Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-27 / 8. szám
fotók: esztergom-anno.hu h elyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története Mesék a fiúnevelő intézetről Pöltl Zoltán Idén ünnepeljük Martsa Alajos fotóművész születésének 100. évfordulóját. A jubileum kiváló alkalom arra, hogy a 20. századi esztergomi értelmiség közösségteremtő figurája egy írása erejéig „megszólaljon” rovatunkban. A szerző „Éveim az esztergom-tábori fiúnevelő intézetben 1920-1925 (Visszaemlékezés)” című írása a későbbi fotográfus gyerekéveiről mesél. Az életrajzi szakasz egyben fontos helytörténeti adalék és már csak azért is kiemelkedő értékkel bír, mivel a több, mint ezeréves város mellett nehezebben kap szót a történelemkönyvekben a tőszomszédságában lévő Esztergom-Kertváros. Martsa cikkét - melyből részleteket közlünk most - a rovatunkban már idézett 1981-es keltezésű Esztergom évlapjai kiadványban találhatjuk meg. A z esztergom-tábori Állami Fiúnevelő Intézet 1920-ban létesült. Első növendékei (mintegy hatva- nan) az újdonsült Csehszlovákiából, Znióváraljáról áttelepült hasonló intézet állami gondozottjai voltak. A fiúkat Bauer József igazgató hozta át Magyar- országra. „Én magam 1920. januárjában kerültem az intézet (akkor még magán) polgári iskolájába, mint bejáró tanuló. (...) Esztergom-Táborban az intézet részére rendelkezésre álltak az első világháború egyik legnagyobb fogolytáborának barakk és kaszárnya épületei, ezek egy részét a hadügyminisztérium az igazságügynek engedte át. Az intézet központi épületéül az egykori fogolytábor szálláshelyét választották. Itt lakott az igazgató, ebben volt az apácák lakosztálya, a betegszoba, a 6-8 éves gyerekek hálóhelyei és a nőtlen nevelők lakószobái. Az intézet műhelyeit és a nagyobb fiúk hálószobáit a mintegy hat régi kaszárnyaépületbe telepítették. A nagyobb fiúk hálótermei mintegy ötven méter hosszú, tíz méter széles ho- dályok voltak, téglapadozattal és meny- nyezet nélkül, vagyis a lakótér a padlással egy teret alkotott. Ma tankgarázsok vannak itt. (a 60-as évektől - a szerk.) A termek közepén két-három kályha állott, a lakótéren átnyúló téglakéményhez csatlakoztatva. A családos főnevelők három külön épített két-kétlakásos tiszti épületben laktak. Ezenkívül az intézethez tartozott még egy gazdasági udvar istállókkal és néhány cselédlakással. Az intézet 1922-ben már vagy 5-600 fiúnövendéket számlált. Megalakulása után az igazságügyi minisztérium sok, a háborúban család nélkül maradt fiút utalt az intézetbe. Voltak olyanok is, akiket szüleik különféle okokból - csekély tartásdíj ellenében - ide helyeztettek el. Ezek ápoltságukra és ruházkodásukra nézve el is különültek az állami gondozottaktól, akiknek öltözete messziről felismerhető csíkos intézeti ruha volt, hasonló anyagból készült bocskai sapkával. Az intézet már letelepedésekor elemi iskolát nyitott, majd 1921-ben indította meg a polgári iskolai oktatást, első évben még magániskolái jelleggel. Az első év anyagából úgy- ahogy felkészült növendékek a Budán lévő, Istenhegyi úti szerzetesiskola polgárijában vizsgáztak. Az intézet e két iskolájába némi tandíj ellenében felvették az Esztergom-Táborban lakó mintegy tíz bányász és a városi major egykét béres családjának bejáró gyerekeit is. Az elemi iskola oktatói az apácák közül kerültek ki. Az első évben a polgári iskolásokat négy tanítói képesítésű állami nevelő oktatta, továbbá két polgári iskolai tanár, képesítéssel rendelkező apáca és maga az igazgató is. A polgári iskola növendékei közé az intézet bentlakói közül csak a kellő előmenetelt felmutató fiúkat vették föl. A növendékek nagy része, mint iparos tanuló dolgozott, a műhelyekben és a kertészetben megtermelt nyereséggel hozzájárulva az intézet fenntartási költségeihez. A kezdeti időben cipész-, szabó-, kovács- és asztalosműhely volt itt. Hogy a kertészet eredményesebben gazdálkodjék, az intézet részben a Strázsa-hegy környékén, részben pedig a mai repülőtér 30 hídlap hidlap.net
