Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
programok sülét Esztergomi Tanácsadó Irodájának szervezésében fogyasztóvédelmi fórumot tartanak a művelődési házban április 16-án, pénteken 16 órakor. A fórum meghívott előadója Dietz Teréz, az OFE elnöke és Pintér György az INDRA elnöke lesz, a témák között az általános fogyasztóvédelmi ismeretek, a pénzügyi és a biztosítási ügyek szerepelnek, de lesz lehetőség kérdések felvetésére is, amit a szakemberek készséggel megválaszolnak. BABARUHABÖRZE Esztergom. Babaruhabörzét szerveznek a Szentgyörgymezői Olvasókörben április 17-én, szombaton 9 és 12 óra között, ahová várják mindazokat, akik szívesen eladnák kinőtt tavaszi és nyári gyermekruháikat, megunt játékokat, babakocsit, autósülést, járókát, hintalovat és egyéb babafelszerelést, valamint azokat is, akik jó áron szeretnék beszerezni a gyerekeknek szükséges holmikat. Asztalfoglalás a 06 (20) 828-0388-as telefonszámon. ÉVADZÁRÓTÁNCHÁZ Esztergom. A Szentgyörgymezői Olvasókörben április 17-én, szombaton 17 órakor ismét táncházat tartanak Kalmár Mónika és Ölveczky Árpád vezetésével, a zselízi Pengő népzenekar muzsikájára. Fellép az Árpád-házi Szent Erzsébet óvoda csoportja. A 17 órakor kezdődő aprók táncát Trexler Magdolna vezeti, zenél a Pengettyű citerazenekar. A belépő 500 forint, 14 év alatt ingyenes. ÖRÖMKÖR Dorog. A gyermekkönyvtár és a védőnői szolgálat ismét közös rendezvényt szervez áprilisi 9-én, hétfőn 16 és 18 óra között a gyermekkönyvtárban, ahol Holló Márta, a pedagógiai szakszolgálat pszichológus igazgatója tart előadást a nevelésről, a gyerekeket pedig közös mondókával kísért mozgásos játékra Nagy Józsefné várja. ajándékkészítés anyának Dorog. Anyák napi meglepetés készítésére várják a kicsiket a gyerekkönyvtárba április 21-én, szerdán 15 órára. A foglalkozást Konczné Erika vezeti. A HÜLYESÉG KORA Dorog. A Föld napja alkalmából vetítik le A hülyeség kora című filmet a József Attila Művelődési Házban április 22-én, csütörtökön 17 órától. A belépés ingyenes. EGÉSZSÉGNAP Dorog. Nap-Út Napot rendeznek a József Attila Művelődési Házban április 24-én, szombaton 10 órától, ahol orvosok, védőnők és egyéb szakemberek részvételével betegségmegelőző beszélgetések, állapotfelmérések, szűrővizsgálatok és bemutatók lesznek a természetes gyógymódok és a környezettudatos életmód kapcsán. A gyerekeket kézműves foglalkozás várja. A PALETTÁN A MUSICAL Dorog. Április 24-én, szombaton 17 órakor kezdődik a Musical paletta című előadás a József Attila Művelődési Házban, ahol musicalek és operettek slágerei hangzanak el Koós Réka, Mahó Andrea, Bot Gábor és Csengeri Attila előadásában Belépőjegyek 2500 forintért kaphatók. ELJÖTT A MÁJUSFÁK IDEJE! Esztergom. A Szentgyörgymezői Kertbarátkor április 30-án, pénteken délután tartja hagyományos Szent György- napi ünnepségét májusfa állítással. Fotó és Digitális Nyomda Esküvői, ballagási meghívók egyedi kivitelben! fotólabor névjegykártyák öntapadó matricák plakát nyomtatás diploma kötés 33/412-100 Esztergom, Petőfi utca 2. www.colorposter.hu Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom (A leendő Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola általános iskolai tagintézménye) NYITOTT KAPUK PROGRAMSOROZATA IV. „Tavaszi vigadalom” 2010. április 22. (csütörtök) 16 óra (játékos tánc-és rajzfoglalkozás) Szeretettel várnak a leendő első osztályos tanító nénik: Belánszky Lászlóné Szabolcsné Zink Mária Pötyi néni Marika néni JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA „NYITVA VAN AZ ARANYKAPU!” Kedves Első Osztályba Készülő Gyerekek! Szeretettel hívunk benneteket szüléitekkel együtt ISKOLAVÁRÓ rendezvényeinkre! 4. találkozás: április 10. (szombat) 9°° órától „Barátkozás az iskolával” - komplex foglalkozás (mese, kézműves foglalkozás és játékos sport) GYERE EL! VÁRUNK! 10 hídlap hidlap.net