Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-22 / 33. szám

közügy Amiről a szénsavas üdítőreklámok hallgatnak Barna kóla, szőke kóla és társai Az emberi szervezet mintegy 75 százaléka víz, ezért rendkívül fontos, hogy a napi 1,5-2,5 liternyi biológiai vízigényünket, vagyis évente akár közel ezer liter folyadé­kot minden körülmények között biztosítani tudjuk. Ha vizet iszunk, vízben oldott ásványi anyagokat veszünk magunkhoz, a gyümölcslé esetében növényi rostok­hoz és ásványi anyagokhoz egyaránt hozzájuttatjuk szervezetünket. Ha szénsavas üdítőitalokat fogyasztunk, megfosztjuk szervezetünket ezektől a hasznos anya­goktól, hiszen ez a termékcsoport azokat nem, vagy csak minimális mennyiségben tartalmazza, sőt egyéb veszélyeket is rejt magában. Ha kell egy kis energia Az elmúlt években jöttek divatba elsősor­ban a fiatalok körében az energiaitalok, amelyből a szárnyakat adó úttörő márka mellett egyre többféle kapható. Ahogy nevük is sugallja, ezek a termékek az el­használt energia gyors pótlására szolgál­nak, de tartalmaznak vitaminokat is, ame­lyek fokozzák az anyagcserét, ezáltal élén­kítő hatásúak is. Általában erősen dúsítják őket szénsavval, ami gyorsítja a felszívó­dást. Frissítő, élénkítő hatásuk miatt „buli italként" is fogyasztják. Hatásukat a ben­nük lévő egyes összetevőknek, példá­ul a koffeinnek és a taurinnak köszönhe­tik. Előbbi tágítja az agyi ereket, amely a gyorsan felszívódó cukor élettani hatásá­val együtt fokozza az agy vér-, oxigén- és tápanyagellátását, vagyis élénkít. A taurin egy aminosav, amely a sejtek tápanyag- felvételét, energiaellátását segíti elő. Neve a latin taurus, azaz bika szóból szár­mazik, ami szintén arra utal, hogy a szer­vezetet erősítő vegyületről van szó, amely alkohollal együtt fogyasztva felerősíti an­nak hatását. Az energiaital, tehát nem „já­ték", nagyobb mennyiségben fogyasztva izgatottságot, heves szívdobogást okoz­hat. Vérnyomásprobléma, cukorbeteg­ség, koffeinre való érzékenység esetén fo­gyasztásuk egyáltalán nem ajánlott! (Cikkünk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság támogatásával készült.) Narancssárga, édes és szénsavas - mi az? Bár a régi bölcsesség és sokak tapasz­talata szerint a víz a legjobb szomjoltó, hazánkban évente közel 700 millió liter szénsavas vagy rostos üdítőital fogy. Ez akkora mennyiség, mintha a kisbabáktól az aggastyánokig minden honfitársunk minden nap meginna egy pohár „színes" üdítőt. Az üdítőitalok termékcsoportjába az ivóvízből vagy ásványvízből, cukorból vagy mesterséges édesítőszerből, gyü­mölcsből, növényi kivonatokból, aromák­ból, színezékekből, étkezési savakból, és a szénsavasságért felelős szén-dioxidból álló alkoholmentes italok tartoznak. A fo­gyasztók az üdítőktől azt várják el, hogy a szomjoltó hatáson túl külön élvezeti érté­ket nyújtsanak, vagyis legyen jó ízük, le­gyen megfelelő a szén-dioxid-tartalmuk, legyen a természetes gyümölcslével meg­egyező, de mindenképpen esztétikus, ét­vágygerjesztő színük. Az üdítőitalokat ízük alapján három csoportba lehet sorolni. A legkedvelteb­bek a kultikus kólaízű italok, vagyis a két legnagyobb gyártó különféle termékei, valamint a többi hasonló üdítő, amelyek minősége jellemzően egyenes arányban áll az árral. A kóláról fontos tudni, hogy ál­talában tartalmaznak élénkítő, izgató ha­tású koffeint, mégpedig egy háromdecis pohárban akár egy dupla feketekávénak megfelelő mennyiségűt, ezért gyerekek­nek egyáltalán nem, felnőtteknek pedig mértékkel ajánlott a fogyasztásuk. Az üdítők másik csoportjába a gyümölcs alapanyagú vagy gyümölcsízű szénsavas, vagy szénsavmentes italok tartoznak szé­les skálán mozgó árban és minőségben. A nagyon olcsó termékek gyümölcsöt„soha nem láttak", ízüket és színüket szintetikus, az érzékenyeknél akár allergiás tüneteket is kiváltó anyagoknak köszönhetik, ezért nem ajánlott ilyen termékeket vásárolni. Inkább fogyasszunk ritkábban üdítőt, de akkor törekedjünk a minőségre. A harma­dik csoportba az egyéb növényi kivonatot tartalmazó italok, mint például a tonik, és a gyömbér tartoznak, amelyekből szintén több gyártó terméke kapható különböző árban és minőségben. Fontos tudni, hogy a boltok polcain lévő palackozott italok­nak és a vendéglátóegységekben műkö­dő italgépekből vagy automatákból előre meghatározott térfogatban kimért italok minőségének azonosnak kell lenni. Ha va­lahol kifogásolható minőségű termékkel szolgálnak ki bennünket, éljünk panasz- szal a vásárlók könyvén keresztül. Vigyázat, cukor! A szénsavas üdítőitalok a light, illetve di­abetikus termékek kivételével, általában 9-12 százalék közötti mennyiségben tar­talmaznak hozzáadott cukrot, energia- tartalmuk deciliterenként 35-50 kalória, fogyasztásuk tehát az úgynevezett luxus kalóriák számát növeli. Egy pohár üdítő a felnőttek átlagos napi energiaszükség­letének öt százalékát teszi ki! A hazai la­kosság jelentős része túlsúlyos, ezért azok számára, akik testsúlyukat nem kívánják növelni, a túlzott mértékű energia bevite­le nem javasolt. Ilyen esetekben célszerű a cu­kormentes üdítőket, vagy egyszerűen a vizet előnyben részesíteni. Gábor Éva hidlap.net hídlap 39

Next

/
Thumbnails
Contents