Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-10-24 / 42. szám
esztergom Új utcanevek, rendeződő házszámok Esztergomban idén ténylegesen elkezdődtek a házszámrendezési eljárások. A közterületeket, utcákat a polgármesteri hivatal munkatársai járták be, és ezek a helyszíni szemlék bebizonyították: néhol nem elég a házszámok kiosztását „elölről kezdeni", az átlátható kiosztás érdekében egyes utcák, utcarészek is átnevezésre szorulnak. S zentgyörgymező városrészben a Sánc utca egy részét és a Balassa Bálint utcából nyíló, eddig csak 15823-as helyrajzi számmal jelölt közterületet, a Siszler útról a református templom és plébánia mögötti kis, 19494 helyrajzi szám „nevű" közt, a Szent Tamás utca Bánomi áttöréssel „levágott" részét érintik a változtatások, amiket október elején léptettek hatályba. A Szentgyörgymezőn található Sánc utca a '48-as tértől indul, a Kiss Ernő, a Rimay János és a Balassa Bálint utca találkozásánál egy kis térré terebélyesedik, majd ezen túl ismét utca jelleget öltve folytatódik a Duna felé. Ennek a teresedésnek a Csáky Miklós tér nevet adta a képviselő-testület, míg az utca folytatásának a Prépost köz elnevezést. Csáky Miklós esztergomi érsek volt 1751-től 1757-ig. A török időben a szentgyörgymezői prépostsági templom és a kanonoki házak elpusztultak. E romokra építtette Csáky hercegprímás a mai templomot 1755-ben. Más források szerint viszont nem elkezdte, csak befejezte a templom építését. A Prépost köz elnevezés a szentgyörgymezői prépostságra és prépostra, mint a középkori Esztergom egyik jelentős egyházi közigazgatási egységére és személyére utal. A Balassa Bálint utcából nyíló kis köz elnevezése egyszerűbb volt: a 15823 helyrajzi számú terület a Balassa köz elnevezést kapta. A Siszler út elején, a református templom és plébánia mögött jobbra nyíló kis köznek a Kálvin János köz elnevezést javasolta Meggyes Tamás polgármester. A kálvinisták templomának közelsége és a református egyházalapító születésének idén ünnepelt 500. évfordulója egyaránt jó alkalom és indok az utcaelnevezésre. Kálvin János - eredeti nevén Jean Calvin - 1509. július 10-én született és 445 éve, 1564 május 27-én hunyt el Genfben. Francia származású, Svájcban élő reformátor, humanista tudós, a reformáció mozgalmának egyik vezéralakja. Elsősorban teológiai és egyházszervezői munkássága miatt nevezetes. Az általa felállított genfi egyházszervezet Európa-szerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához, zsoltárfordításai pedig az európai kálvinizmus közös öröksége. A Szent Tamás utca egy része elnevezésének megváltoztatását az indokolja, hogy a Bánomi áttörés az utcát kettészelte. Ezért Meggyes Tamás polgármester azt javasolta, hogy az utca alsó, város felőli részét nevezzék át Bánfi Lukács útra. Báhfi Lukács a XII. században esztergomi érsek volt, aki együtt járt Párizsban egyetemre Becket Tamással, a későbbi canterbury érsekkel. Becket Tamás után kapta a nevét a Szent Tamás-hegy, illetve az ő tiszteletére emeltette Lukács érsek azt a kápolnát, amelynek helyén a jelenlegi kápolna áll. Az utca felső szakasza marad Szent Tamás utca. A közterületeken történt névadásokról az önkormányzat egyeztetett dr. Horváth Istvánnal, a Balassa Bálint Múzeum igazgatójával, illetve - a Kálvin János köz elnevezés kapcsán - Ágoston Csabával, az esztergomi református egyházközség lelkészével is.-tsinBÉRES AKCIÓ!!! Őszi vitamin akció: Minden 90 db-os Béres Actival Max és Béres Actival 50+ mellé AJÁNDÉK egy 30db-os Actival Max ill. Actival 50+! Actival Kid 60x-hoz AJÁNDÉK világító labda gyerekeknek. Gyors segítség fájdalomcsillapításra: Béres Trinell Pro4x 190 Ft-ért Cím: 2500 Esztergom, Madách tér 1.Tel: 33/401-141; Fax: 33/401-146 www.szentistvangyogyszertar-esztergom.hu E-mail: szentistvanpatika@citromail.hu hidlap.net hídlap 23