Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-09-26 / 38. szám

esztergom Zene játék és vadragu a családi napon Pöltl Zoltán Civil szervezetek, vállalkozók, a helyi rendőrség és a tűz­oltóság fogott össze a múlt hét szombatján, amikor meg­rendezték a Kovácsi-napot. A körzet immár hagyománnyá vált ünnepén a zenés műsorok és játékok mellé a városrész kévpiselői által főzött vadragut kínáltak. A z elmúlt években számos pontján megújult, megszépült városrésszé alakult a Kovácsi és a Szentlázár körzet. Utca­felújítások, játszótérépítések, közkút program, s a legfőbb be­ruházás, a városi bölcsőde rekonstrukciója. Az itt élők jókedve és összefogása egy civil szervezésű közös programban nyilvá­nult meg szeptember 19-én. Ivanov Mihály körzeti képviselő nyitotta meg az idei családi napot, melyet a városrészek civil alapítványai valósítottak meg közel félmillió forintból és a hoz­zájuk csatlakozó vállalkozók által adott összegekből. A kép­viselő beszédében többek között elmondta, hogy „az a jó, ha egy település, annak kisebb és nagyobb közösségének tagjai öntudatos és tudatos polgárokként igazi otthonuknak tekin­tik a lakóhelyüket, igazi polgártársaknak a szomszédjaikat.". Ivanov Mihály ezt követően Márait idézte, aki egy helyütt azt írta:„Nem álmodozhatunk többé beton-paradicsomokról, ahol gépzenére andalog az akkordmunka utáni szabadidőben egy fél-hülyére civilizált, képes újságok műveltségi szintjére nevelt, családokban is elbújtatott önkéntes titkos rendőrök által el­lenőrzött és megfélemlített, igazi és bátor élvezetekre képte­len, szórakozásra örökké éhes, félművelt, indulatait olcsó bó­ESKÜVŐ VISEGRADON Történelmi környezet, elegáns éttermek, kedvező ár! Reneszánsz és Sirály Étterem Eszem-iszom dínom-dánom j* ét Kétszeri vacsora korlátlan italfogyasztással (rövid ital is) 2010-ben már 8.500.-Ft/fó-től Személyszállítás, dekoráció kedvező áron! Részletes információ: www.visegradtonrs.hu www.visegradieskuvo.hu , 26/398-376, 26/398-081 dítószerekkel közömbösítő társadalom". A magvas gondolatok után a Magvető szobor árnyékában megkezdődtek a gyerekjá­tékok, fellépett a Dobogó Színpad, a Vamp együttes, de nép­szerű volt a tűzoltóság bemutatója, a rendőrség gyerekeknek szóló KRESZ-akadályversenye, melynek nyertese a Neuzer cég kerékpárját kapta jutalmul. A számos műsorszám mellett kö­zel kétszáz adagnyi vadragu készült, melyet Knapp János Pál alpolgármester, a körzet képviselője és Pócsföldi József képvi­selő készített el. A finom falatokból nyert bevételt az Angyalkert óvoda támo­gatására fordították a szervezők. AYURVEDA MASSZÁZS AZ aquaszigete/K ■ ucu sziget Az indiából származó masszázs szerves része az ayurvéda gyógyításnak, a hosszú élet tudományának. Az ayurvédikus masszázs fizikai és pszichés módon is hat. Fokozza a test hőjét, élénkít és tisztít, elősegíti a méreganyagok kiürülését a szerve­zetből, az érintés pedig pszichés módon befolyásolja az idegrendszert és a hormonháztartást. Ellazítja, feloldja a feszültséget az izmokban, mély relaxált állapotba juttatja a testet. Bejelentkezés és információ az Aquasziget Egészség Központjában. Aquasziget Esztergom Egészség Központ Táncsics M. u. 5., telefon: 06-33/511 -110, 511 -111 info@aquasziget.hu , www.aquasziget.hu (Ü év címényfűtdól* hidlap.net hídlap 21

Next

/
Thumbnails
Contents