Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-18 / 15. szám
régió Az 1683-as ostrom során a fából készült védőpártázat, a kötőgáton és a váron belüli gyúlékony épületek megsemmisültek, azaz a palánk elveszti védelmi funkcióját, de az ostrom után Lotha- ringiai Károly utasítást ad megerősítésére. 1698-ban a Karlócába tartó békedelegáció érintette Párkányt. A követség egyik tagja azt írja, hogy az erősség romos állapotban van, de látszanak a rondellák. 1719-ben Bél Mátyás a romos maradványok között lőréseket és kisbástyákat említ. A Hegyfarokig nyúló több kilométeres körzetben kiépített sáncok akkor még megvoltak. A hódoltság alatt jelentős szerepet játszó Csekerdén erődrendszere 1719 és 1756 között végleg elenyészik. Szakács Lajos dédelgetett álma, hogy egykori tanítványa segítségével bizonyítást nyerjen méréseinek eredménye. Négyesi Lajos, a hadtudományok doktora, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadirégész, Hadszíntérkutató és Hagyományőrző Osztályának vezetője rendelkezik olyan modern műszerekkel, amelyek segítségével megállapítható az egykori várárok rajzolata. Nyitott kérdés, hogy a palánk helyének beazonosítása után a párkányiak állítanak-e majd Csekerdénnek emlékművet. Párkány várának végleges formáját az 1683-ban született Rossi metszete alapján lehet elképzelni. Erre támaszkodva készült a szentendrei hadtörténész rajza, amelyen két (északi és déli) nyolc méter magas, 24,4 m átmérőjű rondellát és három, öt méter magas olaszbástyát látunk. A 2x2 kapuvédő bástya alapterülete 1152 m2, a palánk alapterülete 31028 m2. Az ostromlóknak egy kihegyezett cölöpsort, majd a a helyenként 30 métert széles várárkot kellett leküzdeniük. Evlia Cselebi szerint az árokba a Dunán közlekedő hajók is bejöhettek. A vizesárok után hat méter széles gyepűt kell elképzelni. Ehhez kapcsolódott a fűzfavesszőkkel font két cölöpsor közé döngölt tömésfal, kb. öt méter széles felső járófelülettel. A tömésfal talapzatának szélessége nagyjából tíz méter volt. Míg a tömésfal külső cölöpsorát a törökök paticsol- ták és ezt állandóan nedvesen tartották, hogy ostrom esetén a puska- és ágyúgolyókat a védmű könnyebben elnyelje, a belső cölöpsort támfallal látták el. A hadtörténész szerint a védőpártázat a kötőgáton 130 cm magas volt, 50 cm-es fellépővel (erre a katonák akkor léptek fel, ha lőttek az ellenségre), így a fedező magasság 180 cm yolt. A párkányi palánk Szakács Lajos számításai szerint összesen 34 256 négyzetméternyi területen állott. Himmler György Forma Fesztivál Párkányban Ez a valami a Forma Fesztivál, amelyet első ízben, de a folytatás szándékával (provincián úgy mondanák: hagyományteremtő szándékkal) szervezett meg egy maroknyi fiatal párkányi muzsikus és egyéb alkotók, akik egyébiránt a JÓ- VILÁGVAN zenekar (Trencsík Pál, Szabó Máté, Valasek Zoltán, Bokor Réka, Gazdik Miro, Takács Bálint,Tungli Tamás) holdudvarába tartoznak. Ars poeticájuk: „Olvasunk, zenélünk, rózsaszínű naplementéket bámulunk, lila, zöldes hegyek teremnek a terem fémrácsain beszűrődő világból-igazán magunk vagyunk ide- benn." Két éve játszanak saját dalokat, és máris szépszámú hódolójuk van. viszont - mint mondottuk - autentikus. És ez megérint mindenkit. Nehéz megmondani, mennyien voltak: háromszázan vagy négyszázan? A Szépülő Város- központ frontembere irigykedve érez rá a megismételhetetlen hangulatra. A Club Era indítja a fesztivált, majd jön a Kőbányai Zenei Stúdió 2.B osztálya, azaz Fekete István csapata - meglepetésekkel. Néhány szám után felkéretik a dobok mögé a 12 éves Hodek Dávid, aki már fogalommá vált ezen a tájon. Amit csinál: lenyűgöző. Pontos, koncentrált, spontán. Aztán jön Vük, azaz a Jonvukk zenekar meg a Crash Blues Band. Meg a többiek. Valami van, s ez igazi! A fesztivál egyébként folyamatos. Némi zenei aláfestéssel a fesztivál képzőművészeti anyaga hamarosan látható lesz a párkányi Hídőrházban. www.jovilagvan.com , www.jovilagvan . eoldal.hu dalmi teaház zajlott a kisteremben Schreiber László novellákkal és Baranyovics Borisz versekkel. Hozzá zsíroskenyér, no és persze sok tea. Az előcsarnokban Szúnyog Júlia, Cser- nok Barna, Szabó Máté, Horváth Gábor, Markó Csaba, Baranyovics Borisz, Ifj. Lukács Attila, Lozeková Natália, Lajos és Dóri (sic!) rajzai, valamint Puskás Ivett, Lukács Attila, Slávik Zoltán, 2elinsky Miroslav fotói (utóbbi jegyzi a fesztivál plakátját is). Azután sorjáznak a zenekarok: Jazz és alternatív zene, funky, poprock, blues, worldmusic, hiphop. Jó világ van. A stílus sokszor beazonosíthatatlan, az életérzés V alami van. Egy autentikus életérzés. Ami kifejeződésre vágyik: zenében, fotó-kép-irodalom által. S ami nagyon kívánta már a nyilvánosságot. És lön nyilvánosság! Ez a Forma Fesztivál. Összművészeti. Párkányban. Live graffiti act-val indult a rendezvény a párkányi művelődési ház udvarán április 4-én délután, majd slam poetry, azaz irohidlap.net