Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-12-06 / 48. szám

Lenger Varga Péter A z esztergomi önkormányzat idén is jutalmazta a város jó ta­nulóit, akik egyben jó sportolók is. A Mindszenty József Ka­tolikus Általános Iskola tornacsarnokában szerdán délután öt órakor kezdődő rendezvényen a díjazottakat és a megjelenteket a város nevében Németh József alpolgármester köszöntötte, a díjakat pedig Kálmán Sándor, a kulturális és sport bizottság el­nöke, valamint olimpiai bajnokunk, Storcz Botond adta át. Az l-IV. korcsoport leány kategóriájában két első helyezés született, a címet pedig a Carmen Tánc és Sport Egyesület két táncosa. Heves Ramóna és Puska Franciska érdemelte ki. En­nek a korcsoportnak a második helyén szintén táncosok osz­toztak, második lett ugyanis Galambosi Emese, Varga Orsolya, Galambosi Zsófia a Mozdulat Táncegyüttes tagjai. A beérkezett pályázatok alapján harmadik díjat is többen kaptak, így tüntet­ték ki Tomicskó Flórát, a Triatlon Sport Egyesület sportolóját és Meszes Klaudiát, a Mozdulat Táncegyüttes táncosát. Az l-IV. korcsoportos fiúk kategóriájában Kismóni Botond birkózót jutalmazták első helyen. Ebben a korcsoportban azonban három második helyezett született, a birkózó Kismóni Móricot, a triatlonos Pál Kristó­fot és az evezős Sólyom Gellértet jutal­mazták. Tanulmányi eredményének és a sportteljesítményének köszönhetően eb­ben a korcsoportban Török Viktort, az Esz­tergomi Kajak-Kenu Sportegyesület tagját és Hertlik Pétert, a Triatlon Sportegyesület sportolóját részesítették harmadikként el­ismerésben. Az V-VIII. korcsoportos lányok között első helyen jó tanuló-jó sportoló lett Miskolczi Anett, az Esztergomi Kick-box SE sportolója. A lányok között második he­lyezést ért el a Montágh iskola két kitűnő tanulója, Máté And­rea asztaliteniszező és Kara Anita atléta. Szintén ebben a korcso­portban, de harmadikként jutalmazták Nagy Juditot, a Mozdulat Táncegyüttes tagját, Sáska Beátát, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének sportolóját és Papp Laurát, az Esztergomi Kézilabda Utánpótlás SE játékosát. A fiúknál elsőként ismerték el Pokorni Milán Gábort az Esztergom-kertvárosi Kempo Karate Klub spor­tolóját. Az V-VIII. korcsoportos fiúk közül második helyezést ért el Pokorni Ádám, aki szintén a kertvárosi egyesület kemposa. A korcsoportban harmadikként díjazták Pausz Tamást, az Eszter­gomi Úszó Klub tagját. Jó tanulók, jó sportolók a Mindszentyben Mindenből jeles Szerdán adták át a Jó tanuló-Jó sportoló kitüntetéseket, melyeket idén huszonkét fiatal vehetett át a Mindszenty iskolában többek között Storcz Botond olimpiai bajnok kajakosunktól. ULTRAHANGVIZSGÁLATOK VÁRAKOZÁS NÉLKÜL A Valeomed Ultrahang Centrumban, Tokodon kellemes, nyugodt környezetben, a legmodernebb technológiával dolgozó, tapasztalt szak­orvosok, magas színvonalú szolgáltatással állnak az Ön rendelkezésére. Vizsgálati területek: • Áttekintő hasi és kismedencei ultrahangvizsgálatok • Pajzsmirigy és nyald lágyrészek ultrahangvizsgálata • Nyaki erek színes duplex vizsgálata • Hasi erek, alsó és felső végtagi artériák és vénák duplex ultrahangvizsgálata • Felületes lágyrészek, izmok, ízületek ultrahangvizsgálata • Újszülött és csecsemő szűrővizsgálatok • Szívultrahang • Nőgyógyászati ultrahangvizsgálatok • Szülészeti ultrahangvizsgálatok, „babamozi” • Szűrővizsgálatok Cím: 2531 Tokod, Kossuth Lajos út 91/b. Bejelentkezés és további információ: 06 30/46-46-583 www.valeomed.hu valeomed@imdtel.hu A Valeomed Ultrahang Centrum­ban előzetes bejelentkezés alapján délután is fogadjuk a betegeket és a szűrővizsgálatra jelentkezőket. 34 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents