Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
esztergom Újabb ingatlan homlokzatát varázsolták újjá Tovább szépül a belváros Ismét megújult egy épület a Széchenyi téren az önkormányzat homlokzat-felújítási programjának köszönhetően. A szakemberek a héten a főtér hetes számú házánál már az állványokat is elbontották, a Gran Tours épületén pedig már az utolsó simításokat végzik. Az önkormányzat mintegy kétmilliárd forintos beruházásából három ütemben szépül meg a város. E ddig a főtéren a 8-as, a 10-es, a 17-es és most már a 7-es számú ingatlan is teljesen megújult. Az önkormányzat mintegy kétmilliárd forintos beruházásában folyó városképjavításra, valamint az építészeti örökségek megóvására létrehozott programja első körben a Széchenyi téren zajlik, ahol már a negyedik ház is teljesen elkészült. A tér sarkán pedig a Gran Tours épületén a homlokzat munkálatai még javában folynak, de György Róbert, a kivitelező ÉP Esztergomi Építőipari Kft. ügyvezetője leszögezte, az április 31 -ei határidőig biztosan elkészül. A projekt elsősorban a turisták által leglátogatottabb városrészekben lévő ingatlanokat célozza meg, de amint egyre előrehaladottabb a több ütemben folyó homlokzat-felújítási program az utcák és ingatlanok köre is jobban fedi le a várost. Az úgynevezett zártsorúan beépített területek épületeinek homlokzat-felújítása a Gyarapodás Program egyik eleme, a projektet pedig még 2008-ban jelentette be Meggyes Tamás polgármester, melynek felgyorsítását azt követően népszavazáson az esztergomiak többsége támogatta. A helyi referendumot követően ráadásul az önkormányzat kérdőívekkel fordult a város lakóihoz, akik válaszaikban az utcák, járdák felújítása mögött másodikként nevezték meg a homlokzatfelújítási programot. Az önkormányzat rendeletet is alkotott a projektről, mely meghatározza, hogy a magántulajdonban lévő épületeknél a munkák költségeinek felét a város biztosítja, az ingatlantulajdonosoknak pedig maximum 360 ezer forintot kell vállalniuk a kiadásokból, melyet ráadásul rendkívül kedvező, harmincéves kamatmentes részletfizetési lehetőség keretén belül fizethetnek ki, így az érintettek a rájuk háruló terhet akár havi ezer forintjával is törleszthetik. A programhoz szükséges engedélyezési tervdokumentációt, valamint a kivitelezés költségeire vonatkozó költség- becslést ezenfelül mind az önkormányzat finanszírozza, amely előzetesen felmérte az ingatlanok rekonstrukciójának minden részletét, így egyebek között az érintett épületek paramétereit, az elvégzendő munka költségeit, illetve a megvalósítás jogi hátterét is. Az ingatlantulajdonosokkal kötött szerződést követően kezdődik a tényleges munka, melyet közbeszerzési pályázaton a Reneszánsz Zrt. és az ÉP Esztergomi Építőipari Kft. konzorciumi partnerségben nyert el. A városképet megszépítő program az eddig felújított Széchenyi téri ingatlanok után továbbra is a főtéren folytatódik, így például a kilences számú házzal, amely felújítás után színvilágában is harmonikusan illeszkedik majd be az eddig felújítottak közé. Lenger I. ütem: Széchenyi tér, Bottyán János utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Lőrinc utca, Rákóczi tér, IV. Béla király utca, Berényi Zsigmond utca, Pázmány Péter utca, Mindszenty tér, József Attila tér, Vörösmarty utca, Hősök tere, Árok utca, Terézia utca, Petőfi Sándor utca, Dobozi Mihály utca, Kiss János vezérezredes utca, Kossuth Lajos utca, Rudnay Sándor tér, Táti út, II. ütem: Deák Ferenc utca, Jókai Mór utca, Mikszáth Kálmán utca, III. ütem: Vár utca, Papnevelde utca. Szent Tamás utca, Imaház utca, Madách tér, Batthyány utca, Kis-Duna sétány, Majer István út, Bánomi út, Kölcsey utca, Táncsics Mihály utca, Arany János utca, Sissay köz, Malonyai utca, Eszperantó utca, Liszt Ferenc utca. Katona István utca, Czuczor Gergyely utca, Főapát köz, Magyar utca, Angyal utca, Lahner György utca, Simor János utca, Földműves utca, Dessewffy utca, Klapka tér, Dózsa György tér, Vécsey Károly utca. hidlap.net hídlap 11 Tm/áhhi rpczlpfplr pc víHpó- ■ vww ptvnnlinp hu u/phnlHalnn