Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-06-12 / 23. szám

PARLAMENTI KRÓNIKA Szigorodó büntető törvénykönyv kisebb önkormányzatok Bukovics Krisztián Elfogadta az Országgyűlés kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítá­sáról, az önkormányzati képviselők szá­mának csökkentéséről szóló, valamint a vagyongazdálkodási törvényt. így a Btk-ban egyebek között például szigo­rodik a bűnismétlők büntetése vagy a tanárokkal szemben elkövetett erősza­kos cselekedetek szankciója is. Szigorodó büntető törvénykönyv 253 igen, 61 nem szavazattal és 45 tartóz­kodás mellett fogadta el a parlament a három csapás néven ismertté vált javaslat alapján a büntető törvénykönyv szigorítá­sát. A javaslat beilleszti a magyar büntető­jog rendszerébe a személy elleni erősza­kos bűncselekményeket sorozatban elkö­vető bűnismétlők büntetésének jelentős szigorítását, amely a legsúlyosabb eset­ben életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet. További újdonság, hogy az utób­bi években gyakori, tanárokkal szembeni erőszakos cselekedetek miatt a jövőben minimum egy, legfeljebb 10 év szabad­ságvesztés is kiszabható lesz a feladatu­kat ellátó pedagógusokkal szembeni erő­szakos bűncselekmény esetén. További változás, hogy a jövőben a Btk. a nemze­ti szocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is bünteti három évig terjedő szabadságvesztéssel. Ősztől kevesebb önkormányzati képviselő Létszámarányos módon csökkenti a Fi- desz-KDNP a helyi önkormányzatok és a megyei, illetve fővárosi közgyűlés kép­viselőinek számát, az erről szóló, már idén ősszel érvényes törvénymódosítást 259 igen, 94 nem szavazattal, tartózko­dás nélkül fogadták el. AZ LMP frakciója a szavazás előtt tiltakozásul sárga lapot mutatott fel, képviselői pedig elhagyták az üléstermet, a párt a Jobbikkal együtt úgy véli: ezzel csökken a kisebb pártok és a civil szervezetek jelöltjeinek esélye a választásokon. A módosítást követően a településeken a lakosság számával arányos, csökkentett létszámú képviselő-testületek alakulhat­nak, a 10 ezernél kevesebb lakosú tele­püléseken egyéni listás rendszerben, a 10 ezernél több lakosú településeken pedig vegyes - egyéni választókerületekben és kompenzációs listán - választási rendszer­ben. 100 lakosig a képviselő-testület lét­száma 2 fő, ezer lakosig 4 fő, ötezer lako­sig 6 fő, tízezer lakosig pedig 8 fő lesz. 25 ezer főig nyolc egyéni és három listás, 50 ezerig 10 egyéni és 4 listás, 75 ezer lakosig 12 egyéni és 5 listás, 100 ezer lakosig pedig 14 egyéni és 6 listás képviselő adja majd a települési képviselő-testületet. Minden to­vábbi 10 000 lakos után eggyel nő az egyé­ni választókerületben, és minden további 25 000 lakos után eggyel nő a kompenzá­ciós listán választott képviselők száma. Uj vagyongazdálkodási törvény Önálló ágazati szakpolitika szintjére emeli az állami vagyonnal való gazdál­kodást kedden az Országgyűlésben elfo­gadott új vagyongazdálkodási törvény. A Matolcsy György és Fónagy János je­gyezte jogszabály versenyeztetés né! kül tenné lehetővé a vagyon elidege­nítését társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közér­dekű cél érdekében. A javaslat értelmé­ben kormánybiztos kerül a vám- és pénz­ügyőrség parancsnoka fölé, aki bármely ügyben utasítást adhat és ügyet magá­hoz vonhat. A MULLER-DENTAL KFT. FOGÁSZATI ASSZISZTENST - DENTALHIGIENIKUSI végzettség előny, keres 2 székes esztergomi rendelőjébe, teljes munkaidőbe. Jelentkezés / email: dr.muller@muller-dental.hu tel.: +36 20 957 8537 (18-20 óra között) A Bánhidy Galéria idén Programsorozatgarjil Múzeumok Éjszakája fl§ IP@©S8 © iJMiM© időszaki kiállítás: A képkretezés torénete, az alapoktól, a kűiönDözó stílusirányzatok kézi és gépi keretein keresztül, napjaink letisztult technológiájáig... Kamaratárlat a képkretezésben használt eszközök, gépek, műhelytitkok Bemutatására, bevezetés az antik keretezés kulisszáiba... A műhely bemutatása, interaktív képketretezés... STUTT t Családi vállalkozásunk, mint az eddigi években is, házi süteményekkel — [ és Jéghideg f röccsel várja kedves vendégeit. V Esztergom, Árok u. 3. 06 20 823-1582 www.banhidykeretezes.ewk.hu ■Ms-\££k£ü. 14 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents