Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-29 / 47. szám
címlapon Várva várunk Téged, világ Megváltója Advent első vasárnapja mozgó egyházi ünnep, amely mindig a december 24-e előtti vasárnapot három héttel megelőző napra, az András-naphoz legközelebb eső vasárnapra esik. Az advent latin eredetű szó, jelentése „eljövetel”, az „Adventus Domini”, azaz az „Úr eljövetele” kifejezés lerövidítéséből származik. A várakozás, Jézus Krisztus eljövetelére való négyhetes lelki felkészülés eredete az 5-6. századra nyúlik vissza. Egykor harangszó jelezte kezdetét, mely egyben az egyházi év első napját is jelentette. Mivel Krisztus születésének ünnepére a hívők bűnbánó lélekkel készültek, böjti időszak is volt, sok helyen még a közelmúltban is szokás volt az adventi hetekben böjti napokat tartani, és a zajos mulatságokat, táncot és lakodalmat kerülni. Az adventi időszak hosszú, sötét éjszakái jó táptalajt nyújtottak a varázslásokkal kapcsolatos hiedelmek és babonák kialakulásához. Erdélyben például szokás volt az ilyenkor különös jelentőséggel bíró mindennapos hajnali mise ideje alatt a porták valamennyi ajtaját és ablakát zárva tartani, mert úgy tartották, hogy ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltve lopóznak be a házakba, ólakba és istállókba, hogy rontást hozzanak a családra. Adventhez is kapcsolódnak olyan babonák, melyekkel az eladósorban lévő lányok a férjhez menési esélyeiket igyekeztek növelni, illetve a kérőket magukhoz csalogatni. Alföldön az volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen a nyelvük, és mielőbb férjet édesgessenek magukhoz. Másutt a lányok szintén a hajnali mise idején a harang köteléből három darabot téptek, amit aztán a pántlikájukba fűzve a hajukban hordtak, hogy farsangkor sok kísérőjük legyen. Az adventi időszak jellegzetes alakjai voltak a házról házra járó kántálók, más szóval koledálók, akik rigmusszerű engedélykérés és a gazda rábólintása után a ház előtt karácsonyi versekkel és énekekkel köszöntötték a háziakat, majd behívták őket a meleg szobába, ahol elmondták jókívánságaikat, amiért süteményt, almát, diót kaptak. Ki tudja miért, de a nőnemű vendég az egész adventi időszak alatt nem- kívánatos volt, mondván, hogy elviszi a szerencsét. A karácsonyváró hetek legújabb kori szimbóluma az adventi koszorú, amelyet 1860-ban készített először egy hamburgi evangélikus lelkész, Johann Wiehern. Az első koszorú a meny- nyezeten függött, fenyőágakból készült, és 24 gyertya díszítette. Az idők folyamán a gyertyák száma négyre, az adventi hetek számára csökkent, így terjedt el világszerte, és vált a karácsony előtti időszak nélkülözhetetlen kellékévé. A koszorú ma rengetegféle alapanyagból, színben és díszítéssel készül, a hagyományos változat szerint azonban az alapja fenyőág, három gyertya lila, amely a bűnbánat és a megtérésre való felhívás színe, egy, az utoljára meggyújtandó pedig rózsaszín, amely a megtisztulást és a közelgő ünnep örömét szimbolizálja. Szent Borbála ünnepe Szent Borbála elsősorban a bányászok védőszentjeként ismert, de ő a tüzérek és a jó halál patrónusa is. Borbála egy gazdag nikodémiai pogány kereskedő, Dioscurus leánya volt. A szép és okos leány megismerkedett egy püspökkel és általa a keresztény tanításokkal, amit apja nem nézett jó szemmel, feljelentette hát lányát a helytarhídlap 5
