Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-11-22 / 46. szám

közügy Szilveszterig ingyen kipróbálható Nyit az első esztergomi mélygarázs Jövő hét pénteken (november 28-án) délután négy órakor ünnepélyesen át­adják a prímás-szigeti önkormányza­ti mélygarázst, a rendezvényen - ame­lyet Meggyes Tamás polgármester nyit meg - a történelmi egyházak képviselői megáldják a parkolóházat. Az esemény­re Esztergom minden lakóját meghívja a létesítmény tulajdonosa, Esztergom Ön- kormányzata. A rendezvény után este hét órától állhatnak be a gépkocsik a parkolóhelyekre - szilveszterig ingyen. E sztergom első forgalom előtt megnyi­tott mélygarázsában három szinten, közel 11 ezer négyzetméteren 330 parkoló várja a gépkocsikat, öt pedig a motorkerék­párosokat. A létesítmény nem csak a mo­torizált helyváltoztatást szolgálja. Az autó­val érkezők mellett a gyalogjárókat is vár­ja a földalatti építmény nyilvános mosdója a mélyföldszinten, amit már a XXI. század követelményeinek megfelelően a mozgás- korlátozottak igényeit is figyelembe véve alakítottak ki. A Szent Miklós programnak megfelelően az épületben babapelenkázó helyiséget is kialakítottak a mosdóknál, ez szintén mindenki előtt nyitva áll. A megnyitón valamennyi érkezőt aján­dékkal fogad az önkormányzat, a látoga­tókat forralt borral, teával, sütemények­kel vendégelik, a zenei aláfestésről stíl­szerűen a Szépülő Városközpont zenekar gondoskodik. A létesítmény vezetői kör- bekalauzolják az érdeklődők csoportjait, bemutatva a mélygarázs részleteit, építé­szeti megoldásait, a gépészeti, villamossá­gi, szellőző, árvíz- és tűzvédelmi berende­zéseket. A látogatók között tombolanye­reményeket is kisorsolnak, a játék fődíja egy egyéves parkolóbérlet lesz. Parkolóból mélygarázsba - szilveszterig ingyen Az épület átadása a lehető legjobbkor tör­ténik: Esztergom belvárosában, a „Zöld­ház-" vagy „Bástya-parkoló" területén ugyanis munkához láttak a régészek. A Kulturális Örökségvédelmi Szolgálat mun­katársai kedden birtokba vették a Fürdő Szálló felé eső területrészt, amiről meg is kezdték a parkoló aszfaltjának eltávolí­tását. Az esztergomi városvezetés a par­kolóházat üzemeltető Strigonium ZRt.- vel együttműködve a prímás-szigeti épít­ményben biztosít lehetőséget azoknak az Aradi és Rákóczi téri, Bajcsy-Zsilinszky és Lőrinc utcai, valamint a Kis-Duna sétányon lakóknak, akik a feltárások miatt „parkoló nélkül maradtak", hogy gépjárműveik tá­rolását megoldják. Az ő számukra kedvez­ményes parkolási lehetőséget kíván te­remteni Esztergom városa, igénybe véve a Mária Valéria Parkolóházat is. A nyitást követően január 1-jéig ingye­nesen állhatnak be Esztergom lakói, autó­sai a parkolóba. Akit az egyhónapos „pró­bakör" meggyőz a létesítmény előnyeiről, azok számára további kedvezményes és bérleti konstrukciók kidolgozását ígéri az önkormányzat. A városnak nem a prímás-szigeti lesz az egyetlen mélygarázsa. A nemsokára nyíló Kossuth Lajos utcai Erzsébet ház­ban 138„önkormányzati"parkoló áll majd rendelkezésre, és a Fürdő Szálló újjáépü­lő együttese alatt is készülnek majd mély­garázsok. Nagy szükség van a hasonló lehetőségek kihasználására, hiszen Esz­tergomban 2001 és 2007 között másfél- szeresére, 8259-ről 12396-ra nőtt a gép­járművek száma. „A Mária Valéria Hotel az utolsó lehe­tőség arra, hogy Esztergomban a város- vezetés további parkolási lehetőséget biztosítson. Éppen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van erre: az esz­tergomiaknak"- fogalmazott a garázsvá­sárlással kapcsolatban Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere. se Rövid esztergomi parkolótörténet A parkolóépület megvásárlása előtt az esztergomi önkormányzat kérdőívekkel kér­te ki a városlakók véleményét: mit tartanak előnyösebbnek, a parkolóhely-vásárlást vagy bérlést. A megkérdezettek 5,43 százaléka válaszolt (ennél jóval kisebb, ezre­lékes mintával országos közvélemény-kutatások készülnek). így a válaszok alapján kialakuló képet joggal tekinthetjük Esztergom polgárai véleményének. A beérke­zett 1344 válaszból 1294 a garázsok megvásárlása mellett szólt (96,28 százalék). Korábban 257 parkolóhely 1,92 milliárd forintért történő bérbevételét határoz­ta el a helyhatóság, ám a kivitelezővel folytatott tárgyalások eredményeként idén tavasszal lehetőség nyílt a mélygarázshelyek tulajdonba vételére, mind­össze 1,6 milliárd forintért. Az új, kedvezőbb, olcsóbb, a parkolók a városi tulaj­donba kerüléséről szóló megoldást elfogadta a képviselő-testület. A tavasszal elfogadott szerződéssel Esztergomnak nem csupán 335 parkolóhelye, hanem egy teljes egészében tulajdonába kerülő ingatlana lesz, ami az önkormányzat, Esztergom, vagyonát gyarapítja, hiszen a megvásárolt parkolóhelyek bérleti díja a várost gazdagítja. hídlap 17

Next

/
Thumbnails
Contents