Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-16 / 19. szám
Szíven szúrt f ...Szíven szúrt ország. Ez a címe Kálomista Gábor filmjének, melyet a veszprémi Cozma- gyilkosságről készített. Nézzék meg ezt a filmet! Hogy miért? Erre a kérdésre felettébb nehéz a válasz. Vannak ilyen nehéz kérdések. Mondjuk gondolkoztak már azon, hogyan is fogják elmondani gyermeküknek, milyen voft az élet a Kádár-rendszerben? ügye, ha egy kicsit is eltöprengenek ezen, rájönnek, nem is olyan egyszerű. Mert mit lehet mondani, ami érthető is lesz őnekik? Hiába mondta drága nagyanyánk nekünk, hogy milyen is volt a „boldog békeidőben" az élet, bólogattunk ugyan, mintha értenénk, de nem értettünk semmit S hiába mesélték a Rákosi-esztendók borzalmait - borzongani talán borzongtunk, de hogy mi is, milyen is az igazi, velőig ható félelem, azt nem értettük meg sohasem... Ezért teszünk bajban, amikor majd el kelt mesélnünk a Kádár-kort. Mert minden szavunk furcsa lesz és érthetetlen, s úgy fognak lehullani elénk a porba saját szavaink, erőtlenül, mint az őszi légy. S miközben mondjuk majd, mondjuk az igazat, lassan ráébredünk, hogy már magunk sem tudjuk, milyen is volt akkor. Mondjuk majd a valódit - már aki... -,de nem az igazat. Mert minden igazságunkra rátenyerel személyes kis életünk gyönyörűsége is, piszka is. Látják, éppen ezért olyan furcsa jószág a történelem. Az egyéni létezés felől szemlélve valahogy sohasem áll össze egészen a kép. De sok-sok egyéni létezés mégis kiad valami igazságfélét. S az a helyzet, hogy egyszer majd erről a mostani korról is kelt mondanunk valamit. Önmagunknak is, utódainknak is. S amit majd mondunk, írunk, mesélünk, örökül hagyunk, az lesz egyszer a történelem. Bizony... Nem is tudja egyikünk sem, hogy mindannyian történelem vagyunk. Valamiképpen itt van bennünk, lelkűnkben & eszünkben a múlt is, meg a jövő is, szóval az egész történelem. S egyszer majd el kell mondjuk, miben éltünk. Azt is el kell mondjuk, miért volt elviselhetetlen az ezredforduló környéke. S azoknak kell majd elmesélnünk, akik sokkal pontosabban fogják tudni, mint mi. Illetve: ők már tudni fogják. Mi pedig csak érezzük. Az elviselhetetlenség érzésének dokumentuma ez a film. Pedig nem mutat meg egyebet, mint egy gyilkosságot. S gyilkosságok tíz- és százezer számra történnek naponta a világban. De ebbe a mi Cozma-gyilkosságunkba mégis betesürüsödött valahogyan sok minden. Sokféle elviselhetetlenség. Nézzék meg: a filmet! Az a film mi vagyunk. A mi korunk, a mi kiszolgáltatottságunk, a mi gyávaságunk, a mi félelmeink, a mi erőtlenségünk és tehetetlenségünk - a mi saját kis megaláztatásunk. Nézzék meg, ahogy a gyilkosok ügyvédje cinikusan belenéz a képünkbe a kamerán keresztül, és kimondja a szentenciát; ez csoportos garázdaság, és néhány év múlva kint lesz az összes vádlott. Nézzék meg, hogy tudják pontosan, kikkel élünk egy országban, s kik után fogjuk meg naponta a kilincset Nézzék meg, és vigyék el a gyerekeiket is! Mert nemsokára eljön az idő, hogy úgysem tesz szavunk az egészről. Sőt... Már most sincs. Csak még nem tudunk róla. Most még úgy teszünk, mintha lenne. Pedig már csak a kezünk szorul ökölbe. S így, ökölbe szorult kézzel és befelé kunkorodo lélekkel vagyunk kiröhögve. Meg fogunk még fizetni ezért. Amiért hagytuk, hogy így legyen. S talán éppen a gyerekeink fizetnek majd meg a legkegyetlenebbül. De a mi bűnünk mégis az egész. A mi történetünk. A mi történelműnk. És már el sem tudjuk mondani. Hát legalább filmen maradjon meg. Hogy amikor eljön az elszámolás és a számonkérés és a számadás ideje, legyen, mire mutogatnunk. De azt azért jó, ha tudjuk: nem tesz felmentés. Sem nekik, sem nekünk. S tudják mit? Nem is érdemelnénk meg... hidlap.net hídlap 27
