Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-14 / 45. szám
helyi história elsöprő többséggel Esztergom vármegye alispánjává nevezték ki. 1872-ben az esztergomi királyi törvényszék bírája lett, egészen annak 1875-ös megszűnéséig. Meszéna János a fentieken kívül részt vett a különböző társadalmi szervezetekben, egyesületekben - hosszú évekig az Esztergom Vidéki Gazdasági Egylet elnöke volt -, melyek közül sok az alapítóját tisztelheti személyében. Sikeres tevékenységét bizonyítja számos cikke, tanulmánya, melyek többsége a Gazdasági Lapokban, illetve az Esztergomi Gazdasági Egylet által kiadott Gazdasági Értesítőben jelent meg. Meszéna János 1902-ben hunyt el szülővárosában. Joci néni, mindenki tanítója Meszéna Jolán 1895. december 23-án született Esztergomban. A hatosztályos elemi után a Szatmári Irgalmas Nővérek négyosztályos polgári iskolájába járt, majd a kétéves óvónőképzőben tanult. A tanítóképző főiskolát a pesti, nagyhírű Ranolder Intézetben végezte el. Először Kéménden volt tanyasi tanítónő, ahol rokona, Etter Gyula, saját pénzből rendezett be a tanyán egy termet iskolának. Etter Gyula halála után Torontálkeresztesen tanított négy évig, de mivel nem tette le a román nyelvvizsgát, később nem taníthatott Romániában. Ekkor hazatért Esztergomba, a szülői házba. Egy évig a Szent Tamáshegyen működő árvaházban dolgozott, majd a hatosztályos elemi iskolában - a mai Petőfi iskola - tanított 1948-ig. A diákok számára különfoglalkozásokat, kirándulásokat, nemegyszer színielőadásokat, játékokat szervezett. A diákokat az iskola végeztével is egybetartotta, így lehet, hogy sokan a „mindenki tanító nénije” megtisztelő elnevezéssel illették, mások egyszerűen csak Joci néniként emlegették. 1948-ban, ereje teljében, 53 évesen kellett távoznia az oktatásból. A kommunista hatalom szemében az volt a „bűne”, hogy nem írta alá a Mindszenty József bíboros elítélését követelő iratot. Ezt követően Bottyán János utcai családi házát is államosították, és a hatalmas ingatlan egyetlen szobából álló, komfort nélküli lakásrészébe költöztették. Itt élt haláláig, 44 éven át. Sorsát nehezítette, hogy évekig nyugdíjat sem kapott, az ismerős családok látták vendégül ebédre, és ajándékozták meg ruhával, tüzelővel, szükséges dolgokkal. O cserébe felajánlotta segítségét - mosás, vasalás, takarítás - a sokgyermekes családoknak. A Belvárosi plébánián irodai munkával is hozzájárult az egyház épüléséhez. Nagyhatású pedagógia tevékenységét, melyet bátran nevezhetünk „József Attila-i értelemben” középfokú néptanítóságnak, a nehéz körülmények ellenére tovább folytatta. Szerény állapotban lévő lakásán számtalan diák fordult meg hittanóráin, melyeket a korszak egyházellenességétől függetlenül rendszeresen megtartott. Vezette az iparos leányok Mária-kong- regációját, vasárnap délutánonként lakásán tartotta ezeket a foglalkozásokat. Nagy műveltségén és személyes példáján keresztül életbölcseletet, keresztény irányelveket adott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Otthonában - melyet sokan a „békesség szigetének” neveztek - nem csak tanítványai, barátai, de az egyház több vezetője is „elzarándokolt”, hogy töltekezzék. Széleskörű irodalmi, filozófiai, történelmi és természettudományos műveltséggel rendelkezett, amit haláláig naprakészen továbbfejlesztett és továbbadott. Ezt szolgálta értékes könyvtára is, amely mindig nyitva állt látogatói előtt. Mosolygós, vidám és elégedett volt, akik ismerték, boldog embernek tartották, ezt sugározta az egész városra. Rubintdiplomáját az esztergomi főiskolán vette át 95 éves korában. Az ünnepséggel tulajdonképpen a szakma rehabilitálta Joci nénit, akit tehetsége ellenére a hatalom átkától sújtva, eltiltottak szakmája hivatalos gyakorlásától. A bevezetőben említett múlt heti ünnepségen többen is felszólaltak, mind a család, mind az egyház, mind pedig egykori tanítványai köréből. Az utóbbiak között volt Németh Mária is, aki gyakran járt Joci néni lakásán, bekészítette a tüzelőt és intézte a kisebb-nagyobb teendőket. Később feljegyezte a tanítónő által mondottakat, így keletkezett az utolsó hónapról készült különleges napló. Itt olvashatjuk Meszéna Jolán élete utolsó hónapjában elhangzott kedves szavait, az akkoriaknak és a jövő generációknak szóló rövid, de fontos üzeneteit. „A Golgota lángja messzire látszik, kétezer éve világít”. „A legfontosabb a szeretet, az fűzzön össze titeket!” „Mindnyájan maradjunk önállóak, ne erőltessük egymásra magunkat!” „Kell a szeretet ebben a kemény, csúnya világban!” Halála előtt, 1994. július 15-én délelőtt a hozzá kiérkező plébánossal és a jelenlévő segítőkkel együtt elmondta az áldozás előtti imát: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem”, majd magához vette az oltáriszentséget. Lelkét este tíz órakor adta vissza teremtőjének. (Cikkünk készítésében jelentős segítséget kaptunk a családtól, különösen Prokopp Máriától, Prokopp Rózsától, Etter Ödöntől, valamint az egykori segítőtárstól, Németh Máriától, és természetesen a Meszéna Jolán emlékünnepség szervezőitől.) hidlap.net hídlap 31 Htv További részletek és videó: www.etvonline.hu weboldalon.
