cél. A szervezés során a biztonságra is törekedtek, de szem előtt tartották, hogy az elitcsapatok olyan feladatokat oldhassanak meg, amelyek kihívást jelentenek és nem túl egyszerűek. Nem lehetett könnyű dolga a szervezőknek, hiszen a nyitónapi vetélkedőn számos különleges egység mérte össze a tudását: a szlovák rendőrség csapata mellett a marosvásárhelyi és Csíkszeredái kivonuló szolgálatok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bevetési csoportja, az RTL Klub egy egysége, az NNI, a Kaliber Magazin, a szolnoki 88-asok és 34-esek, az Eshor Securit, a győri Security Patent és a debreceni katonaság alakulata. Az elitcsapatok a kiképzőbázis egyik gyakorlópályáján élő fegyveres üldözést imitáltak. A profik mellett a civilek sem unatkoztak: a bázison különféle fegyverek megtekintésére, sőt kipróbálásukra is lehetőség volt a nyitónapon, melyen szakszerű „tárlatvezetés" keretén belül testközelből lehetett megismerkedni az esztergom-kertvárosi kiképzőhely termeivel, pályáival, a kiállított makettekkel, tankokkal és egyéb harci járművekkel. Az egyedülálló 8200 négyzetméteres létesítményben a rendvédelmi szervekkel való együttműködés segíthető elő, ezen belül több hazai, illetve külföldi egységek tagjai fordulhatnak majd meg itt. Az önkormányzat képviselő-testülete részéről az MBTA működésének elismerését szimbolizáló támogatása révén az akadémiának lehetősége nyílt a „laktanyát" és az ott zajló képzéseket átköltöztetni egy több léptékkel nagyobb területre, a MBTA kiképzőbázisára, ahol így nem csak az országban, hanem nemzetközi szinten is egyedülálló komplex képzési létesítményt alakítottak ki. Ez a központ teret biztosít akár a nem éles, alacsony felhasználási költségű fegyverekkel való lövészetre is, mint paintball vagy airsoft fegyverek kipróbálására. A magas színvonalú katonai képzésre is alkalmas akadálypálya, a testőrképzésben elengedhetetlen szituációs helyiségek, oktatóhelyiség és autóvezetés-tecnikai képzésre alkalmas útvonal is rendelkezésre áll. hidlap.net hídlap 17 Tnwáhhi róc7lotol/ űc wíHű/v Muiu/űtwnnlino hu uinknl/i