Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-01-23 / 3. szám

Városbéli rockpacsirta „Nem az első" címmel jelent meg tavaly decemberben Tóth Reni szólóalbuma. A szőke szépség, aki nem mellesleg a hazai rock, a folk és a popzene berkeiben is ki­próbálta már híres szopránját, musicalekben is domborított már. Jelenleg a Kor- morán együttesben énekel, a blikkfangos címmel ellentétben első szólólemeze most teljes szépségében mutatja meg az esztergomi rock-pacsirtát. B izony, nem mai a történet, de hölgyek esetében erről inkább csak ködösen és visszafogottan illendő beszélni. A lé­nyeg, hogy Tóth Reni a 90-es évek első fe­lének egyik vezető helyi rockzenekarában, a Harley Davidson Bandban tűnt fel Filip Gyuri oldalán. A fiatal lányt hamar meg­kedvelte a rockos közönség, Reni kellő be­vérzéssel és kicsattanó őszinteséggel jár­ta a Janis Joplin által kitaposott utat. Nemrég megjelent, „Nem az első" című szólóalbuma kellemes megle- É petés, mert bár abban tán senki nem \P kételkedett, hogy a közismerten magas énektudású művész szinte minden stílusban helytáll, de arra tán ke­vesen számítottak, hogy az énekesnő visszatér a gyökerekhez, a rockhoz. A tíz dalt tartalmazó szerze­mény többségében tehát korszerű (és semmiképp n. sem nosztalgikus, avagy retro) ihletésű kemény nóta. A koronghoz rendelt bookletben szintén szívet melen­gető, hogy pazar képgaléria és dalszöveg­gyűjtemény is található, sőt, a füzetke hát­só traktusában Tóth Reni zenekara is látha­tó egy-egy fotó erejéig. A felvételek majd mindegyike elsőre belebújik az ember hallójárataiba, a keményebb hangvételű és valóban modern gitárhangzást és kel­lően adagolt elektronikus effekteket fel­vonultató dalok ugyanúgy hamar kedven­ceinkké válnak, mint a lírai, illetve lassúbb szerzemények. A lemez egyéni és egysé­ges hangi világa jól illeszkedik a mai ma­gyarországi mainstream előadók által diktált trendekbe. Tóth Reni szólóal­bumára azt mondani, hogy itt érett TÍ be az énekes, nem lenne helyes, hi­szen énektudását a hazai köny- nyűzenei szakma számos ® jelese már többször meg­igényelte és elismerte. Az viszont minden bizonnyal ' igaz, hogy Reni itt mutat­« ja meg először, hogy milyen saját gondolatokat sze­retne közvetíteni dalai előadásmódja segítségével. Oldja meg az oldal sarkában ta­lálható Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesz­tőség címére január 27-ig! A helyes megfejtők között az Aquasziget Esztergom által fel­ajánlott belépőjegyet sorsolunk ki! Az előző heti számunk feladvá­nyának megfejtői közül Nagy Beatrix (Dorog) olvasónknak kedvezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. KÖNYVRÉBUSZ Nyerjen könyvet jó válaszokkal! A legutóbbi feladványainkra helyesen válaszo­lók közül Bajkóné Nagy Mária (Esztergom) lett a szerencsés. Nyereménye egy, a Babits könyvesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szerkesztőségünkben ve­het át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal modern drámákkal kapcsolatban tesztel­jük a könyvrajongók tudását. 9 6 2 3 8 6 4 3 9 8 9 7 3 5 1 2 6 8 7 3 5 2 5 7 1 9 4 9 7 1 Legutóbbi feladványunk megfejtése: 5 6 7 9 3 2 1 8 4 4 9 2 6 1 8 3 5 7 3 8 1 5 7 4 6 9 2 2 7 3 8 5 6 4 1 9 6 5 8 1 4 9 2 7 3 9 1 4 3 2 7 5 6 8 1 4 5 7 8 3 9 2 6 8 3 9 2 6 5 7 4 1 7 2 6 4 9 1 8 3 5 1. Ki írta az Egerek és emberek című művet? 2. Ki a szerzője a Kushadó kutya című francia regénynek? 3. Mi a címe Alberto Moravia világháború előtt játszódó, évszámmal jelölt regényének? A válaszokat január 27-ig kérjük elküldeni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a szerkesztőség postacímére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Verdák 2. Cinderella 3. Szabó Magda 30 hídlap A Hídlap nyereményeit a szerencsések két héten belül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat Ismét kisorsoljul

Next

/
Thumbnails
Contents