Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-10-24 / 42. szám
esztergom Együttműködés a határon átnyúló bűnözés megelőzésére Magyar-szlovák összefogás Bozori Ivett Közös konferenciát tartottak a magyar és szlovák rendvédelmi szervek az Országos Polgárőr Szövetség vezényletével a bűnmegelőzés, közbiztonság témakörében október 9-én Esztergomban. A tanácskozáson részt vett Meggyes Tamás (Fidesz), Esztergom polgármestere, Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet. Török Zoltán, az Országos Rendőr Főkapitányság közrendvédelmi osztályának ezredese, Paskai László bíboros, valamint határ menti szlovák és magyar települések polgármesterei. A közelmúltban egyre inkább kiéleződő magyar-szlovák ellentétek miatt igen nagy médiaérdeklődés fogadta a két ország lehetséges együttműködését előrevetítő közös értekezést. A konferencia elsődleges célja, olyan határ menti kapcsolatok, illetve együttműködések kiépítése, melyek segítségével megelőzhető az országhatárokon belüli, valamint azokon átnyúló bűnözés. Magyarország példaként szolgálhat a különféle rendvédelmi szervek együttműködését illetően, hiszen hazánkban az évek során szoros összmunka alakult ki a rendőrség és a polgárőrség között. Ezt az együttmunkálkodást, valamint megszerzett tapasztalatot osztották meg a határ túloldaláról érkezett települések képviselőivel annak érdekében, hogy az így szerzett információk segítségével a szomszédos országokban is megvalósulhasson a civil kezdeményezések mentén létrejövő bűn- megelőzési hálózat. A megjelenteket elsőként Meggyes Tamás köszöntötte, aki beszédében kiemelte a határ menti települések közti együttműködések, a határnélküliség eszméjének fontosságát. Emellett pedig kifejtette, hogy a polgárőrök és a rendőrség közti együttműködésnek Esztergomban nagyon fontos szerepe van. A közös munkáról, annak eredményességéről bármely más város, sőt ország is példát vehet. Ezt követően Zámbó Péter, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagja ismertette a polgárőr szervezet történetét, felépítését, működését, valamint rövid távú terveit. Beszámolójában kitért az Európai Tanács bűnmegelőzési programjára, melyben fontos szerepet töltenek be a civil szervezetek is. Ezen program legfontosabb célkitűzései közé tartozik a bűnmegelőzés fontosságának integrálása a társadalmi tudatba, valamint éreztetni az emberekkel, hogy a problémák megelőzésében minden társadalmi szegmensnek - a politikai szinttől elkezdődően a kisközösségekig - nagyon fontos szerepe van. Magyarország ezen a téren már előrehaladottságot mutat, hiszen a polgárőrség egy olyan rendvédelmi szervezet, mely teljesen civil kezdeményezés mentén jött létre, s a szervezet jelenleg is civil összefogásban működik. A szlovákmagyar kistérségi együttműködésről a bűnmegelőzés területén Ipolynyék polgármestere, Tóth István tartott beszámolót, aki szintén lényegesnek tartotta kiemelni a határokon átnyúló együttműködés fontosságát. Magyar oldalról Galgaguta polgármestere, Orgovány László beszélt az együttműködés fontosságáról, kiemelve, hogy habár a magas politika szintjén súlyos ellentétek jellemzik a két ország közti viszonyt, ő örömmel tapasztalja, hogy a mindennapi életben inkább az egyetértés a jellemző. Mint mondta: „a kistelepülések lakosai kispolgári szinten tesznek a közbiztonság fenntartásáért, s ez talán a nagypolitikai viszálykodásokra is hatással lehet egyszer." Hasonló véleményen voltak a szlovákiai települések képviselői is, akik közül többen is felszólaltak. Valamennyien egyetértettek abban, hogy habár politikailag hatalmas ellentétek húzódnak a két ország között, a kisemberek szintjén az esetek többségében szerencsére ennek az ellentéte tapasztalható. A rendezvényen jelen volt Markos György humorista is, aki ez alkalommal az Országos Polgárőr Szövetség jeles képviselőjeként nyilatkozott meg. A művész is kiemelkedően fontosnak tartja a rendvédelmi szervek együttműködését, határon innen és túl is. Ahogyan kifejtette, a mai rohanó világban sem szabad hagyni az ellentétek és a brutalitás elharapózását, ez a kibontakozó együttműködés az első lépés lehet az általános közbiztonság megteremtéséhez. 22 hídlap hidlap.net