Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-06-12 / 23. szám

esztergom A trianoni békediktátum aláírására emlékezett Esztergom Mondd el gyermekeidnek! Az új Országgyűlés első döntései egyi­kének köszönhetően idén immár a Nemzeti Összetartozás Napján emlé­kezhettünk az éppen kilencven évvel ezelőtt aláírt tragikus emlékű triano­ni békediktátumra. A magyar nemzet sorsát és tudatát mindmáig erősen be­folyásoló történelmi esemény felidé­zésekor valamennyi megemlékezésen felmerült az is, hogy az Európai Unió­nak és a kormány közelmúltbeli szim­bolikus értékű döntéseinek következ­tében csaknem egy évszázaddal az első világháborút lezáró megállapodás után most vagyunk először azon az úton, hogy a magyarság közötti lelki kapcso­lat a történelmi határok visszaállítása nélkül is erősödhet. A Trianoni békediktátum aláírásának ki­lencvenedik évfordulója alkalmából június 4-én szinte egész nap megemléke- zők csoportjai, koszorúk, virágok, gyertyák és mécsesek vették körül a Duna partján, a Horváth Géza soron tavaly felavatott Tri- anon-emlékművet. A tragikus emlékű tör­ténelmi napon a parlament által nemrégi­ben elfogadott törvény értelmében immár nemcsak az első világháborút lezáró béke- szerződés Magyarországra nézve tragikus veszteségeire emlékeztünk, hanem a Nem­zeti Összetartozás Napját is ünnepeltük. Esztergom önkormányzata délután négy órakor tartott megemlékezést a Trianon- emlékműnél, ahol Kolumbán György kép­viselő mondott beszédet, majd Bánhidy Vajk történész, a ferences gimnázium ta­nárának történelmi megemlékezése kö­vetkezett. A határon túli magyarság sorsát személyesen is a szívén viselő Kolumbán György hangsúlyozta, hogy Esztergomnak, mint királyvárosnak, a magyarság ősi köz­pontjának a nemzeten belül sajátos kötele­zettsége és hivatása a történelmi példamu­tatás, majd kitért az önkormányzat elmúlt években hozott, a határon túli magyarsá­got lelkileg, szellemileg és pénzben is tá­mogató döntéseire. Az Esztergom közpon­tú Ister-Granum Eurorégió az első határo­kon átnyúló szervezetek egyikeként alakult meg szinte a hajdani Esztergom vármegye területén, az önkormányzat Hódmezővá­sárhely után másodikként hozta létre a tiszteletbeli állampolgárság intézményét, melynek köszönhetően azóta sok ezren él­tek ezzel a szimbolikus értékű lehetőség­gel és lettek „esztergomi polgárok" emel­lett az önkormányzat támogatja a kárpát­aljai oktatást, valamint a vargyasi kastély megvásárlásával az Erdéllyel való kapcso­latokat is örökérvényűvé tette. Kolumbán György az emléknap egyik fő mondani­valójának azt tartja, hogy a magyar nem­zet fiai nem a határok megváltoztatásával akarnak változtatni az összmagyarság sor­sán, szellemiségén és lelkiségén, hanem megbeszélésekkel, az uniós elvek mentén. A képviselő rámutatott, hogy ennek egyik útja az, ha elmondjuk gyermekeinknek azt, hogy mi történt Trianonban és miért is fáj ez minden magyarnak. Bánhidy Vajk is azt elemezte, hogy ki­lencven esztendő is kevés volt ahhoz, hogy a Kárpát-medencében élő magyar­ság önmagában helyre tudja tenni Tria­non megtörténtét, annak körülményeit és következményeit, ugyanakkor az uni­ós csatlakozás, a schengeni határok és a jelenlegi politikai döntések egyre köny- nyebbé teszik a magyarok lelki és fizikai összetartását. Este 19 órakor a Fidelitas helyi szer­vezete és a Fiatalok Esztergomért Egye­sület tartott megemlékezést a Horváth Géza sori emlékhelyen, ahol ismét be­szédet mondott Kolumbán György kép­viselő. Felszólalt Heer Ádám is, a Fidelitas Komárom-Esztergom Megyei Választ­mányának elnöke, aki rámutatott, hogy hosszú évek után idén a szomorú emlé­kezés mellett örömre is okot ad az új tör­vény, Zoltai Dániel, a Fiatalok Esztergo­mért Egyesületének elnöke pedig arról beszélt, hogy a trianoni békediktátum történelmünk egyik legnagyobb csapá­sa, ugyanakkor a Nemzeti Összetartozás Napja a magyar nemzet megerősödésé­nek záloga lehet. A megemlékezéseken a Himnusz és a Szózat mellett a székely himnusz és még számos székely dal is elhangzott. Este a Széchenyi téren fejeződött be a megemlékezés, ahol a párkányi Kisboj- tár együttes „Határok nélkül újra..." című néptáncelőadását, Bognár Szilvia és ze­nekarának koncertjét tekinthette meg az emlékező közönség. hídlap 15 hidlap.net ll:

Next

/
Thumbnails
Contents