Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-16 / 19. szám
esztergom Ezentúl minden májusban megünneplik Zozó születésnapját Gyermekörömök az Aquaszigeten lön belépő ellenében. A területet zsúfolásig megtöltő több száz látogatót a számos támogatónak és együttkézműves I működőnek köszönhetően játszóházak, foglalkozások és kreatív játékok várták. Szintén a I szponzorok jóvoltából üdítőt, gyerekpezsgőt és jég- 4 A I krémet kaptak a gyerekek, az anyukákat és a kisma- fjji * I mákat pedig ajándékcsomaggal lepték meg. Az esz- I tergomi vízirendőrök játékos bemutatót tartottak a 1 kicsiknek, egy Zozó jelmezbe bújt kislány egész nap ■ együtt játszott a gyerekekkel, sokan készítettek vele 1 közös fényképet is. __ Délután két órakor jött el a nap csúcspontja, az újonn an elkészült óriási játszótér avatóünnepsége. A ma- dárfészekhintát és a hatalmas, csúszdákkal és mászó- I kákkal felszerelt játszóparadicsomot Knapp János Pál I alpolgármester, Balogh Zoltán, az Aquasziget vezér igazgatója és Makove Zsolt, a kivitelező cég ügyvezetője adta át a gyerekeknek. A rövid beszédekben elhangzott, hogy a gyermekek és a családok támogatását és segítését mind az önkormányzat, mind pedig a fürdő kiemelten fontos feladatának érzi. A város többi új játszóterét (lásd írásunkat a 18. oldalon) is építő Mindigfa Bt. ügyvezetője átnyújtott egy minősítő oklevelet is arról, hogy a játszótér a biztonsági követelményeknek megfelel. A születésnap természetesen nem érhetett véget torta nélkül, Zozó csokitortájából minden gyerek és szemfüles felnőtt falatozhatott. A program az Alma együttes fergeteges koncertjével agyományteremtő szándékkal rendeztek nyárköszöntő 1 fejeződött be. Gábor Éva Vasárnap nagyszabású szezonnyitó gyermekrendezvénnyel ünnepelték meg Zozónak, az Aquasziget kabalafigurájának születésnapját az élményfürdőben. A gazdag programválasztékot kínáló szülinapi buli alkalmából ünnepélyesen felavatták a közelmúltban létesített óriásjátszóteret és koncertet adott az Alma zenekar is. „gyermeknapot" múlt héten vasárnap az Aquasziget élményfürdő területén. Mihalovits Barbara, a fürdő szolgáltatási igazgatója elmondta: a jövőben minden évben hasonló rendezvénnyel szeretnék megünnepelni a szabadtéri medencék megnyitását, amit egybekötnek a fürdő kis kajmánjának és a róla mintázott kedves kabalafigura, Zozó születésnapjával. Bár a strandszezon május elsején kezdődik, az akkor megszokott városi programok miatt egy héttel később szeretnék megünnepelni a nyár kezdetét. A 11 órakor kezdődő egész napos rendezvényen nemcsak a fürdővendégek vehettek részt, hanem minden érdeklődő bemehetett kühídlap 7 A strandszezonban számos régi és új szolgáltatás várja a fürdőzőket. Nagyon népszerűvé vált az új függőágyas sziget is, ahol jelenleg hat függőágy áll a pihenni vágyók rendelkezésére, de számuk a közeljövőben újabb hat darabbal bővül. Afürdőben hamarosan indulnaka„Születés Hete''alkal- mából rendezett programok, zajlik a gyermekrajzverseny, amelyen vakációbérletet nyerhetnek a kicsik, júliusban pedig ismét sor kerül a strandröplabda- és strandfoci bajnokságra.