Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-06 / 48. szám
sárisáp Iskolafűtés-korszerűsítés, játszótér-felújítás, aszfaltozás Sárisápon Falugyűlés a település jövőjéért Lenger Varga Péter Falugyűlést és közmeghallgatást tartott a közelmúltban Sárisáp, melyen a település polgármestere ismertette az idén végrehajtott fejlesztéseket, illetve kitért a jövő évi beruházási tervekre. Ezt követően pedig a sárisápiak is kifejthették igényeiket a település képviselő-testü- lete előtt. K ét fő pontja volt a november végi falugyűlésnek, ahol Kollár Károly polgár- mester előbb a 2008-as beruházásokról és fejlesztésekről számolt be részletesen, majd a 2009. évi tervekről, valamint hosz- szú távú elképzelésekről tájékoztatta a sárisápiakat. Ezt követően Berzsenyi László, a település fejlesztési bizottság elnöke ismertette az idei, november 15-ei fásítási programot. A lakók a falugyűlésen és a közmeghallhatáson is szép számmal képviselték a községet, ahogy minden évben, ráadásul a polgármester szerint nagyon jó hangulatban zajlott a művelődési házban tartott esemény. Az első napirendi pontban a végrehajtott fejlesztések és beruházások közül Kollár Károly kiemelte az általános iskola B épületének fűtéskorszerűsítését. „Kiváltottuk a hőtárolós kályhákat, amelyek miatt havi egymillió forint volt a fűtésszámla. Ezt pályázati forrásból, összesen nyolcmillió forintból modern gázfűtésre cseréltük le. Ezzel kapcsolatban a képviselő-testület úgy döntött, hogy saját forrásból, öt és fél millió forintból még az épület nyílászáróit is kicseréljük"- részletezte a polgármester. Kollár Károly hozzátette, az iskola C épületében emellett majd másfél méter magasan védőburkolatot raktak fel a falra, mivel mindig ez a terület szokott a leginkább koszolódni. Az összesen huszonhárommilliós idei beruházásokhoz hozzátartozik még, hogy az önkormányzat két és fél millió forintból vásárolt az óvoda udvarára uniós szabványnak megfelelő játszóeszközöket. A falugyűlés második napirendi pontjában a polgármester kifejtette a jövő évi, sőt még a hosszabb távú elképzeléseket is. „Beszéltünk arról, hogy mik azok a sarkalatos tennivalók, amiket mindenképpen el kell végeznünk, így kitértünk az orvosi rendelő felújítására, melyet húszmilliós pályázatból kívánunk megoldani, ennek anyaga azonban még elbírálás alatt van. Ezenkívül a Malom utcának az aszfaltozására is pályázatot adtunk be, amelynek támogatottsága hetvenszázalékos, értéke pedig 34 millió forint, de emellett az Arany János utcát is szeretnénk leaszfaltozni a jövő év folyamán" - folytatta Kollár Károly. A település elképzelésében szerepel még, hogy az önkormányzat kisajátítja az iskola és a művelődési ház közötti, a sárisápiak által csak Káposztásokként emlegetett területet, melyen egy rendezvényparkot szeretne kialakítani a testület, ahol például a falunapot, a búcsút és nagyobb eseményeket, mint ifjúsági vagy nemzetiségi találkozókat lehetne tartani. „A jövő évre elképzelésünk még, hogy a jelenleg három épületben elhelyezett iskolát, kettőbe költöztetjük. így a százéves A épületet elbontanánk és helyén park és parkoló lenne, ám előtte a már elkezdett terveket teljesen kidolgozzuk, mely alapján a B épülethez hozzáépítenénk négy tantermet, illetve egy napközit és egy tálalókonyhát. A beruházás megvalósítását szintén pályázati pénzből kívánjuk biztosítani. Januárban pedig még az óvoda épületében is szeretnénk ugyancsak pályázatból kicseréltetni a nyílászárókat, valamint hőszigetelést és a fűtést korszerűsíteni." - tért ki a célokra Kollár Károly. Ezenkívül még idén szeretné benyújtani a testület azt a pályázatot melyből a játszótereket fejlesztené a település összesen tizennyolcmillió forint értékben. Sárisáp hosszú távú fejlesztései között szerepel még új lakótelkek kialakítása is. DIÁKMUNKA Várjuk 18 év feletti, nappali tagozatos diákok, jelentkezését Esztergom és környékéről, árufeltöltői és kasszás munkáinkra. Telefonálj, vagy küldj üzenetet a 20/402-5066 számra és érdeklődj munkalehetőségeinkről Iroda: 2500 Esztergom Bajcsy Zs. U. 5. (Római udvarban) Nyitva hétköznapokon 9.00-től 17.00-ig. Tel.: 33/311-519 (T ÉTTEREM ^3 RenMesf«fve(*l: CM) Si Ilii A ©mo mém íwmm szeretettel várja vendégeit a Tesco-val szemben Esztergom, Galagonyás u. 2/a. í Pizzából bő választék! Ingyenes házhoz szállítás Esztergom, Esztérgom-Kertváros, Búbánatvölgy. nincs dobozdíj! Rendezvények, családi összejövetelek lebonyolítását vállaljuk. Napi menük elvitelre is. Ingyenes parkolás - gyerekeknek játszótér nagy terasz légkondicionált helyiség. jt Nyitva: mindennap: 10-22 óráig. Rendelés felvétel: 33/31 hídlap 37