Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-01-23 / 3. szám

esztergom Köztérben a magyar gazdaság elemzése Van kiút a válságból Bozori Ivett Magyarország pénzügyi helyzete volt a téma az ETV Köztér című műsorának legutóbbi adásában. Az elmúlt év gazdasá­gi, pénzügyi mutatóit, valamint az új esztendőben várható eredményeket Zoltai Tamás és Bőd Péter Ákos közgazdászok elemezték. Visszatekintés 2009-re A visszaeséses éve volt 2009, tavaly ugyanis a nemzeti összter­mék mintegy 6-7 százalékkal csökkent. Ezt jelenleg is mindenki érzi a saját bőrén, kevesebb a fogyasztás, csökkent a beruházá­sok mértéke, egyre több a munkanélküli. Az országban felhal­mozott adósságok - magánszemélyek, családok, cégek és az ál­lam adósságai - olyan mértéket öltöttek, hogy habár eddig még sikerült elkerülni, de jelenleg is fennáll az államcsőd veszélye. Ma Magyarország az egyik legeladósodottabb ország Európában - vázolta a jelenlegi helyzetet Bőd Péter Ákos. Negatív eredmé­nyeket mutat 2009 Zoltai Tamás szerint is, aki mint elmondta, a korábbi évekhez képest tovább nőtt a fizetésképtelenné vált ügyfelek, vállalatok száma. A nagyvállalatok esetében gyakori a lánctartozások kialakulása, ami sok esetben ellehetetlenítette a "SZIG^BÁD • csapadékvíz elleni szigetelések • talajvíz elleni szigetelések • talajnedvesség elleni szigetelések • lapostetők hőszigetelése • zöldtetők készítése • épületbádogos munkák • fémlemezfedések készítése • átalánydíjas tetőkarbantartás Munkáinkra 12 év jótállást vállalunk. Kamatmentes részletfizetési lehetőséget kínálunk társasházi lakóközösségeknek. Telephelyünkön szigetelő és bádogos termékek kedvező áron megvásárolhatók. BALOGH SZIG-BÁD KFT. székhely: 2500 Esztergom, Dobogókői út 28. postacím: 2500 Esztergom Pf. 11 tel./fax: 33/523-185 tel.: 30/928-1140 web: www.baloghszigbad.hu cégeket. A bankokban rengeteg olyan hitel bukott fel, amik már régebb óta halmozódtak, így most a pénzintézetek és az állam közösen próbálnak meg megoldást keresni ezek áthidalására, annak érdekében, hogy a piac újra be tudjon indulni. Mit várhatunk az új évben 2010-et nagyban meghatározza a már elfogadott költségvetés, az általános forgalmi adó megemelése, a bevezetett nyereség­adó és a hamarosan életbe lépő ingatlanadó is, mely Bőd Pé­ter Ákos szerint jelen formájában elfogadhatatlan. „Választások éve van és egy új kormánynak nyílván új gondolatai és új politi­kája lesz és szinte biztosra vehető, hogy új költségvetést fog ki­dolgozni. Ez mindenképp szükséges akkor, ha újra munkát akar­nak adni emberek százezreinek, mivel az országban jelenleg na­gyon kevesen fizetik azt az adóterhet, amiből az állam magát el tudná tartani. Amíg nem történnek lépések a munkanélküliség visszaszorítására és a fizetőképes réteg növelésére, addig ebből a problémából nem fogunk tudni kilábalni" - folytatta Bőd Pé­ter Ákos. Az állami terhek mellett a lakosság eladósodása is ko­moly problémákat jelent. A hiteltörlesztésekkel kapcsolatban a lakossági hitelek esetében a legnagyobb gondot a devizában felvett kölcsönök törlesztése jelenti. Ezt több minden befolyá­solja, egyrészt az árfolyam, másrészt pedig az elbocsátások és a fogyasztói árak növekedése, és ezek a tényezők sok esetben elle­hetetlenítették a kölcsönt felvevőket. Ezt a problémát leginkább a hitelesek újbóli munkába állításával lehetne orvosolni, hiszen ez esetben az adósok újra fizetésképessé válnának s a bankok pénzügyi helyzete is javulna. Nagy előrelépést jelentene ezen a téren, ha Magyarország végre az eurozóna tagja lenne, hiszen ebben az esetben csökkenne, sőt idővel meg is szűnne a devi­zahitelek kockázata, ám a jelenlegi helyzet alapján erre a közel­jövőben nem sok esély van, hangsúlyozták a műsorban egybe­hangzóan a szakemberek. Válságban az ország Jelenleg két válsággal is küzdünk, egyrészt a pénzügyi világvál­sággal, mely már elmúlóban van, másrészt sújt minket a magyar gazdaság válsága is, ami ettől teljesen független, hiszen Magyar- országon már 2007-től nincs gazdasági növekedés, ennek megfe­lelően a magyar recesszió igencsak elhúzódik.„2010 még egy la­pos esztendő lesz, de mindenképpen nagyon fontos év, hiszen ha most nem történik semmi változás, akkor nem lesz megalapozva az elkövetkező három év, amikor is be lehetne kapcsolódni ajavu­ló világkörülményekhez" - vázolta az elkeserítő tényeket a jegy­bank volt elnöke. Az önkormányzatok helyzetére is kitérve a tele­pülések fennmaradását és zavartalan működését is nagyban meg­nehezítette a költségvetés és a helyi önkormányzatoktól elvont pénzek. Ennek eredményeként a közgazdászok szerint a 3300 ön- kormányzat legtöbbje még nehezebb helyzetbe fog kerülni. Összegzésként a szakemberek a tavalyihoz hasonlóan nehéz évet jósolnak, további elbocsátásokkal, becsődölt vállalatokkal és ennek kapcsán újabb és újabb tönkrement családokkal. Nagy változásokat remélnek azonban a választások eredményeitől és az új kormány munkájától. 26 hídlap hidlap.net szakkivitelezővel! ' A Balogh Szig-Bád Kft. több évtizedes gyakorlattal rendel­kező szakmunkásgárdával vállalja az alábbi munkák elvégzését:

Next

/
Thumbnails
Contents