Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-06-13 / 23. szám

Olimpia helyett börtön Varga Péter Dénes Gyakorta érzi úgy az ember, főként ifjabb korában, hogy az élet megfosztotta valamitől, akár saját hibájából, akár önhi­báján kívül, de mégis beteljesületlenül maradt valami, amire nagyon vágyott, pedig közeli, elérhető távolságban volt tőle. Ám nyolcvan esztendő távlatából a dolgok átértékelődnek, kiderül, hogy amit itt elvesztettünk, azt másutt visszakap­tuk. Joggal értékelheti így az életét Kékesi Tibor is, a ferences gimnázium legendás testnevelő tanára, hiszen amit 1952- ben Helsinkivel elvettek tőle, azt bőségesen visszakapta azoktól a generációktól, akik máig tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel gondolnak rá, veszik körül egy-egy érettségi találkozó alkalmával. No, de ne vágjunk a dolgok elébe!- Hogyan is kezdődött az az életút, amelyre büszkén emlékezhet vissza egy tanárember?- Esztergomi vagyok, ebben a városban születtem, nőttem föl, jártam iskolába és itt is dolgoztam évtizedeken át életem első és egyetlen munkahelyén, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium­ban. Számomra Esztergom jelenti a„mindent", magát az életemet.- Tanár úr már gyerekkorában elkötelezte magát a sport vilá­gában, kipróbálhatta magát mindenféle sportágban, de a legna­gyobb sikereket mégis az úszásban érte el.- Egyszer édesanyámékkal csónakáztunk a Dunán, én kipoty- tyantam a hajóból, akkor tettem az első ösztönös tempókat. Ha­mar megtanultam úszni és ezután már magamtól ugrottam a medencébe, rendszeresen és versenyszerűen kezdtem el spor­tolni. 1943-ban meg is nyertem Ózdon az országos bajnokságot gyerek számban 50 méteres hátúszásban. Középiskolába termé­szetesen a bencésekhez írattak a szüleim. Nagyszerű tanáraim voltak. Monsberger Ulrik, Kapuy Vitái, Szívós Donát - hadd ne soroljam föl mindnyájukat! Csodálatos esztendők voltak. Per­sze nem csak úsztam. Szertornáztam, birkóztam, korcsolyáz­tam, megragadtam minden lehetőséget, ami a sporttal kapcso­latos volt. Nem szerettem soha az egyoldalúságot semmiben. Ez igaz volt a szellemi értékekre is. Foglalkoztam én csillagászattal. 26 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents