Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-05-29 / 21. szám

almárium Hogy ketyeg a kütyü? E-mail, becenevén Emil ®> \ ESD A számítógép és az internet számos alapvető szokásunkat változtatta meg. A „szép új világ" berkeiben átértékelődött a két ember közötti üzenetküldés milyensége és fontossá­ga, az interneten egymásnak üzenők ugyanis akár kétkon- tinensnyi távolságra is lehetnek, vagy csak két külön szo­bában egy házon belül, a kommunikáció minősége azon­ban nem változik. Ilyen lehet az e-mail (a számítógéppel elküldött levél), melynek használata előtt nem árt néhány dolgot tudni. -J—j- I H ogy a fiataloknak is legyen valami fura e rovatban, kezdjük egy üze­netváltásnál korábban elengedhetetlen mozdulatsorral, „levélpapír négyfelé hajt és borítékba tesz, borítékra bélyeget nyal, majd a boríték nyálra aktivizálódó ragasz­tós széleit újra nyelvével érinti az em­ber". Ezenfelül pontos címzés golyóstollal a fenti bal és a jobb alsó sarokba, az irá­nyítószámot pedig el ne felejtsük, mert a postás összeráncolja a szemöldökét. Ugye milyen romantikus volt? Vagy azt is kérhetném olvasóinktól mai témánk kap­csán, hogy tegye fel a kezét az, aki az el­múlt pár évben fent leírt klasszikus levelet kapott rokonától, barátjától, szerelmétől. Na, ugye... Az üzenetküldési szokásaink jócskán megváltoztak az utóbbi években. Mit hozott az új kommunikációs éra? Min­denekelőtt gyorsaságot és az üzenetféle­ségek bővülését, az ember és ember kö­zötti fizikai és szellemi távolságok kápráza­tos áthidalását. Elektronikus úton küldött postánkat, melyet e-mailnek nevezünk (és az internet segítségével továbbítjuk em­bertársaink számára) a világ bármely tá­ján élők percek alatt megkapják, az üzenet pedig nem csak írott forma lehet, e-mai- lünkben fotót, filmet, hangot is küldhe­tünk. A rendszer működésének milyensé­gére és minőségére jellemző epizód, hogy ma már nem ritka, hogy a két külön kon­tinensen lakó, de amúgy egy zenekarban játszó muzsikusok az e-mail segítségével hidalják át mondjuk a London-Los Ange­les távolságot, elküldik egymásnak zenei ötleteiket, a kottákat és minden alkotás­hoz szükséges dolgot, majd amikor a ze­nekar minden tagja a maga lakóhelyén elkészítette a maga verzióját, a szintén e-mailen visszaérkező hangsávokat egy- gyé gyúrják egy hangstúdióban. Utazási és szállodaköltség megspórolva. A felgyor­sult közlési gyakorlatnak persze árnyolda­lai is vannak, a „karosszékből küldött üze­neteknek" köszönhetően kevesebbet ta­lálkozunk szeretteinkkel, barátainkkal, az üzenetek pedig - valljuk be, sajnos így van - tartalmat és sürgősséget tekintve túlzot­tan is felhígultak. Maga az e-mail-használat ingyenes, ennél fogva gyakorta súlytalan „kör-emilek" mennek boldog-boldogta­lannak egy csokorba szedett új vicc,„küldd tovább vagy szerencsétlenség ér" vagy „nagyon fontos bulvár hír" típusú üzene­tek formájában. Az internetes életünkből fakadó, reklámot és számítógépes vírust tartalmazó álüzenetekről már nem is be­szélve. Ez utóbbi tárgyban tett „tumulást" jelzi, hogy ma már a lányok, asszonyok is napi rendszerességgel kapnak akciós árú Viagrát hirdető„üziket" ismeretlen dél-afri­kai vagy alaszkai cégtől... De az e-mail segítségével egyben egy le­vélrendszerezést is kapunk, az „érkezett" és „elküldött" rovatok segítségével pár gombnyomással gyorsan átnézhetjük, hogy kivel és milyen témában váltottunk leveleket az elmúlt napok­ban, hetekben. E-mail-fió- kunk fajtájának, márkájának kiválasztá­sánál érdemes figyelembe venni, hogy majdan milyen jellegű és gyakoriságú üzenetet kívánunk inkább küldeni, illet­ve milyen mélységig szeretnénk elmerül­ni az e-mailezésben. Vannak kezdetleges felépítésű e-mail rendszerek, itt a kiné­zet, az egyes opciók elérése egyszerű és gyors használhatóságot ad. Aki naponta és többféle formátumot akar küldeni, an­nak érdemes egy kissé bonyolultabb leve­lezőoldalt használnia. És mielőtt elfelejte­nénk, számítógépünk alapprogramjai kö­zött szerepel a Microsoft Outlook, mely ugyan „szériatartozék", de ennek kezelhe­tősége nem mindig nyeri el a felhasználók tetszését, illetve ha nem otthon, hanem mondjuk egy internet-kávézóban lépünk be e-mail-fiókunkba, akkor a netes levele­zőoldal frappánsabb megoldás. Az e-ma­il levelek azt a változást is elhozták, hogy azok hangvétele, stílusa - miként ez nagy­ban jellemző a többi elektronikus, interne­tes közlési formára - lazább, kötetlenebb lett. Az üzenetek küldői a megváltozott kommunikációs világrendhez igazodva elhagyják a korábban alapvetőnek tartott megszólítást, bevezetést, aláíráselemeket. Ezt ne vegyük bárdolatlanságnak, de ha megtartjuk a félfamentes levélpapírokra írt sablonokat, nem leszünk maradiak. A vállalkozások, üzleti partnerek - az ügyek súlyát hangsúlyozandó -, az internetes le­velezésben is megőrzik a fejléces céges formát és szokásos alakiságot. Itt érdemes megemlíteni, hogy a korábban csak hosz- szas sorbanállás és kilincselés árán elintéz­hető hivatalos ügyeinket ma már e-mai- l-en keresztül is bonyolíthatjuk az adott céggel, hivatallal, így időt, pénzt és fárad­ságot takaríthatunk meg. & lf Beérfce*«« levelek Bküldött levelek Kéretlen levelek Utolsó belépésed) 2010. mé]us 24.11:43 ■eérfceafl posteflék tertelmei US levél (4 új) Kéretlen levelek sióméi 0 sp«m (0 új) í kredlti 0 db lm*ettje vegv tárgy a 2010. méjus 25. ömje«y*ék jj Szemete» (Jj dMhUyokéefrsOrdk 9 S Tudtad, hogy régi leveleidst egysaerr* törelhetedt * Tárhely felsrebsdítése* menőta "beálMtésok' menüben telélod meg a: ú] funkciót Itt kiváleuthetod. hogy e legrégebbi vegy legnagyobb leveleidet sceretnéde torolni, még e mennyiség is kiv«la*»thetö. Új bej egyse» SMOdrteeiUi Méh*flt.*nl»kfctchh tiHUirthil olveihatu! | KUp» Több e-metl címed is von, é* mér kicsit mecerés követni «leveletésedet? A CitroHoiI levelerérendiíerrel könnyen elkerülheted, hogy minden címedre külön be kelljen lépni, he ellenőröm okerod, érketelbe új leveled. Csők néhény kattintás e beállítások menőben e Levelek letöltése menúpontben, és o rendwer automatikusén áttölti e CltroMoN pesteíiokodbe ot egyéb e-meil címeidre (pl.; freemeil, mdemeil) érkeió leveleidet. hidlap.net hídiap 45

Next

/
Thumbnails
Contents