Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-16 / 19. szám
esztergom Virágvásárlási láz Május 9-én, múlt szombaton tartották a Bottyán János utcában az Esztergomi Városszépítő Alapítvány virágvásárát. A reggel nyolc órára meghirdetett eseményre már órákkal korábban érkeztek várakozók, így az árusítást fél órával korábban megkezdték. A tumultus nem volt véletlen, az akció alkalmával számos egynyári virágpalántát kínáltak közel fél áron. A több ezer kisvirágot - évek óta hagyományosan - Juhos Tamás kertészete biztosította a városszépítők, illetve az esztergomiak részére. Az idei sláger egyértelműen a muskátli, a büdöske és a petúnia volt, de a többi „portéka" is mind egy szálig elfogyott. A virágvásár alkalmával a királyi városrészen működő alapítvány a Széchenyi INDUL A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAM Esztergom. Májusban elindul az önkormányzat közfoglalkoztatási programja, amelyben -az előzetes tervek szerint- 87 állástalan esztergomit juttatnak munkához. A közfoglalkoztatási tervet márciusban terjesztette a képviselők elé Megy- gyes Tamás polgármester. A javaslat elfogadásával arról döntöttek, hogy Szent István városa 8 millió forintot biztosít saját forrásaiból a program megvalósítására. A Városházán májusban állt munkába Szödényi Bernadett közfoglalkoztatási szervező, aki elmondta: folyik a megállapodások előkészítése az önkormányzati tulajdonú cégekkel, a programba bevont szervezetekkel. A Zöld Út Kft. a Roma Foglalkoztatási és Oktatásszervező Kft. és a Szent István Strandfürdő mellett maga az önkormányzat is foglalkoztatja majd a program támogatásában részesülő, jelenleg úgynevezett rendelkezésre állási támogatásban részesülő munkanélkülieket. A program résztvevői így elsősorban a parképítés és gondozás, valamint az útkarbantartás területein dolgozhatnak majd a tervek szerint. ÜTÖTT A VÉRSZÍVÓK ÓRÁJA A héten elkezdődött a 2009-es szúnyoggyérítési szezon. Esténként permetezőautó járta a településeket, nyomában ritkult a vérszívó rovarok állománya. Az esztergomi kistérség településein már nagyon várták a permetezőautót, ami az irtószert úgynevezett melegködös eljárással juttatta ki több, mint 700 hektárra. Esztergomon kívül jutott méreg a süttői, téren lévő lakások portáinak díszítésére több rekesznyi virágot vásárolt. Megy- gyes Miklósné, a virágakció ötletgazdája a Hídlapnak elmondta, hogy az árusítás elején kialakult tolongásban sajnos incidensre is sort került, egy türelmetlen fiatalember szitkozódva fejezte ki nemtetszését, amely kapcsán a főszervező szomorúanjegyezte meg: nem biztos, hogy jövőre is megtartják az akciót. lábatlani, nyergesi, bajóti, mogyorósi, táti és maróti rovaroknak is. A szúnyogok elszaporodása miatt már nagyon szükséges gyérítésre a kistérség 1 millió forintot biztosított. A szúnyoginvázió nem mindenütt tűnt el: a települések egyes részein, a Natura 2000-es és a védett területek miatt nem engedélyezhető a szúnyoggyérítés. KÉTÉVES A MIKKAMAKKA JÁTÉKTÁR Második születésnapját ünnepelte múlt hét végén az esztergomi Mikkamakka Játéktár. A Játéktárat fenntartó Gyermek Kert Alapítvány aranyhegyi villájában harminc-egynéhány gyerek és szülei várták, hogy az egész délutáni játék közben Balogh Ibolya, a játéktár munkatársa felvágja a kétemeletes ünnepi tortát, a Kovács Cukrászda ajándékát. A villa épületében terített zsúrasztal, társasjátékok, csúszda és körtánctanulás, az udvarban a nemrég elkészült Gyermek Kert-játszótér és ugrálóvár várta az apróságokat, akiket a finomságok és a játék mellett lufihajtogatás szórakoztatott, és az arcfestés nyomán hazavihető emlékekre is szert tehettek. ÁTADTÁK A VÉDŐTETŐT A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának kertjében szerdán délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a tavaly, a Reneszánsz Év keretében elvégzett rekonstrukciós és restaurálási munkákat, és felavatták Vitéz János emléktábláját is. Mint korábban többször megírtuk, a mostani rekonstrukciót Esztergom önkormányzata és több szakember végig ellenezte, mivel az eredeti Fehér toronyra nyomaiban sem emlékeztető építmény készült el. Esztergom az eredeti állapot visszaállítása érdekében hajlandó lett volna több százmillió forinttal hozzájárulni a beruházáshoz, a város támogatását és kérését azonban figyelmen kívül hagyták. ÖNGYILKOSSÁG A SÍNEKEN Dorog. A síneken lelte halálát hétfőn kora reggel egy 23 éves férfi, aki a szerelvény elé ugrott. A baleseti helyszínelés ideje alatt nem közlekedtek a vonatok az érintett szakaszon. BUSZ ÉS SZEMÉLYAUTÓ ÜTKÖZÖTT Piliscsév. Múlt szombaton reggel, a 10- es főúton baleset történt Piliscsévnél, ahol egy helyközi járat és egy személy- gépkocsi frontálisan karambolozott. Az ütközés során öten sérültek meg, egyiküket a tűzoltók vágták ki az autóból. MOTOROS VÉSZ Múlt hétvégén három súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset is történt Komá- rom-Esztergom megye területén. Közülük kettőt motorosok okoztak. Pénteken Dad és Kocs között két motoros ütközött EGOM-l$ „A k&rt ikköw-.. •Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása • Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában • Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek 20 éve Esztergom és környéke szolgálatában 2500 Esztergom-Kertváros, Ipari park Hrsz 30051 Tel./fax: 06 33 419 187; mobil: 06 30 9491444; E-mail: info@egomko.hu ; www.egomko.hu 8 hídlap hidlap.net