Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-15 / 45. szám
párkány Labdarúgók Hajnal Tamás nyomdokain Nyergesújfaluról a válogatottba kos is innen indult, és jelenleg a Borussia Dortmund irányító középpályása. „Van kire büszkének lennünk, reméljük, hogy még sok ilyen remek sportember kerül ki innen, hiszen rajtuk is áll, hogy egy jobb magyar foci köszönthessen ránk, hamarosan..." - adott hangot a honi futballrajongók vágyának Varga Sándor. Ehhez azonban sok munkára van szükség, amit pedig - közhely ide vagy oda - nem lehet elég korán elkezdeni. A klubban így óvodásokat is oktatnak, ebben a korban lévő gyerekeket arra tanítják, hogy megszeressék a labdát, hogy azután később szabadon eldönthetik, melyik lábVasárnap a csapat a kecskédi sportegyesület tagjaival mérte össze az erejét itthoni pályán, sajnos az eredmény nem a hazaiaknak kedvezett, hiszen 4-1 - re kikapott a csapat. Következő héten Táttal játszanak, szintén hazai pályán. Hajnal Tamás (középen labdával) 1990-ben. Nem lehet elég korán elkezdeni dás játékhoz húz majd a szívük. Kérdés persze, hogy a megkopott fényű honi labdarúgás mennyire lesz majd vonzó, igaz, a nyergesújfalui felnőtt csapatnak - ismerve a magyar viszonyokat - nincs oka különösebb panaszra. Télen is kint edzenek, de a decemberi pihenő után, januárban a Szalézi-lrinyi Középiskola benti pályáján kezdik a felkészülést, ráadásul jövő tavasszal új épülettel is gazdagodik a klub, ahol megfelelő öltöző és fedett pálya is a játékosok rendelkezésére áll majd. Ehhez a jelenlegi kiemelt szponzorokon kívül (Nyergesújfalu Önkormányzata, Gyüép Kft., Alfonz Heer, Schrenk Péter) további támogatókra is szükség lesz, illetve pályázati úton is próbálnak pénzt szerezni a beruházásokra. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a jelenlegi magyar élvonalbeli labdarúgáshoz az elmúlt időben a környékről nem a nagy múltú esztergomi vagy dorogi klub adott a legtöbbet, hanem Nyergesújfalu egyesülete. Itt kezdte pályafutását a jelenleg Németországban, a Borussia Dortmund csapatában focizó Hajnal Tamás, akinek példáját valószínűleg sokan követnék. Nem csoda, ha a csapat mestere, Varga Sándor komolyan veszi a munkáját: mint mondja, az a cél, hogy olyan embereket, labdarúgókat neveljenek, akik alázatot mutatnak a választott sport iránt. A nyergesújfalui egyesület már a háború évei alatt elindult, ám a hivatalos alakulás éve 1945. Elsőként a futball jelent meg, majd az évek során folyamatosan bővült a szakosztályok sora, jelenleg hét tagozattal működik a klub Szabó Mihály egyesületi elnök vezetése alatt. A labdarúgással Dorogon ismerkedő, majd Nyergesújfalun is focizó Varga Sándor edzőként több régióbeli egyesületnél megfordult, a nyergesi gárdát nyolcadik éve vezeti Lovas Gábor edzőtársával. A szakvezető szerint„a mostani szereplés kicsit gyengébb, bár nem játszunk rosz- szul. Sok játékosunk az egész napos munka után már nem képes úgy teljesíteni, és sajnos ez a meccsek eredményére is rányomja a bélyegét". A mester szerint a vesztes meccsek után a csapat hiába lehangoltabb, ez nem befolyásolja a következő meccsre való felkészülést, hanem leülnek és megbeszélik az esetleges hibákat, a következő mérkőzésig kinek miben kellene fejlődnie, és ki hol rontott az előzőekben, próbálnak új taktikai elemeket is beépíteni. A munka pedig előbb vagy utóbb reményeik szerint meghozza a gyümölcsét, annál is inkább mivel a játékosok „nagyon jó életkorban vannak". Varga két húzóegyéniséget külön is kiemelt, Kuthy Kornélt és Marczinkó Zoltánt, hozzátéve, hogy az ifi csapatban is szép számmal akadnak tehetségek, akiket szívesen visznek mérkőzésre, építenek be a csapatba. Itt is elhangzott négy név, Takács Erik, Lovas Péter, Éberst Roland, Lengyel Csaba, akik mind 15-16 évesek, és nagy eséllyel pályáznak majd a felnőtt csapatjátékosai közé. A serdülők is helyet kapnak ebben a nagy „üzemben", ők a 12-16 éves korosztály, és akiknek edzőjük Hajnal Zoltán, Hajnal Tamás édesapja. Tehát az egyesület jó ugródeszka is a játékosoknak, hiszen a huszonhétszeres válogatott játéSzűcs Zsuzsanna hídlap 41