Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-10-18 / 41. szám
párkány Jövő hétvégén avatják Sobieski lovas szobrát A párkányi csata emlékére Himmler György Október 24-én konferenciával, és Sobieski János lengyel király lovas szobrának felavatásával emlékeznek meg a párkányi csata 325. évfordulójáról. Ennek kapcsán adjuk közre történelmi visszatekintésünket a törökkori Párkányról és a felszabadító háború nyitányaként számon tartott párkányi csatáról, amelynek felidézéséhez többek között Haiczl Kálmán 1937-ben megjelent helytörténeti művéből merítettünk. A török 1543-ban vet te birtokba Esztergomot és vele együtt a túlparti Kakathot is. Erős hídfőállást építettek ki a balparti településen - mégpedig az elpusztult Kakath-tól kissé nyugatra, azon a helyen, ahol ma a párkányi templom áll. Várday Pál érsekprímás (1526-1549) a védelmi rendszer megerősítéséről szóló levelében egy Esztergommal szemben építendő új várról (castellum) olvashatunk. A párkányi erősséget a törökök képletesen „Dsigerdelen Parkan’’-nak (magyarosan Csekerdén), azaz „az ellenség májába ékelődő erőd”-nek nevezték el, amely megnevezés a hely stratégiai jelentőségét volt hivatott érzékeltetni. A párkányi helyőrség létszáma a 16. században 200 fő körül mozgott, miközben Esztergomban mintegy 1100 fős állandó sereg tartózkodott. Esztergom és Párkány kiindulópontja lett a török portyázásoknak és a hódoltsági terület kiterjesztésére irányuló törekvéseknek. Ekkor állt elő az a furcsa határhelyzet, hogy míg a jobb parton a Török Birodalom, a bal parton a történelmi Magyarország területe volt. 1544-ben Szalka mellett aratott diadalt Balassa Menyhért és Nyári Ferenc a portyázó törökök fölött. Az eseményt Tinódi Lantos Sebestyén is megörökítette „Az szálkái mezőn való viadalrul” című históriás énekében. 1581-ben Rácz Pál újvári főkapitány leckéztette meg a törököt Párkánynál, 1590-ben viszont Thurzó György nádor csapatai igencsak pórul jártak, és sok vitézét elvesztette ugyanitt. E csatározások magyaros virtusát Mikszáth Kálmán is megörökítette „Az aranyos csikó” című helyi vonatkozású elbeszélésében. A tizenöt éves háború során, 1594-ben a császári seregek megpróbálták visszafoglalni a töröktől Esztergomot és Párkányt. Gróf Pálffy Miklós és József főherceg hadivállalkozása azonban balsikerrel végződött, és Esztergom ez évi ostrománál halt hősi halált Balassi Bálint is. Egy évvel később Mansfeld Károly és Pálffy Miklós bevette a két erődítményt. Párkány a harcokban teljesen elpusztult, de Pálffy újjáépíttette. Esztergom és Párkány csak tíz évig maradhatott császári kézen: 1605-ben, Ali pasa visz- szafoglalta mindkét erődítményt. Ekkor írta keserűen Illésházy István főudvarmester Thurzó Györgynek: „és nimetre az végházakat ne bízzuk, ám Esztergomot is feladták, az többit is mind nímetek adták török kezében, nekik nem hazájok, nem fáj nekik...” A zsitvatoroki béke (1606) szentesítette a régi-új állapotot, amelyet 1625. május 26-án a közeli Kőhidgyarmat határában aláírt „gyarmati béke” erősített meg. Az 1660-as években ismét súlyos csatározások színhelye volt Párkány. 1661-ben Forgách Adámot és gróf Montecuccolit, a csá36 hídlap
