Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-02 / 17. szám
tárlatjárat kultúra A szentendrei vona A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma Rondella galériájában nemrég nyílt meg a mára legendássá vált Ikon csoport tárlata. A több mint tíz alkotót magába foglaló szentendrei illetőségű csoport már korábban is járt műveivel Esztergomban. A kiállítást megnézve jó kérdést tesz fel a látogató, ha az úgy szól: miért jó az ilyen nagyszámú alkotók közös kiállítása? Nem viszi ez el a figyelmet az indivídumtól? A válasz nem is egyértelműen nem, az Ikon csoport ugyanis vélhetően egy, nagyobb művészeti törekvés, szellemi áramlat, gondolati struktúra alapján foglalja tagjait magába, de mindemellett tény, hogy az egyes alkotók lényegesen más stílusban, értelmezésben és technikákkal dolgoznak. Ezzel együtt a mostani bemutató nagyon izgalmas, mert pont ez elébb említett„vegyes vágott"jel- leg ad a látogatónak pluszt. S mint a „tárlatjárat stalkerének" engedtessék meg nekem, hogy a számos alkotó közül, most csak azokat említsem meg, akik különösen tetszettek. így felhívnám a figyelmet Kákonyi Júlia atmoszférikus portréira, Lukács Tibor posztavantgarde látomásaira, Végvári Tamás kellemesen borzongató szörnyábrázolásaira, Pirk László síkba helyezett térvízióira, Gyurovics Gertrúd álomszerű impresszióira és Újbányái Veronika ősmotívumokat is bemutató kompozícióira. A kiállítást május 17-éig nézhetik meg az érdeklődők. Metamorfózis Május 8-én, pénteken 17 órakor nyílik a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában Gróh János festőművész kiállítása. A két éve elhunyt alkotó városunkhoz közel, Visegrádon élt 1984-től haláláig. Értő kritikusai a posztimpresszionisták közé sorolták, s egy helyen azt írták műveiről: „képein a művész mesterségbeli tudásának köszönhetően megtörténik a metamorfózis, és a papíron elhelyezett festékfoltok észrevétlenül lényegülnek át". Joseph Kétszáz éve hunyt el Haydn, ennek apropóján a komoly-, illetve klasszikus zene helyi interpretálói koncertet adnak Esztergomban. Május 16-án 19 órakor a Dobó Katalin Gimnázium aulájában lép fel az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar. Az együttes bérleti sorozata keretében a népszerű Joseph Hayd zeneszerző ismertebb darabjait játssza el. inSPORT/im ■ fitness equipment m 4 4 u a í J# ítL .v ' *. n--*■ > 11111*11111) Sport és fitness kis- és nagykereskedelem a Kossuth Lajos utcában Esztergomban a körforgalomtól 50 m-re. Szaküzletünkben nagy választékban talál sportszereket, fitness kellékeket, edzőfelszreléseket, ellipszistrénereket, futópadokat, szoba- és fitnesskerékpárokat. Insportline Hungary Kft., Kossuth L. u. 65, Esztergom insportline@insportline.hu ; +36 33 313242, +36 70 2118227 VZX5XBC3EHI2 www.inSPORTIine.hu I ■HHHHHBI hidlap.net hídlap 33 A rovatot összeállította: Pöltl Oxi Zoltán