Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-01-23 / 3. szám

kultúra tárlatjárat Számokkal jelölt kollekciók XXI.C.II., e meglehetősen különös című kiállítás nyílt a Babits Mihály Általános Iskola Sugár Galériájában január 15-én. Koós István festőművész korábban Po­zsonyban mutatta be XXLC.I. elneve­zésű képsorozatát, így úgy is vehetjük, hogy a felvidéki festő most alkotói ciklu­sának egy következő jelentős állomásául választotta a nagyváros után Esztergo­mot. A művészről érdemes tudni, hogy ma Rimaszombatban él, s pályája immár húsz éve tart. Koós István tagja a sok értéket felvonulta­tó és őrző Szlová­kiai Magyar Kép­zőművészek Társa­ságának. A rangos társaságban eme alkotó is úgy lehet jelen, hogy munkái kiemelkedőek, ha­tásukban erőtelje­sek. Erre igazolás a most városunkban nyílt tárlata. Mint oly sokaknál, nála is a portrék, ember­ábrázolások, figurális kompozíciók ejtik inkább rabul elsőre a nézőt. Egy koráb­bi bemutatója kapcsán elhang­zott: „Koós István portréi va­lóban egy tágabb értelmezésű szakírói felmérést érdemelné­nek, ami persze korán sem fér­ne be egy tárlat megnyitóbe­szédének szűkös keretei közé. Persze semmi esetre sem ke­rülheti el figyel­münket az a tény, hogy Koós több­nyire az ember belső arcát kíván­ja ábrázolni, a lát­szat másodlagos, az alkotó célja a lélek tükrének meg­jelenítése, ahol a modellt, az emberi arcot - a felisme­rés helyettesíti. Az emberi lépték az, amely kellemesen meglepi a szemlélőt, ami­kor az alkotások már a he­lyükre kerültek, amikor már nyugodtan értékelhetjük, megnézhetjük a képeket; ugyanis az olykor az egész vi­lágmindenséget átölelő témák, a világ- egyetem, a végtelen-, az emberi jellem magasabb szintű témaköre, az elvont vi­lág ábrázolása régi, már patinát fogott képkeretei amo­lyan kedves ember­séget árasztanak túldimenzált, te­lekommunikációs csodákkal megtűz­delt mindennapja­inkban. ” A Sugár Galériában látható kollekció egyik sa­játossága, hogy az alkotó képein két- rétegűséget, két faj­ta üzenetet, egyfaj­ta - valahogy mégis nagyon is nyilván­való - mögöttest jelez, amikor az eredeti vászonra felvitt kompozícióra egy újabb, itt-ott szándékosan hevenyészett állagú, alakú, küllemű vásznat helyez el, hogy annak síkjában egy első látszatra merő­ben idegen színt, formát illesszen. Koós István esztergomi kiállítása február 18-áig tekinthető meg a Babits Mihály iskolában. J étről hétre a Hídlap egyik legnépszerűbb rovatában, La Helyi históriában megjelent írásokkal kapcsolatban teszünk fel egy-egy kérdést, ezért érdemes megtartani a Hídlapot, a választ ugyanis mindig az egy héttel korábbi lapszámban találhatják meg a szemfüles olvasók. A helyesen válaszolók közül kisorsolt nyertes ezen a hé­ten az Esztergomi Hirdető Kft. és a Hídlap lógójával el­látott 2 GB-os pandrive-ot nyerhet meg. Ezúttal a szeren­csés Lantos Kálmánná (Esztergom-Kertváros) lett, nyere­ményét szerkesztőségünkben veheti át. Kérdésünket az előző heti lapszám helytörténeti cikké­ben lévőkre alapozzuk. Ennek megfelelően a kvízben az „A Trianon után formálódó vármegye és város (I. rész)” című cikkből kérdezzük ki most lelkes olvasóinkat. Mely mai szerző cikkére alapozva adtuk közre a vármegye történetét? A választ január 27-ig kell elküldeni a szerkesztőség posta­címére vagy a jatek@hidlap.net e-mail címre. A múlt heti kvíz helyes válasza: Keresztény Múzeum és Balassa Bálint Múzeum A SZÜKSÉGES PLUSZ DOROG, MUNKÁS U. 2. KULI ÚRHRY ÍS KOK ffLBÁR ÉLŐ KONCERTEK! 5* A JflJf JV, jT Januar 15. ~ ZSOLA ÉS A VAD ORCHIDEÁK Somló Tamással Január 22. CARAMEL S L Február 12. SZÉPÜLŐ VÁROSKÖZPONT Február 19. TÜZKERÉK hídlap 31 A kultúra rovatot szerkesztette: Pöltl„Oxi"Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents