Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-06-12 / 23. szám
helyi história Szétszóratva vtm-jm.rim Elképzelek egy kolostort, amelynek scriptóriumában tanult és bölcs szerzetesek évszázadokon át írták, másolták a magyarok történetét, tanították a jövő nemzedékeit, nagyjainkat, kultúrát alkottak és képviseltek. Őket, akik nélkül Magyarország ma nem az volna, amilyenné vált. A z évszázadok során mégis több alkalommal voltak olyanok, akik úgy vélték, hogy nincsen rájuk szükség. Elsőként II. József császár vette a bátorságot, hogy eldöntse, melyik rend az építő jellegű és melyik az, amelyik szükségtelen. Azután elérkezett egy következő század, a huszadik, telve szenvedéssel, nyomorúsággal, világháborúkkal és ateizmussal. Az egyházat nem lehetett elpusztítani, de Rákosiék akkor ezt még nem tudták. Annyit azonban tudtak, hogy megcsonkítani meg lehet - nos, ezt meg is tették. Fokozódott tehát a nyomás a katolikus egyházra, 1950 júniusában deportálták a déli határsávban élő szerzeteseket, majd augusztus végén aláírták az állam és az egyház közötti megállapodást. Ebben a püspöki kar kényszerűen kötelezte magát, hogy „támogatja a Magyar Népköztársaság államrendjét” és fellép azon egyházi személyek ellen, akik megsértik a „törvényes rendet”. Az egyezmény ugyan deklarálta a vallásszabadságot, ám mindössze nyolc középiskola működését engedélyezte. Ezek voltak a pannonhalmi és győri bencések, az esztergomi és szentendrei ferencesek, a két piarista gimnázium és az apácák működtette két leánygimnázium. A többi szerzetesrendet feloszlatták. 1951 júniusában letartóztatták Grősz József kalocsai érseket, aki az egyezmény létrehozásában közreműködő egyházi delegáció vezetője volt. Ennek hatására a katolikus püspöki kar letette az esküt a Magyar Népköztársaság alkotmányára. A terror egyre fékevesztettebbé vált. Ennek az időszaknak a hangulatát fejezi ki az úgynevezett „csengőfrász” kifejezés. Akinél éjszaka megszólalt a csengő, nem tudhatta, miért hurcolják el. Mindennek természetesen része volt a világban közfelháborodást keltő Mindszenty-per. A csonka magyar egyház évtizedekig főpásztor nélkül maradt. A szétszórt, utcára került szerzetesek, ha tehették tanárnak álltak, bár kevés iskolaigazgató volt, aki alkalmazni merte őket, vagy bekapcsolódtak a világi egyház papjai sorába. Számtalan értékes, nagy tudással rendelkező, egykor hivatásában elkötelezett ember vált földönfutóvá, megbélyegzetté, nincstelenné és kiürültek a templomok, megfogyatkozott a hívők sokasága. Most júniusban a hatvan évvel ezelőtti szerzetesrendek feloszlatására emlékezünk. pörög, eszteRGomi út 40. 06 20 264 2035 06 30 2917556 zsÍROLvasztás, cemiLit kezelés, foGYás nYomásteRápia, nYiRokmasszázs stResszoLdó- és fRissítő masszázs Hem zsÍRBontás, neLYi fooyasztás fájdatomcsiLLapítás, Hát, oeRinc, iíb eGYénRe szaBott kezelés infRaszauna VÁR KÁVÉZÓ Séta-pihenés-szórakozás a Várhegyen! Megnyitottuk a várban a VÁR KÁVÉZÓT! 36 hídlap hidlap.net