Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-06 / 6. szám

címlapon nulóra jutó költségvetési támogatás így ma nominálisan is ke­vesebb, mint 2002-ben volt, reálértékét tekintve pedig annak csupán a fele, ami annyit jelent, hogy a szocialista kormány ma a nyolc évvel ezelőtti helyzethez képest csak minden második gyerek oktatását támogatja. A közoktatásra szánt állami norma­tíva 1998-tól 2002-ig folyamatosan emelkedett, nominálérték­ben és reálértékben egyaránt, majd 2003-at követően alig nőtt, reálértékben ráadásul csökkent. 2006-tól pedig mindig egyre kevesebb lett, olyannyira, hogy idénre már csupán csak a négy évvel ezelőtti egy főre jutó összeg - reálértékben - 55,1 száza­léka. Közben persze az iskolák fenntartási költségei, az energia­árak jelentősen emelkedtek. Mivel az állam egyre inkább kivonul a bölcsődék, óvodák és iskolák támogatásából, az önkormányzatoknak egyre nagyobb szerepet kell vállalniuk fenntartásukban. Ám mivel a helyható­ságoknak 20 százalékkal csökkentette támogatását a kormány, így 120 milliárd forinttal kevesebből kell gazdálkodniuk. Ennek köszönhetően sokkal kisebb összeg jut a közoktatás helyi finan­szírozására is. Az önkormányzatok - mivel továbbra is az eddigi színvonalon kívánják működtetni az intézményeket - már odáig jutottak, hogy vagy hitelből fedezik a költségeket, vagy átszer­vezik, összevonják azokat, esetleg átadják megyei fenntartásba, vagy elbocsátanak dolgozóik közül, illetve ami még rosszabb, esetenként kénytelenek bezárni az érintett bölcsődét, óvodát, hidlap.net hídlap 5

Next

/
Thumbnails
Contents