Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-17 / 2. szám
esztergom seivel értéket teremtenek, néha tévednek, időnként pedig felelőtlenül és erkölcstelenül viselkednek. Vagyis a mai gazdasági világválság végső soron erkölcsi hiányosságokra vezethető vissza. Kétes döntésekre és jellemhibákra. Persze ahhoz, hogy ki merjük mondani ezt az állítást, el kell fogadnunk két előfeltevést. Az első, hogy létezik erkölcsi értelemben vett jó és rossz, és az ember képes e két dolog megkülönböztetésére. Valamint el kell fogadnunk azt is, hogy az ember és az ember alkotta intézmények képesek szabad akarattal döntést hozni. Ha ezt a két föltételt elfogadjuk, akkor beszélhetünk a mostani válság erkölcsi alapjairól. Persze itt magunk között ez a két állítás, ez a két premissza magától értetődőnek tűnik, de szeretném önöket emlékeztetni, hogy nemrégen hangzott el egy angolszász ember szájából előadás az Akadémián, ahol a következőképpen fogalmazott:„a nyugati értelmiség jelentős része, talán többsége hevesen vitatja ezeket a premisszákat". Tehát magában a gondolkodásmódban ott rejlik annak a lehetősége, hogy az erkölcsi megközelítést eleve kizárjuk a mostani világválság jelenségeinek taglalásakor. Én azonban most azt javaslom, hogy ezt a két premisszát, előfeltevést fogadjuk el és vizsgáljuk meg ezen keresztül ennek a válságnak az okait. Ha ezt tesszük, akkor azt fogjuk látni, hogy a válság okai között ott találjuk a hamis adatok föltüntetése nevű cselekedetet. Ezt a mi nyelvünkön hazugságnak nevezik. Ott találjuk a magasabb fizetés reményében hamis módon végzett hitelbírálatot. Ezt lopásnak nevezik. Ott találjuk a hitelképtelen ügyfelek politikai nyomásra történt hitelezését. Amerikában voltak ilyen történetek, ezt visszaélésnek és zsarolásnak szokás nevezni. És ott találjuk a részrehajlóan elkészített értékpapír-minősítéseket, vagyis a csalást. Uraim és Hölgyeim, ha egyenesen beszélünk, a mostani válság mögött olyan emberi, erkölcsi és jellemhibákat találunk, mint hazugság, lopás, visszaélés, zsarolás és csalás. Ez juttatta a világot annak a tönknek a szélére, ahol most éppen mindannyian egyensúlyozunk. Szeretném önöket arra emlékeztetni, hogy mindaz, amit mondtam, ezek a hibás erkölcsi cselekedetek, ezek nem kizárólag a vastag jómódban élő bankárokra és pénzemberekre igaz. Ugyanis nem régen volt módom látni, tanulmányozni egy olyan fölmérést, amelyből feketén-fehéren kiderült, hogy az ingatlan hiteleket felvevők között az úgynevezett korai bedőlök, akik legelőször mentek csődbe, azok között a korán bedőlő hitelfelvevők között 70 százaléka az embereknek hamis adatokat adott meg, amikor hitelt igényelt magának Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tehát nem csak a bankárokról, hanem a hitelt igénylő mindannyiunkról is beszélünk, amikor az erkölcsi problémákról szót ejtünk. Tisztelt Házigazdák! Természetesen ezek a hibák, fogyatékosságok vagy bűnös tettek képesek megmagyarázni egy-egy erkölcstelen döntést. Ám ha egy pillantást vetünk a világ mai helyzetére, akkor azt látjuk, hogy nem egy-egy erkölcstelen döntésről van szó, hanem lényegében az előbb említett karakterű döntések kiterjedt rendszerével állunk szemben, ezért itt egy mélyebb, ha úgy tetszik, rendszerszerűbb szemrevételezés is indokolt. Ha elvetjük az egy központból történő szándékos világrombolás teóriáját, - amit javaslok, hogy most vessünk el -, akkor azt a kérdést kell feltennünk, hogy mi az a rendszerszerű hiba a modern kapitalizmusban, ami ezeknek a hibáknak a bekövetkezését lehetővé tette. Ha ezt a kérdést föltesszük és az okokat így fürkésszük, akkor el fogunk jutni ahhoz az alapgondolathoz, alaptételhez, ami a II. világháború utáni kapitalizmus kiinduló pontját jelentette. Ez egy antropológiai felfogás, ha úgy tetszik, a modern kapitalizmus antropológiai alapjairól van szó: hogyan fogja föl ez a II. világháború után kialakult társadalmi és gazdasági berendezkedés az embert. Nem akarok ideológiai természetű felesleges vitát provokálni, de azt kell mondanom, hogy lényegében a II. világháború után kialakult liberális emberkép kérdéskörével állunk szemben. Erről leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy nyilvánvalóan jó szándéktól vezettetve, de a liberális - tehát a modern, kapitalista - emberkép alapjául az a felfogás szolgál, miszerint a legfontosabb cél, amit szolgálnia kell a társadalmi berendezkedésnek, az egyén önmegvalósítása. A legfontosabb cél, hogy az egyén autonómiája minél szélesebbre növekedhessék, és ez a megfontolás megelőz minden más megfontolást. Ennek a gondolatnak az az erkölcsileg amúgy emelkedett szándék áll a hátterében, miszerint a minél szélesebb személyi autonómiából az következik, hogy az emberben benne lakozó jó kiárad, és így megjavítja az egyént körülvevő világot is. Mindenfajta ilyen kiáradást akadályozó tényezőt ezért ez a világkép negatívnak fog fel. Ennek a liberális antropológiai képnek megvolt a kritikája már az elmúlt 15-20 esztendőben, elsősorban az angolszász konzervatív irodalomban, ahol bebizonyították, kifejtették, megokolták, hogy szabályok, korlátok és keretek nélkül kiáramló emberi képességek azok visszájára sülnek el, a világot nem javítják, hanem lerontják, ugyanis egy téves antropológiai kiindulópontot választanak. Mert az emberből, ha lehet, akkor nem csak a jó áramlik ki, hanem a rossz is. És miután az emberben teremtésénél fogva a jó és a rossz is megtalálható, ezért a rossz kiáradása szükségszerűen együtt jár a korlátlan autonómia lehetőségével. Természetesen most, hogy a Biblia Éve a hátunk mögött van, és így talán több figyelmet fordítottunk a Szentírásban foglalt antropológiai alapokra, nyugodtan mondhatjuk, hogy van egy harmadik antropológiai fölfogás is az uralkodó liberális, az azt kritizáló konzervatív mellett. Ezt nevezzük esetleg bibliai antropológiának, amely azt az állítást fogalmazza meg, miszerint az emberből, ha a körülmények engedik, nem a jó és a rossz áramlik ki, hanem magától csak a rossz áramlik ki. Ahhoz, hogy a jó is kiáramolhassék, még valami különleges dologra is szükség van. Ezt a különleges dolgot nevezhetjük kegyelemnek, nevezhetjük szellemi, lelki megtermékenyítő történésnek, de valaminek történnie kell, hogy az ember képes legyen magából a jót előhívni. Ez nem egy automatizmus. Szükségünk van egyfajta talapzatra, amelyre állva meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, és rá tudjuk venni magunkat, hogy időnként kockázatokat is vállalva, a jó érdekében cselekedjünk, dolgozzunk, ennek szellemében éljünk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, azért említettem meg ezeket a jelenségeket, és azért hoztam ezt a gyors bemutatását az egymással rivalizáló emberképeknek, mert azt szerettem volna érzékeltetni mindannyiunk számára, hogy a bennünket ma körülvevő világválság értelmezésében az egyházi vezetők, a keresztény- demokrata emberek, a keresztény elvek által mozgatott közéleti emberek igenis kompetensek. Ne engedjük, hogy ennek a mostani válságnak a magyarázata a technokrata tudományos területen belül maradjon, és csak azok érezhessék magukat a mostani világválság avatott magyarázóinak, akik rendelkeznek a szükséges pénzügyi, banki, gazdasági előképzettséggel és iskolával, hiszen a válság egy bizonyos dimenziójára ha jól rátapintunk, akkor megtaláljuk azt az alapot, amelynek tekintetében, ahonnan kiindulva a keresztény közösségek, lelki vezetők, egyházi emberek, pedagógusok bátran kompetensnek érezhetik magukat ennek a világválságnak a magyarázatában. hidlap.net hídlap 23
