Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-04-11 / 14. szám

tárlatjárat kultúra A hónap elején nyílt az esztergomi Aquaszi- get galériájában a nyergesújfalui Kernstok- kör kiállítása. Az új műveket bemutató tárlaton festmények, grafikák, fotók, kollázsok és nép- művészeti dísztárgyak kaptak helyet. Rendha­gyó e kiállítás itt, hiszen az élményfürdőbe láto­gató műkedvelők eddig főként a festők és gra­fikusok otthonaként értelmezhette a galériát, ezúttal viszont több ág képviselője is színre lép Esztergomban. A közel húsz alkotó nem is mind nyergesi, hiszen a körnek még esztergomi tag­jai is vannak, például Bangó Miklós festő. A szí­nes kavalkádra emlékeztető tárlathoz egy rövid ismertetőt is csatoltak a résztvevők, itt olvashat­juk többek között, hogy a közel húsz éve léte­ző alkotói közösség tavaly újra szerveződött. A fordulat eredményeként a környéken élő idő­sebb és fiatalabb képzőművészek is meghívást kaptak a körbe. Az így új együttest alakító„mes- terkezek" közösségének továbbra is célja marad a névadó Kernstok Károly és az általa alapított „szabadiskola" szerint megfogalmazott művé­szeti elképzelések megvalósítása. Az írásból az is kiderül, hogy az Aquaszigeten látható kiállítás első állomása annak az útnak, mely egy új mű­vésztelep létrehozásáig tart. Az Aquaszigeten lévő tárlatot április 27-éig te­kinthetik meg az érdeklődők. Mesterkezek közössége koncert 7»* V 71 >12 Lecsólista Sikerfilmekkel várja az esztergomi Kultúrmoz- gó a zsinagógában ápri­lis 18-án és 19-én a film­kedvelő közönséget. 18- án 16 órától a 2007- es év legnagyobb ani­mációs bravúrjának szá­mító L'ecsó című francia vígjátékot nézhetik meg az érdeklődők, hogy mi­ként lesz séf egy okos és szeretetreméltó pat­kány egy menő párizsi étteremben. 18-án és 19- én 19 órakor két ász, Jack Nicholson és Mor­gan Freeman brillíroz a Bakancslista című szati­rikus amerikai moziban. Punk&ska Egy tucat év telt el az­óta, hogy Papp Lajosék megalakították a Gra­veyard at Maximum punk rock formációt. Az azóta ska zenei eleme­ket is műsorába beépí­tő esztergomi-dorogi illetőségű csapat most a Nincs válasz című új albumát mutatja be a nagyérdeműnek a Táti úton lévő Jazz & Rock Café színpadán április 18-án, szombaton este. A várhatóan vidám po- gózást az ugyancsak e stílusban nyomuló Bankrupt zenekar mele­gíti be. Hip-hop híd Talán nem túlzás, ha le­írjuk, Grandmaster Flash volt az egyik, aki feltalál­ta a hip-hop-ot. Az úttö­rő munka persze már a 70-es években elkezdő­dött, s a most kiadott új album a The Bridge kor­szerűsége és előremu­tató jellege miatt a mű­faj egyik új mérföldkö­ve. Ez már csak azért is igaz, mert a vén Grand' a hip-hop legnagyobb­jait válogatta maga mellé. Többek között olyan arcok rappelnek a számokban, mint Busta Rhymes, Snoop Dogg vagy Princess Superstar. Csekkold le, tesó! Nagyon fáj Nem kell angolszakos­nak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk a Max Payne, mint név elég brutális egy zsarunak. Mark Wahlberg a most DVD-n is megjelent idé­zett címszerepben hi­teles noir figurát alakít, mégpedig a bestiális gyilkosság áldozatául esett feleségét és gye­rekét elvesztő bosszú­szomjas rendőrt. Nincs kétség és nincs kegye­lem, Max Payne, teketó­ria nélkül lövi halomra a rosszfiúk egész hadát. Egy ponton azonban őt is megállítja valaki, egy nem e világi az illető. hidlap.net hídlap 29 A rovatot összeállította: Pöltl Oxi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents