Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-10 / 1. szám
esztergom Az igazságot nem diktálni, hanem hirdetni kell! Becket Szent Tamásra emlékezett Esztergom V lós történész, valamint Horváth István múzeumigazgató, régész szólt hosz- szabban a megjelentekhez. Az őt követő előadók kivétel nélkül nagy érdeklődésre számot tartó beszédekkel, történelmi, egyházi- és diplomáciai történeti értekezésekkel kötötték le a hallgatóság figyelmét, a tisztelet-, illetve szimpátia nyilvánításként értelmezhető tapsok azonban egyértelműen jelezték, hogy a közönség leginkább Orbán Viktor beszédét n** várta. A Fidesz elnöke több mint félórás előadásában számos aspektusából érintette a konferencia címeként megjelölt Keresztény értékrend és Európa témát, a beszéd jelentős részében azonban a nemrég kialakult és := napvilágra került világgazdasági vál| ság gyökereinek, következményeinek és megoldásának verzióit állította a közönség elé Orbán Viktor. A volt miniszterelnök bevezetőjében hangsúlyozta: „A mai gazdasági világválság erkölcsi hiányosságokra vezethető vissza." Ennek az állításnak alátámasztására az elnök többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy „a válság okai között ott találjuk a hamis adatok feltüntetését, ezt hétköznapi nyelven hazugságnak nevezzük. Aztán ott találjuk a magasabb fizetés reményében hamis módon képzett hitelbírálatot, ezt lopásnak nevezzük. A hitelképtelen ügyfelek politikai nyomásra történő hitelezését - erre Amerikában találtunk példát - ezt visszaélésnek, zsarolásnak mondhatjuk. Megtalálhatjuk a részrehajlóan elkészített értékpapír-minősítéseket, vagyis a csalást. Ez juttatta oda a viZ súfolásig megtelt hétfőn a Mind- szenty József iskola hatalmas tornaterme, ahová a Becket Szent Tamásról tartott emlékülésre érkeztek a meghívott vendégek és a városi közönség. A meglehetősen nagy, országos médiaérdeklődéssel kísért konferencián többek között Kiss-Rigó László püspök, Paskai László bíboros, Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete, Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő, a Hét Határ Szövetség elnöke, Kun Mikhidlap.net Prominens személyiségek főszereplésével tartott emlékülést Becket Szent Tamás canterbury érsek tiszteletére a Rudnay Sándor Alapítvány hétfőn Esztergomban. A rendezvényt megelőzően az 1823-ban épült, Szent Tamás-hegyen lévő kápolnában ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg a névadó mártírról. Az ezt követő emlékülésen pulpitusra lépő szónokok a Keresztény értékrend és Európa közös címen tartottak különböző megközelítésben előadásokat, és itt jelentette be Meggyes Tamás polgármester, hogy Esztergom szobrot kíván állítani Becket Tamásnak és kortárs-barátjának, Bánffy Lukácsnak. Pöltl Zoltán