Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-22 / 33. szám

regio Egy járókelő megsérült Veszélyes vágta a promenádon Oravetz Ferenc Egy megvadult ló száguldott végig au­tók és járókelők között szlalomozva a párkányi sétálóutcán, majd a Fő utcán kedden délelőtt, néhány perccel 10 óra után. Szerencsére a vágtázó paripa na­gyobb bajt nem okozott. A megvadult állat nem kis pánikot oko­zott, s bizony a járókelők nem érezhet­ték magukat biztonságban. A promená­don átrohanva a Fő utcán vágtatott végig egy sérültet és néhány megrongált autót hagyva maga után, letörve azok vissza­pillantó tükrét. A megzavarodott állatot az Alsó- és a Zrínyi utca kereszteződésé­ben sikerült megállítania és befognia a tulajdonosnak, így akadályozva meg a rakoncátlan patás további rendbontását. A lovat befogása közben érhette valami­lyen sokk, ami miatt elszabadult a hám­mal együtt. Óriási szerencse, hogy nem történt tragédia, hiszen a térfigyelő ka­mera felvételén is látható, hogy az egyik fellökött járókelő feje csak centiméterek­kel kerülte el a lámpaoszlopot. Emellett az állat a Fő utcán vagy a Széchenyi ut­cában gépjárművel is ütközhetett volna. A rendőrség szabálysértésként vizsgálja a balesetet. Kompetencia alapú oktatás az iskolákban és az óvodákban Új tanítási módszerek Dorogon Hegedűs Dóra Több millió forintnyi hozzájárulást ka­pott Dorog a kompetencia alapú okta­tás megvalósítására. A város egyik isko­lájában sikert aratott a projekt, innen a kezdeményezés, hogy kezdetben to­vábbi két általános iskolában és három óvodában, majd az összes nevelő-okta­tó munkát végző intézményben meg­valósulhasson a program. K özel 71 millió forintot, pontosan 70.815.171 forintot nyert Dorog, hogy ebből az összegből az iskolákban és az óvodákban bevezessék a kompetencia alapú oktatást. A városban már az Eötvös József Általános Iskolában él­nek a módszerrel, mely sikere­ken felbuzdulva máshol is meg kívánják valósítani a kompe­tencia alapú oktatás program­ját. Két további iskola, a Pető­fi Sándor-és a Zrínyi Miklós Ál­talános Iskola és három óvoda büszkélkedhet majd az új el­járással a Megújulás Operatív Program (TÁMOP) segítsége által.Távlati cél, hogy a kompe­tencia alapú oktatás projektjét a település összes iskolájában alkalmazzák. Addig is, az emlí­tett három általános iskolában, az elsősök, a harmadikosok, az ötödikesek és a hetedikesek, illetve há­rom óvodában a kiscsoportosok vethetik bele magukat az „újutas" tanulásba. Ez a modern tanítási módszer azt vallja, hogy a csökkentett létszámban végzett munka hatékonyabb és az eredményes tanulás mikéntjét is megismertetik a diákokkal. Hosszú távon megvalósítandó cél, hogy az elsajátított ismereteket és tudást min­den diák fel is tudja használni, s egyéni képességeinek megfelelően alkalmazza a való életben, s ne csak, mint„bemagolt" tananyagként maradjon meg a nebulók fejében. Ez azt jelenti, hogy a szövegér­tési-szövegalkotási, matematikai-logi­kai, az idegen nyelvi képességek, illetve a szociális és életviteli kulcskompetenci­ák fejlődnek, s a mindennapi gyakorlat­ba átültethetőek. A módszer gyakorlati megvalósíthatóságáról az intézmények szeptemberben fognak bőséges infor­mációval szolgálni. Rendezvény után az Eötvösben. Előtérben az új módszerek 38 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents