Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-03-28 / 12. szám
Rákosi is irigyelné módszereiket Vörös téboly és tombolás Hat év tortúra: 2003-ban indítottak eljárást Meggyes Tamás ellen búbánatvölgyi telekvásárlásának ügyében. A polgári és büntetőpereket a polgármester megnyerte, jogerős ítélet szól arról, hogy nem követett el visszaélést sem városvezetőként, sem magánemberként. Hat évig tartott az„ügy", ezalatt nem egyszer jelent meg cikk a szocialisták újságjában erről. A 2006- os kampányban névtelenség mögé bújt„ismeretlenek" szórólapot adtak ki a „telekügyről". Aztán 2008-ban a telken épülő házát is felgyújtották, az ügyben múlt hónapban tett feljelentést a főügyészség. Meggyes Tamást arról kérdeztük, hogy a város közügyeinek terhéből jelentős részt vállaló emberként hogyan viselte még a jogi procedúrák lelki terheit is. Hogyan ezt a névtelenek, de nem ismeretlenek által indított, megengedhetetlen procedúrát. A válasz hosszabb lett, és nem is a búbánatvölgyi perekkel kezdődik. Mert a telekügy, mint majd Önök is látják, csak egy a politikai ellenfelek által kreált álügyek sorában. Akiknek a múltból vagy a történelemkönyvekből ismerősek az '50-es évek koncepciós eljárásainak motívumai, nem tévednek. N yíri Attila MSZP-s önkormányzati képviselővel kapcsolatban egy korábbi testületi ülésen felmerült: Nyíri olyan módszereket és eszközöket vet be, amivel kívül rekeszti magát az ép erkölcsi és jogérzékkel rendelkező emberek társaságán. Ez szokatlan, Esztergomban először előforduló jelenség. Kívül rekedé- se nem jogi vagy politikai intézmény,„kategória", hanem etikai, ahogy Nyíri„nyeresége"sem politikai - hiszen szavazataik száma éppen nem nő, frakciójuk a 2002-es hatról két főre zsugorodott - és nem jogi -, pereiket sorra bukják el. Esztergomot viszont alaposan próbára teszi a sok-sok „balhé", aminek vesztese mindig a város. Presztízsünk, jó hírünk sérül, amikor Nyírinek sikerül betornászni egy-egy alaptalan vádat a tévébe, az internetes oldalakra vagy a napilapokba. És ezáltal megítélésünk romlik, befektetők, turisták pártolnak el tőlünk, és romlik saját megítélésünk, kedvünk, életminőségünk. Ezért mondhatjuk, hogy a szocialista Nyíri Attila kívül rekedt Esztergom közéletéből. Erről szólt Knapp János Pál alpolgármester is az Esztergomi Városi Televízió (ETV) Köztér című műsorában. Nem is tudom másképpen értékelni. Megpróbálom elmondani, mi mindent tett ezért Nyíri Attila, és ez alapján döntse el az Olvasó, hogyan ítéli meg az MSZP-s képviselő mesterkedését. Azt, hogy szóra sem érdemes figurává vált, magának köszönheti. Az Esztergomban immár hét éve hagyománnyá vált tevékenységével kizárta magát abból a körből, amit a városért felelősen és demokratikusan politizáló szereplők köré a józan belátás és a közízlés von. Az önmagát kirekesztett MSZP-s tette nem politikai, éppen ezért én sem a politika területén értelmezem tetteit. Cselekvései, cselvetései sorozatot alkotnak, olyan láncolatot, amit a hátulról támadás, a nemtelen eszközök, a po12 hídlap hidlap.net