Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-17 / 2. szám
esztergom Ezek után, ha megengedik, még szeretnék néhány gondolatot mondani a kapitalizmus és annak erkölcsi alapjairól, illetve a két dolog összefüggéséről. Bizonyára önöknek is föltűnt már, hogy nem csak a magyarban, de más nyelvekben is, a modern piac- gazdaság legfontosabb kifejezése a hitel. A hitel, ami látszólag a legmateriálisabb kifejezés, de ha helyesen vonjuk meg a szógyököt, figyeljük az angolszász kifejezést, akkor rá fogunk jönni arra, hogy egy olyan szóról beszélünk, amely többet tartalmaz, mint valami pénzügyi tranzakciót, valamifajta erkölcsi tartalmat, bizalmat is hordozó kifejezésről beszélünk (...). Ezért fontos azt kimondanunk, hogy gazdasági szabadság csak olyan társadalomban működik, a gazdasági teóriákat, elveket megalkotók szándékai szerint, ahol ápolják azokat az erényeket, amelyek nélkül nem tudnak működni emberi társadalmak. Tehát a gazdasági szabadság, ha úgy tetszik a legliberálisabb gazdasági szabadság is csak olyan esetekben működőképes és hozza meg a várt eredményt, ha olyan társadalomban valósul meg, ahol ápolják az olyan erényeket, mint a mértékletesség, a takarékosság, az adott szó, a becsület, és ahol elfogadják közmegegyezéssel azt az aranyszabályt, hogy az emberek úgy bánnak egymással, ahogyan azt szeretnék, hogy velük bánjanak. Ahol ezt elfogadják, ott működhet a legvadabbnak tűnő szabad-kapitalizmus is, mert léteznek azok az erkölcsi szabályok, amelyek a profitszerzés emberi ösztönét is megfelelő keretek közé szorítják. Talán annak a tételnek a fölállítása sem lehetetlen, hogy egy társadalom számára a gazdasági szabadság milyen mértékben hoz hasznot, azzal áll arányban, amilyen mértékben ez a társadalom a társadalmat összetartó erkölcsi kötelékeket képes rendszeresen megújítani és megerősíteni. S a két dolog között ösz- szefüggés van. Van azonban itt egy bökkenő: ma mindenki arról beszél a gazdasági válság orvoslásának összefüggésében, hogy hát akkor szigorúbb állami ellenőrzésre van szükség. Újra kell alkotni a hitelminősítés rendszerét, a bankok ellenőrzésének rendszerét, valahogy másképp kell felügyelni a világnak ezt a rendkívül veszélyes részét, amit pénzügyi intézményrendszernek nevezünk. S itt beleötlünk abba a problémába, amit tán röviden úgy tudok összefoglalni, hogy a tábornokok mindig a legutolsó háborút akarják újravívni, csak az előző háborúban elkövetett hibák nélkül. Ami arra figyelmeztet bennünket, hogy ugyan le tudunk vonni tanulságokat a régi válságból, de képtelenek vagyunk arra, hogy a merőben új természetű válságokat előre tudjuk jelezni. Tehát az állami szabályozással mindig csínján kell bánni. Van, amit elvárhatunk tőle, és van, amit nem. Ezért én híve vagyok annak, hogy erősítsük a mostani szabályokat, de egyúttal annak is híve vagyok, hogy lássuk be, semmilyen állami szabályozórendszer nem képes helyettesíteni az erkölcsi szabályokat. Ne higgyük azt, hogy (...) egy alapvető erkölcsi lelki természetű változás nélkül, önmagában az állami szabályozórendszer megváltozása majd meg fogja hozni azokat az eredményeket, amelyeket mindannyian várunk a következő előttünk álló néhány esztendőtől. Nélkülünk, mindannyiunk nélkül, önök nélkül ez a változás nem fog bekövetkezni. Egy állami szabályozórendszer változása csak az önök erkölcsi alapú közreműködésének segítségével hozhatja meg a kívánt eredményt". Tisztelt Hölgyeim és Uraim, végezetül Európa és Kereszténység - van itt egy gondolat, amit itt is szeretnék elmondani. Bár korrigálnom kell a kiinduló mondatot Kun Miklós előadását hallgatva. Ugyanis arról a mondatról akartam itt még néhány szót szólni, amit Antall József miniszterelnök úrtól hallottam egyszer, és úgy hangzott, - egyszerű és világos mondat ez - hogy: „Európában az ateista is keresztény." Azonban az alapján, amiket az előbb hallottunk itt a Szovjetunióval kapcsolatban, itt most korrekciót kell tennem. Valószínűleg ha Kun Miklós után beszélt volna Antall József miniszterelnök úr, akkor azt mondta volna, hogy Európában, pontosabban Nyugat-Európában az ateista is keresztény. így talán ez egy pontosabb mondat. Először, amikor ezt a mondatot hallottam, arra gondoltam, hogy talán a megfogalmazás nem pontos. Vagy egy olyan jelenségre utal, ami talán 1990-től már nem igazán izgalmas. Hiszen az ember gondolhat arra, hogy ha van zugivó, akkor van zugimádkozó is. Tehát „az ateista is keresztény", az úgy értendő, hogy nyilvánosan persze ateista, de odahaza, amikor lehet, azért mégis, titokban imádkozik. De miután ezt a '90-es évek elején mondta a miniszterelnök úr, akkor talán ez már nem volt releváns. Valószínűleg amit értett alatta, és amit én most itt megfontolásra javaslok önöknek is, az nem más, mint az, hogy az egész kulturális közeg, amiben létezünk, ha akarjuk, ha nem, ha tetszik, a mi személyes döntésünktől függetlenül egy keresztény közeg. Még az ateista is, amikor tagadni akarja, sem tud más kulturális sémákat, nyelvi példákat, nyelvi szerkezetet felhozni, mint azt, amit egyébként az elmúlt 2000 évben maga a keresztény Európa megteremtett. Ilyen értelemben ő is körül van kerítve a keresztény kultúrával, és az érvelését, mondatfűzését, álláspontjait alapvetően a keresztény kultúra határozza meg akkor is, ha éppen cáfolni akarja ezeknek az alaptételeit. (...) Az európai ember nem tud kibújni a keresztény bőréből. Ebből pedig az a tanulság fakad, hogy nem is érdemes ezzel próbálkozni. Ezt Brüsszelben is meg kéne hallani. Ugyanis semmi értelme olyan alkotmányt összeállítani, amelyben ezt az alapvető tényt valahogyan nem akarjuk elismerni. Ha olyan alkotmányozási folyamatot fogunk az előttünk álló időszakban magunk előtt görgetni, mint amilyen az eddigi volt, aminek a konklúziója az, hogy valahogy valamilyen ravasz érveléssel mégiscsak maradjon ki Európa meghatározásából mindaz, ami a kereszténységhez tartozik, akkor valójában nem egy állandó alkotmányozási, hanem állandó önmegtagadási folyamatban lesz a vén kontinens. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a másik indok, amiért Antall József gondolatait ide idéztem, az az, hogy egy jó hírt is mondhassak az új év elején. Ugyanis az a tény, idézem a miniszterelnököt, hogy az ateista is keresztény - Nyugat-Európában, ez azt jelenti, hogy van esélyünk a megújulásra. Van esélyünk a megújulásra, mert van egy közös kulturális és morális örökség. Van egy közös alap, amiből kiindulhat a megújulás. Tehát nekünk nem egy európai megújuláshoz szükséges új szellemi alapokat érdemes megalkotnunk, nem erre érdemes fordítanunk, elfecsérelnünk az energiáinkat, mert ez az alap megvan. Az a kérdés, hogy ebből a közös alapból mit vezetünk le. Milyen tanácsot, milyen útvonalat, milyen térképet rajzolunk föl, vezetünk le a magunk számára, az európai ember számára a XXI. században. Meggyőződésem, hogy a kereszténységnek sikerült az európai ember életének legfontosabb dilemmáját középpontba állítani. Ugyanis az európai ember egy szabadságba oltott emberfajta. A szabadság és a szabadságot korlátozó szabályok folyton változó világrendje, szabályrendszere, ami azt a drámai feszültséget adja, ami olyan izgalmassá teszi az európai keresztény kultúra történetét egészen a kezdetektől a mai napig. Vagyis hogy hogyan is értelmezhető Európában a szabadság? Létezik-e szabadság korlátok nélkül? Ha nem létezik szabadság korlátok nélkül, mert az önromboló, akkor hol vannak azok a korlátok, amelyek mentén egy-egy európai nemzedék a saját életét ki tudja jelölni. Ezt a dilemmát nálam sokkal érthetőbben Chasterton fogalmazta meg:„Lehetséges, 24 hídlap hidlap.net
