Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-09 / 18. szám
sport Jégi csibészek Gulya István A svájci jégkorong-világbajnokságot egyértelműen a magyarok nyerték. A szív tekintetében mindenképpen. Semelyik országnak nincs akkora, nincs olyan összetartójó hangú buzdító csapata, mint nekünk. Ebből pedig regionális (esztergom-nyergesújfalui) drukker-kommandónk is kivette a részét. le, hogy ad egy: Svájc valójában és a szó igazi értelmében banánköztársaság, ad kettő: Teli Vilmos szabadságharca és almás kalandja óta a jonatánoknak a drágább múzeumokban a helye, nem az olcsóbb piacokon. A helyiek precíz szervezők, óramű pontossággal - mint egy svájci óra, ugyebár - hajtották végre a rendezvényi cselekményeket. Minket, magyarokat megjegyeztek egy életre. A kloteni, nyolc-kilencezer fő befogadására alkalmas jégcsarnokot ellepték szittya véreink, a Kanada-Belorusszia, majd a Magyarország- Szlovákia meccsen a háromnegyedig telt lelátókon lehettünk olyan háromezernyien. Már a délutáni nyitómérkőzésen zengtek a falak a magyarok buzdításaitól, a hangorkán aztán akkor szabadult el, amikor pályára léptek Szuper Leventéék és a tót atyafiak. A második játéknapunkon aztán Svájc kalapot emelt a magyarok előtt. Nem élt át hasonlót még a hegyes-jeges ország: a 9:0-ra elveszített kanadai-magyar meccs közben csak úgy zengett a zürich-kloteni jégcsarnok az érces magyar torkoktól, annak utána pedig jó negyven percig - ha nem egy álló óráig - szűnni nem akaró elánnal ünnepelte fiait a magyar szurkolótábor. Ebbe belefért az előtérben a büféasztalokon való víg táncolás, de belefért az is, hogy a vesztes meccs után szurkolóink elénekeljék a Himnuszt, nem számított, hogy kissé falsul, zenei kíséret nélkül, kisebb ütemcsúszásokkal szólt, az biztos, hogy (magyar) szem nem maradt szárazon. Egy a zászló - egy az ország: egységbe kovácsolta honleányainkat és honfiainkat az A-ligás jégkorongN em maradhattunk otthon, hiszen hetven éve esett meg, hogy magyar jégkorong-válogatott a legjobbakkal csatázott, rendesen, nem csak úgy, barátságos módra. Hát mentünk. Nos, Svájc valóban a tehenek országa, lilán - tudják, a híres „csokoládéson" - kívül minden félét és fajtát látni az alpesi legelőkön, nem véletlen, hogy a berni és zürich-kloteni (utóbbiban tartották a magyarok selejtezőit) jégarénákban zajló jégkorong-világbajnokság Cooly fantázianévvel egy páratlanujjú pa- tást választott kabalafigurájának. Azt persze nem tudjuk, hogy- egyszerűen fogalmazva - tőggyel lehet-e hokizni, gyanítjuk nem, ám a szőrös-embermagas tehénke arra tökéletesen alkalmas, hogy a szurkolók fotóztassák magukat vele. Ennek megfelelően sűrűn csattogtak a fényképgépek, az internacionalizmus szellemében felvételenként váltogatva az objektív előtti alanyok nemzetiségét. Az alpesi kanton-ország drága- bár a kloteni (kb.: Zürich-kertvárosi) csarnokban az ilyen kaliberű rendezvényekhez mérten mérték a sört, öt frankért (kb. ezer forintért) -, a borsosságra mi sem jellemzőbb, mint hogy a hoki-világbajnokság hivatalos ajándéktárgyait (amik közt az ilyenkor szokásos számtalan „hátezmi" kapható, a hűtőmágnes kivételével) nyolctól százötven frankig adták. Viszont itt is működnek olcsóbb boltok, amiknek a sörkészletére kiheverhetetlen csapást tettek a magyarok rögvest az első játéknapon. Péksüteményekben és banánban verhetetlenek a svájciak, az előbbiek gusztusosak és finomak, az utóbbi kilója meg kétszáz forint, (igen, jól tetszettek érteni, kétszáz forint!) amiből azt a következtetést vonhatjuk 42 hídlap hidlap.net
