Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-04-18 / 15. szám

dörög Visszásságok a dorogi felújítások körül Rejtett úthibák? Bakos Mónika Örvendetes, ha egy település felújítja a használatban elkopott utcáját, s mind­ezt megfejeli még egy csatorna-beruhá­zással is. A laikusok számára mindebből csak annyi látható, hogy ismét szépül, korszerűsödik a város. A hozzáértők, vagy legalább is, a témában járatosab- bak viszont akár olyan körülményekre is felfigyelhetnek, amelyek nem nevezhe­tők szokványosnak egy útépítés során, így történt ez Gödrösi János Zoltán do­rogi önkormányzati képviselővel is, aki a most folyamatban lévő, megközelítőleg 100 milliós értékű Ady Endre úti felújí­tással kapcsolatban fogalmazta meg ké­telyeit előbb egy bizottsági ülésen, majd ezt követően lapunkban. A városatya szerint a meghívásos köz- beszerzési eljárás a törvényi előírások­nak megfelelően zajlott, a tender győzte­se: a Magyar Aszfalt Kft. az ár-érték arányt tekintve a legkedvezőbb ajánlatot tette. Elkészült a műszaki kiírás is, amely a ké­sőbbi kivitelezési munkák alapját képez­te. A problémát azonban épp ebben látja Gödrösi János, hiszen mint mondta a mű­szaki kiírásban foglaltak és a már finiséhez érkezett kivitelezés között markáns kü­lönbség tapasztalható. Az első fázis az út- tükör gépi erővel történő kitermelése volt, amelynek módja az arra járók fejében már felvillanthatta azt a bizonyos veszélyt jel­ző, piros lámpát. Ezt követően - a szabá­lyok szerint - következnie kellett volna az út fundamentumát képező sóderágynak, a 30 cm-es makadámút alapnak, majd a há­rom rétegben, egyenletesen felvitt aszfalt rétegnek. Ám, ez - Gödrösi képviselő sze­rint - csak papíron van így, mert elmondá­sa alapján a valóságban néhol az őszi eső­ben felázott, sáros talajra terítették le az út­burkoló anyagot, helyenként elérve a nem megengedett, rétegenként 10 centimé­ter vastagságot is. Máshol épp a veszélye­sen elvékonyodó burkolat okozott göndot, ezeken a részeken az„aszfaltfátyol"tavasz­ra el is kopott. A munkafolyamatot - az elő­írásoknak megfelelően - az önkormányzat képviseletében a műszaki osztály illetéke­se személyesen ellenőrizte, de abban fur­csa mód nem talált kifogásolni valót. A városvezetésen belül a gazdasági, városfejlesztési és környezetvédelmi bi­zottságban tevékenykedő képviselő la­punknak azt nyilatkozta: minden eszközt igénybe vett arra, hogy az önkormány­zat felé jelezze aggályait. Tette ezt saját meggyőződésből és az Ady Endre utcai lakosok megkeresésére. Előbb a bizott­hidlap.net sági ülésen osztotta meg félelmeit a vélt kivitelezési problémáról, később a témá­val kapcsolatban szervezett közmeghall­gatáson egy helybeli állt elő ugyanezzel a meglátással, aki a közelben élő lako­sok véleményét tolmácsolta a város felé. A megrendelő önkormányzat a műszaki osztály véleményére hagyatkozva mind­két esetben úgy ítélte meg, hogy a kiren­delt és felkért szakemberek kellő hozzáér­téssel építik az Ady Endre utcát, és eluta­sította a laikusok észrevételeit. Hasonló eltérésre hívta fel lapunk fi­gyelmét szintén az ebben az utcában zajló csatornaépítéssel kapcsolatban is a városatya. Elmondása szerint a munkák megkezdése előtt a város levélben tájé­koztatta az érintett lakókat a beruházás­ról és annak paramétereiről. Egy éles sze­mű, ott élő vette észre, hogy az értesí­tésben szereplő 30 cm-es gerincvezeték helyett a munkások 20 cm átmérőjűeket fektettek le. Az talán nem is szorul ma­gyarázatra, hogy ez utóbbi, vékonyabb csöveknek kevesebb a földmunkaigénye és nem utolsósorban olcsóbbak is. Ellene szól azonban, hogy a szennyvízáteresz­tő képességét tekintve a mindössze har­mada a nagyobb átmérőjűnek. Amikor ezt Gödrösi János szóvá tette az ügyben kompetens személyeknek, azt a tájékoz­tatást kapta szóban, hogy a változtatást időközben jegyzőkönyvben rögzítették. A felvetések fényében felmerül a kér­dés, vajon az ügyben szakértőként ki­rendelt műszaki osztály illetékesei miért nem találnak semmi kivetni valót a mun­kában? Amennyiben viszont a műszaki szakemberek is látták/látják a gondokat, miért nem jelezték a megrendelőnek? S ha szóvá tették, vajon joggal vélelmez­hetjük-e, hogy valakinek valamiért az ér­dekében áll épp ezzel a kivitelezővel elvé­geztetni a munkát? Szerettük volna az önkormányzat véle­ményét is kikérni ebben az ügyben, de az illetékesek nem kívántak reagálni a fenti­ekre. Marad tehát néhány kérdőjel és a re­mény, hogy a jelzett körülmények között épülő út és csatorna kiállja majd az idő próbáját. ____________ hídlaD 37

Next

/
Thumbnails
Contents