Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-09-26 / 38. szám
közügy Vagy csak simán elvesztegettünk megint egy évet? Az MSZP megfutamodott? Nyilván vele együtt térségünk két kormánypárti, MSZP-s politikusa is,Tittmann János és Winkfein Csaba is. Annak idején a Gyurcsány-féle kabinetnek lett volna a feladata egy terv kidolgozása, amelyből nemcsak a tűzoltásra futotta volna, hanem a hosszabb távú kiadásmérséklésre, a rossz munkapiaci ösztönzők kiküszöbölésére is. Ezek azonban a szocialista szavazóbázist érintették volna hátrányosan, ezért a Gyurcsány-kormány nem merte felvállalni ezt a csomagot (állítólag azt utódjának, Bajnainak kellene keresztül vinnie), hanem megint csak a rövid távú túlélésre játszva a költségvetési toldozgatást-foltozga- tást választotta. 3,5 százalékos recesszióra dolgozták át a kormányzati akciótervet. Ebből lett az, hogy innen-onnan lecsípett pár milliárdot, néhány tízmilliárdot a különféle állami kiadásokból, a minisztériumoknál pedig zárolást hajtottak végre. A kormányfő-keresési komédia alatt az adócsomag parlamenti tárgyalása megakadt, közben azonban az államapparátus osztott-szorzott, és azt látta, hogy még nagyobb lesz az idei gazdasági zuhanás annál, mint amekkorára bárki is számított korábban. Már 6 százalék feletti GDP-zsugorodásra alapozott az új, Bajnai Gordon vezette kormány. A parlament előtt heverő törvényjavaslatokba belenyúlva visszavonták az idei plusz havi nyugdíj második részletét, eltörölték a 13. havi nyugdíjat, igaz, feltételekhez kötve és felülről korlátozva, más néven,„lebutítva" fenn is tartották, ugyanígy jártak el a nyugdíjemelési módszerrel, határoztak arról, hogy 2012-től évente fél évvel emelik a nyugdíjkorhatárt, elhalasztották a nyugdíjkorrekciót és döntöttek a korhatár előtti nyugdíj nagyobb levonással való büntetéséről. A lakástámogatási rendszer elemeit, a szocpolt, félszocpolt, a kamattámogatást megszüntették, illetve csak egy szűkebb körre szabták. A gyed-gyes feltételeit szigorították és időtartamát háromról két évre rövidítették, a családi pótlékot félig-meddig bevonták az adórendszerbe. Még felsorolni is sok, mennyi mindent kell egy egyszerű családnak elszenvednie az intézkedések miatt, ezeddig úgy tűnik értelmetlenül. Vajon hányunk családi pótlék vagy lakástámogatás csökkenése kell egy-egy, a BKV-nál vagy a MÁV-nál adott végkielégítésre? Nem könnyítették meg nekünk, halandóknak az életét, de a várt közös teherviselés aztán végképp nem jött el. Az intézkedések ellenére a bruttó hazai termék minden eddiginél nagyobb mértékben csökkent 2009 második negyedévében. Az előző év azonos időszakához képest 7,5 százalékos visszaesés következett be, míg a szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 7,3 százalékos volt a GDP volumen-csökkenése, ez az elmúlt több mint nyolcéves időszak mélypontját is jelenti. TerméElőször Európában és Magyarországon nyílt meg a Kabóca Hun Étterem és Fogadó Esztergomban a Szent Tomás utca 1. alatt, a Királyok fogadó helyén. Nyitva 12-től 24 óráig Asztalfoglalás: 33/520-860 szetesen ez megint csak ránk vonatkozik, mert az Európai Unió gazdaságának visszaesése a második negyedévben már nem haladta meg az előző időszaki mértéket. Mindeközben 10 helyet rontottunk az országkockázati listán. Ilyen hozzáállással ment neki a kormány a pénzügyi válságnak, nem is csoda, hogy a krízis veszélyét eleinte nemcsak a nyilvánosság előtt bagatellizálta a kormányzat, de még belül is nehezen ment a helyzettel való szembenézés. Nagyon későn merült fel először komolyabban a gondolat a kormánypárt berkeiben, hogy nemzetközi segítséget kérjenek. Hogy mennyire nehezen történt a kijózanodás jói szemlélteti, hogy a kormányzati tisztségviselők eleinte elegendőnek gondoltak csupán egy-kétmilliárd eurós segítséget. Érthetetlen, hogy felelős politikusok, országgyűlési képviselők hogyan gondolkodhatnak ilyen felelőtlenül. Defoe Dalkia Energia A Dalkia Energia Zrt., 40 éves szakmai múlttal a hazai energetikai piac meghatározó szereplője. Erőmű Üzletágunk dorogi egységébe keresünk teljes munkaidőbe GAZDASÁGI ÜGYINTÉZŐ munkatársat. Ami leendő munkatársunk feladata lesz: ■ az általános adminisztrációs tevékenység önálló ellátása, levelezés, ■ számlázási feladatok, kintlévőségek követése, ■ a szerződés- állomány nyilvántartása, kapcsolattartás a partnerekkel, ■ raktárkönyvelők irányítása, analitika és főkönyv közötti egyeztetés, ■ a hó végi zárásokat követően a Dorogi Erőmű és kapcsolódó társ- vállalatainak elemzése, a műszaki és pénzügyi teljesítmény kiértékelése, ■ a személyi állományba tartozó munkatársak havi munkaidő elszámolása, ■ a pénzügyi tervezéshez szükséges adatok begyűjtése, rögzítése, elemzéskészítés. Amivel leendő munkatársunk rendelkezik: ■ felsőfokú pénzügyi vagy gazdasági végzettség, ■ hasonló munkakörben szerzett, legalább 2 éves tapasztalat, ■ magas szintű számítógépes ismeretek, ■ kommunikációs készség, határozott fellépés, ■ pontosság, rugalmasság, ■ önálló munkavégzés, ■ terhelhetőség. Ami leendő munkatársunknak előnyt jelenthet: ■ számviteli végzettség, ■ angol-/francianyelv-ismeret. Munkavégzés helye: minden hónapban 1 hét a pécsi leány- vállalatunknál, a további munkanapokon Dorog. Vállalatunk stabil hátteret, kulturált munkahelyi körülményeket, fejlődési lehetőséget és vonzó juttatási rendszert kínál. Jelentkezés módja: Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük, küldje el fényképes magyar nyelvű önéletrajzát bruttó fizetési igényének megjelölésével a gazdugyintdorog@dalkla.hu e-mail címre legkésőbb 2009. október 10-ig! 20 hídlap hidlap.net