Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-09 / 18. szám
sport válogatottunk buzdítása, egymás nyakába borulva rikolto- zott az Újpest-, a Kispest- és a Fradi-szurkoió (erről bizonyító erejű fotónk is van), lelkes (esztergom-nyergesújfalui) drukker-kommandónk lelkes Lászlója - akinek köszönhető a kloteni stadion oldalában elhelyezett Ocskay Gábor-kegyeleti fal - méltán jegyezhette meg: mi lett volna, ha nyerünk? Bátran állíthatjuk, sokkal több (és„nagyobb") lelkesítésre a magyar tábor akkor sem f lett volna képes (amiből a kabalafigura Coolynak is ; bőségesen kijutott). A magyar szurkolók kivívták a í svájci szervezők elismerését: a biztonságiak közül sokan fotózták és tapsolták a magyarok lakta lelátókat, I buzgón vásárolták a piros-fehér-zöld mezeket, és a mérkőzések (és a tévéközvetítés) szpíkere tolmácsolta a Nemzetközi Jégkorong-szövetség csodálatát, miszerint amióta létezik jégkorong-világbajnokság, ilyet nem hogy Svájc, hanem a világ sem látott, ezzel mintegy arannyal jutalmazta a magyar szurkolók teljesítményét. A csoportselejtezők utolsó napján a magyar válogatott bebizonyította, hogy képes felvenni a versenyt az A-ligás csapatokkal. Méltó ellenfelei voltunk a beloruszoknak (is), és csak kevesen múlott, hogy nem tudtunk győzedelmeskedni felettük. Sajnos a vigaszági versengés nem sikerült - kiestünk -, pedig mindent elkövettek a fiúk, nem rajtuk múlott a bennmaradás. Drukker-kommandónk ezt már nem láthatta, szabadsága, pénze fogytán kénytelen volt hazatávozni. Induláskor érzelmeinktől ittasan fogadkoztunk, hogy még viszontlátjuk a svájci nagyvárost. S tényleg. A második harmadban és a harmadik nagyobbik részében nagyon úgy tűnt, a magyarok képesek megverni a beloruszokat, de aztán mégis csak győzött a rutin meg az évek, és 3:1-re kikaptunk. Csapatunk mentségére legyen mondva, hogy „bejött" Pat Cortina szövetségi kapitánynak azon kijelentése, miszerint a bírók„utaznak"ránk, minden kisebb szabálytalanságot - még ha az nem is taksál annyit - büntetővel sújtanak, a fehéroroszok elleni mérkőzésen öt alkalommal állítottak ki magyar játékost, beloruszt mindössze egyszer, akkor is kettős büntető történt, vagyis nem élvezhettük az emberelőnyt, mert a magyarok közül szintén leküldték a pályáról egyet. Ez van. Sokszorosabban helyt kell tudnunk állni, amire képesek is vagyunk, hiszen a szlovák gárdának tizenhárom másodperccel a vége előtt felettünk aratott győzelme nyögvenyelős - ne feledjük, a 2002. évi világbajnokról beszélünk -, majdnem hogy felér egy vereséggel, de minimum azt értük el: nem lehet minket „öcsizni". A kanadaiak nem is vettek félvállról minket, végighajtották a mérkőzést, feszülten és erőszakosan játszottak, nem véletlen, hogy a nagy vehemenciában Benk András kulcscsontját törték. A számunkra már tét nélküli 7:3-as Kanada-Szlovákia mérkőzés végeztével összeszedtük egymást és a begyűjtött relikviáinkat - egy laza nemzetközi szurkolósátor-béli vonatozásban (finn résztvevőktől kezdve szlovákokon és kanadaiakon át magyarokig) azért még szerepet vállaltunk -, és hátat fordítottunk Svájcnak, ami örök és csodás emlékként marad meg mindnyájunkban. Ám a startkor azt észleltük, hogy lelkes (esztergom- nyergesújfalui) drukker-kommandónk áldott Zsoltja elhagyta a fotómasináját, telve remek és pótolhatatlan felvételekkel. így konkrét értelmet és azonnali beteljesülést nyert ama szentimentális kívánalom, miszerint, óh, Zürich nég viszontlátunk. Merthogy íz autópályáról visszafordulunk. A gyors és hasztalan helyszíni keresést és tudakozódást követően természetesen kiderült, a fényképezőgép a lakókocsink egyik rekeszében lapult... Nemde, úgy szép az élet, ha olykor feleslegesen kanyarodik. hidlap.net hídlap 43
