Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-27 / 8. szám

helyi história

Az Artportál virtuális lexikon tömören, de érzékletesen írja le Martsa Alajos életútját.,,1910-ben született Pozsonyban. Pontos születési dátuma nem ismert. 1920-tól Esztergomban élt, a polgári után könyvkötőtanuló volt. Gyerekkori szánkóbalesete egész életére mozgássérültté tette. Ezután tanult meg fényképezni Tvarosek Páltól, Albrecht Ferenctől, Uy Kálmántól, akinek makói műtermét vezette. Szegeden Rónai Dénesnél ismerte meg a külföldi avantgárd folyóiratokból Moholy-Nagy László, El Liszickij fotogramjait, fotómontázsait, bekapcsolódott a munkás- mozgalomba is. 1933-ban Esztergomban önálló fotóműhelyt nyitott, amatőr munkák kidolgozásából élt. 1935-37 között Tuniszban egy magyar fényképész segédje lett. Itt készült fotói az avantgárd hatására születtek. 1937-ben Esztergomban modern szellemű portréműtermet nyitott, amely művészeti, szellemi műhellyé vált.1945-ben az MKP tagjaként megyei alispán, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt, majd városi párttitkár. Esztergomban jelentős szerepet játszott a város újjáépítésében. Kisiparosként, miniszteri biztosként a KIOSZ helyi szervezetének megalakítója, a város képviselő-testületének tagja volt. 1951-73 között a városi könyvtárvezetője. Fontos volt kultúraszervező tevékenysége. A városi fotószakkör megalakítója, Ferenczy Bénivel az esztergomi művésztelep megszervezője volt. Műterme festők, írók szellemi műhelye, találkozóhelye lett, ő szervezte az első kiállítást a sokáig elhallgattatott Kassák Lajosnak. Közben folyamatosan fényképezett, fotogramokat, nonfiguratív képeket készített, amelyeket fotóilluminációnak nevezett.

1979.április 15-én, Esztergomban hunytéi".

területén városi földeket is bérelt. Itt zöldségkertészetet létesítettek, amelynek öntözését a kenyérmezei patakból idevezetett csatorna vizéből tervezték. A kertészethez csatlakozott a gazdasági udvar igavonó állatokkal, sertéshizlaldával és tehenészettel. A polgári iskola 1922-ben nyerte el a nyilvánossági jogot. Ekkor kerültek az iskolához szakképzett tanárok, és ekkor iratkoztak be azok a bejáró tanulók, akik a bányavidékről és a Duna menti községekből utaztak Esztergom-táborba. A rákövetkező években Esztergomtól is vagy húszán utaztak ki Táborba: többségükben az esztergomi gimnáziumokból eltanácsolt vagy szegényebb származású fiúk. Az intézet bentlakó növendékeinek szervezetét mintegy nyolc „család” képezte, élükön „családfőkkel”, akik rendszerint az igazságügyi minisztérium által kinevezett állami felügyelők voltak. A műhelyeket mesterek, műhelyfőnökök vezették. Az intézet növendékeinek nagy része a műhelyekben dolgozott, mint tanuló majd segéd, másik része a gazdaságban (kertészet és állattenyésztés). Fizetést nem kaptak, lényegében állami eltartásukért szolgáltak. Egy kisebb hányad járt a polgári iskolába, és vagy 10-15-en voltak azok a jó tanuló fiúk, akik papi pályára készültek. Ok az esztergomi gimnáziumba jártak naponta vonattal, s a többiektől elkülönülve éltek. A bentlakók, mind szegénysorsú, illetve teljesen családtalan gyermekek voltak, de a polgári iskolába bejárók többsége is a plebejus rétegekből került ki. Úgynevezett „jobb” családból csak kevesen származtak: azok a fiúk, akiket az esztergomi gimnáziumokból sikertelen előmenetelük miatt eltanácsoltak, s ezért az intézet polgárijába jártak be. Az intézet első két évében a fiúk ellátása élelemben és ruházatban is nagyon silány volt. Ez akkor javult meg, amikor 1922 őszén Horthy kormányzó látogatást tett a dorogi bányaüzemben és az esztergom-tábori fiúnevelő intézetet is megszemlélte. Bizonyára Bauer igazgató ügyessége rejlett a dolgok mögött. A szemlére kivezényelt „családok” legalábbis új ruhát és bakancsot kaptak. Ettől az időtől kezdve az ellátás javult. Az intézet gazdasága is többet termelt és a műhelyek is vállaltak külső munkákat az esztergomi apáca- intézetektől. Bauer igazgató állandóan fejlesztette a műhelyek számát. A kezdeti cipész-, szabó- és kovácsműhelyek mellé újabbakat létesített: asztalos-, könyvkötő- és szövőműhelyt, hogy minél több fiú valamilyen szakmával lépjen ki az intézetből. Állítólag ez a törekvés vezetett az intézet eladósodásához. Emiatt az állami hatóság átengedte a fiúnevelőt a szalézi szerzetes

rendnek. Ez 1925-ben következett be. Ekkor távozott az intézet éléről Bauer József. Én az intézet polgári iskolájába 1924-ig jártam. Ezután mint könyvkötő tanuló szegődtem az intézethez. 1925-ben családom Esztergomba költözött én pedig mint bentlakó tanuló maradtam Esztergom-Táborban. Ez az idő egybeesett a szaléziánus rend honfoglalásával. Fél évet töltöttem a szalézi rend igazgatása alatt álló intézetben” - olvasható Martsa Alajos cikkében.

Martsa az intézet vezetőjéről és nevelőiről is írt. „Bauer József igazgató katolikus pap volt. Rendkívül vonzó és humanitástól áthatott egyénisége jó szervezőkészséggel párosult. Egy-két év alatt gazdag és sokrétű fiúnevelő intézetet szervezett az elhagyott fogolytábor területén. Gondoskodott az árva és elhagyott gyerekek iskolázásáról, neveléséről. Mindennap szakított időt, hogy a gyerekek szórakozásaiban, játékaiban részt vegyen. Zenekart, énekkart létesített, futballcsapatot és színjátszógárdát szervezett, társas kirándulásokat vezetett a környező hegyekbe. Sokféle módon igyekezett otthont teremteni a fiúknak. 1925-ben vált meg az intézettől. A polgári iskolában neves személyiségek is tanítottak, többek között Bányai Kornél, a Nyugat folyóirat költője, jogászdoktor, Sugár Béla költő, Holló Kornél szobrász- művész és a település legismertebbje, Féja Géza író”.

hidlap.net hídlap 31