Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-09-19 / 37. szám
exkluzív Beszélgetés Szentkirályi Károly tanár úrra Magam vagyok a szurkoló Varga Péter Dénes Csodálatos élet a tanárember élete, főként egy viszonylag kisvárosban, mint Esztergom. Néhány esztendő, sőt Szent- királyi Károly esetében több évtized a pályán, és talán nincs is ember, aki ne köszönne rá az utcán, vagy mint egykori tanítvány, vagy annak szülője, hozzátartozója, barátja, barátnője, házastársa. Különösen igaz ez „Charlie" esetében, aki nem csupán tanított, hanem focizott, evezett és nem utolsósorban zenélt is. Dorogon született, Esztergomban volt diák és a matematika oktatója, pihenni pedig Pilismarótra járt, hogy beülve a kenuba gyönyörködhessék mindabban, amit a Duna és a vén folyót övező táj csak nyújthat egy embernek. De meséljen mindenről ő maga!- Mikor jutott eszébe, hogy a katedrán fogja eltölteni az életét?- A Szent István Gimnáziumban érettségiztem - akkoriban I. István Gimnáziumnak nevezték. Akkor már biztos voltam benne, hogy tanár leszek, bár egy általános iskolai padtársam szerint nyolcéves korom óta pedagógusnak készültem. Eredetileg matematika-földrajz szakos szerettem volna lenni, aztán matematika-fizika lett belőle. Az egyetem után Esztergomban, a Dolgozók Gimnáziumában kezdtem tanítani.- Valahányszor találkoztunk, beszélgettünk az elmúlt hónapokban, mindig valami kitörő lelkesedéssel és örömmel újságolta, hogy szeptembertől nyugdíjba vonul. Ez valóban ekkora öröm, vagy megkönnyebbülés?- Valójában a felmentési időmet töltöm, ténylegesen decembertől vonulok nyugdíjba, de hogy a kérdésre válaszoljak: nem annak örülök, hogy befejeztem a pályafutásomat, csak úgy érzem, hogy harminchat év után a nyugdíj jár az embernek. Aminek örülök, talán az, hogy különösebb lelkiismeret-furdalásom nincsen, ha végiggondolom a pályámat és az elvégzett munkát, másrészt több időm jut majd olyasmikre, amelyekre eddig kevesebb adatott.- Voltak-e az életében olyan meghatározó példaképek, tanáregyéniségek, akiknek a hatására végül a foci és a muzsika hobbi maradt, a cél pedig a katedra lett?- Ebben is van némi családi örökség. Dédnagyapám Zalában, Szécsiszigetben volt tanító, édesapám nagybátyja latin-történelem szakos bencés tanár volt, nagynéném szintén pedagógus, tehát eleve volt egy honi indíttatásom. Példaképeim mindig voltak. Még az általános iskolából Rrezner Karcsi bácsi, a középiskolában Szegő Albertné és természetesen a legendás Marton Kálmán tanár úr. A tőlük kapott alapértékeket igyekeztem a magam egyéniségének, személyiségének megfelelően továbbadni. A saját hivatásomat tekintve pedig mindig a nagyszerű közösségek és a gyerekek szeretete volt az, ami tántoríthatatlanul a pályán tartott.- Azt mondják, hogy a matematika és a zene igen közel állnak egymáshoz, vagyis, aki jó matematikus, az jó zenész is lehet, vagy lehetne.- Minden a kisgyermekkorban dől el. Ami engem illet, tulajdonképpen először a zenére találtam rá, hiszen az én gyerekkoromban a családokban a szülők, nagyszülők, gyerekek, barátok rendszeresen énekeltek. Nagyszerű zenei élet folyt tehát, minden rendezvény azzal kezdődött, hogy az akkor európai hírű Dorogi Bányász Zenekar játszott és az mindig valami megfoghatatlan élményt jelentett. De soha nem felejtem el, hogy például hatéves koromban édesanyámmal meghallgattuk a bécsi rádióban Benjamino Gigli utolsó koncertjét, vagy hasonlóan felejthetetlen, amikor az egyik születésnapomon a nagyapám zalai dalokat énekelt, és a térdén hegedült.- Mindezt hallgatva fölmerül a kérdés: miért nem a zenei pályát választotta?- Gyerekkoromtól jártam zeneiskolába, Vörössné Kamarás Lívia volt a zongoratanárom. Ő is és a többi tanárom is a zenei pályát javasolták nekem, csak egy baj volt: én jobban szerettem focizni.- No és akkor miért nem kötelezte el magát a sport mellett?- Ezen magam is nagyon sokat gondolkodtam, hiszen ahol pattogott a labda, én ott voltam, de tízévesen már nagybőgőz- tem a Petőfi iskola zenekarában. Ekkorra már húros hangszer lett a zongorából és az is maradt főként, hogy amikor középiskolába kerültem édesapáméktól kaptam egy gitárt és abban az időszakban a korosztályombeliek már mind nagy Beat- les-rajongók voltak, nyilván mindenki gitározni akart. Érdekes, hogy korábban a gyerekek többsége harmonikázni tanult, de ránk olyan nagy hatással volt a Beatles vagy a Rolling Stones, hogy gyakorta gitárral mentünk iskolába és szünetekben énekeltünk. Igen jó hangulat volt. 26 hídlap hidlap.net
