Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-20 / 37. szám

esztergom Schmitt Pál: legyünk büszkék sportolóinkra A MOB elnöke az olimpiáról- Sokféle véleményt hallhattunk, olvas­hattunk arról, hogy minden idők legna­gyobb olimpiáját rendezték meg a kí­naiak. Személyes benyomásai szerint ez sikerült?- Igen minden szempontból. Nem­csak a részvétel miatt, mert kétszáz­négy ország volt jelen, hanem mert a létesítmények a legmodernebbek, az olimpiai falu a legbarátságosabb és legjobban felszerelt volt, de emellett a közlekedés megszervezése is itt volt a legjobb és több más szempontból is lehet a „legek" olimpiájának nevezni a pekingit.- Az elért eredményeinket lehet egy­részt sikerként is, másrészt viszont csa­lódásként is elkönyvelni, hogy látja ezt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként?- Tizenhét sportágban versenyez­tünk, és akik sikerrel szerepeltek nyilván boldogok és elégedettek magukkal, 22 hídlap gondolok itt elsősorban a vízilabdások- ra és a kajakosokra. De, aki kvalifikálta magát, tehát mind a százhetven ver­senyző nagyszerű teljesítményt kel­lett, hogy nyújtson ahhoz, hogy kivív­ják a részvétel jogát. Néhány egység­ben azonban csalódtam, mivel az előző években nagyon szépen teljesítettek, végül Pekingben azonban elmaradtak a várakozástól. Az edzőknek, szakveze­tőknek a dolga kiértékelni, hogy miért volt annyi alkalom, hogy egyetlen talá­laton, egy akción, egy gólon, egy tuson múlt az érem vagy helyezés sorsa.- Nem volt kissé hangsúlyosabb a ne­gatívumok kiemelése, míg a pozitívu­mok a háttérbe szorultak?- Hajlamosak vagyunk csak az arany­ra figyelni, és ha az elvész, vagy nehezen jön, esetleg kevesebb van belőle, akkor az egész eredményt, hogy így mondjam, lebecsüljük. Pedig érdemes visszaemlé­kezni, hogy milyen heroikus küzdelmet vívtak például a kézilabdás lányaink, mi­lyen nagyszerűen küzdöttek a vízilab- dás lányaink, akiknek végül egyetlen gólon múlt, hogy nem az aranyéremért játszottak. Büszke vagyok, hogy igyeke­zett mindenki a legjobbját nyújtani, saj­nos most nem tudtunk érmeket„találni", mint például Athénban.- Az okokról azért érdemes elgondol­kozni. ..- Mindenképpen. Le kell vonni a kö­vetkeztetéseket, hogy most kevés volt az orvos, kevés volt a pszichológus, vagy nem tudtuk feldolgozni a súlyos haláleseteket, amelyek közvetlenül az olimpia előtt történtek, vagy túl sok volt a sérülés, hogy nem volt csúcs­formában mindenki, ami pedig az alap­vető feladat lett volna. Ezeket mind ki kell értékelni. Természetesen a Magyar Olimpiai Bizottságnál is végigmegyünk minden munkafázison. A legfőbb ta­nulság azonban az, hogy több figyel­met kell fordítani általában Magyaror­szágon a sportra. A magyar gyerekek közül tízből hat egyáltalán nem sportol, és ezt tartom a legnagyobb problémá­nak. A gyerekeknek muszáj sportolni, az iskolai testnevelés pedig igenis ér­tékelődjön fel! Ha ez megvalósul, akkor fordulhatunk az edzőképzés felé, to­vábbá meg kell menteni a sportegész­ségügyet, biztosítani kell a további kép­zéseket és tudományos hátteret, vala­mint változatlanul zéró toleranciát kell hirdetni a dopping területén.- A magyar sportolók szerencsére ki­maradtak az olimpiai doppingbotrá­nyokból, pedig Pekingben is többen le­buktak tiltott szer használata miatt.- Lényegesen kevesebb volt a dop­pingeset, mint Athénban. Ez részben köszönhető a hatékony felvilágosí­tó és megelőző munkának, megsok­szorozódott az ellenőrzések száma és technikailag is precízebbek, megalku­vásmentesek az ellenőrzések. Sajnos azonban a másik oldalon a tudomány mindig új módszereket és lehetősége­ket kínál, így ez mindig is egy verseny- futás lesz a csalni kívánók és az ellen­őrök között. A zéró tolerancia üzenet a legjobb, mert senkinek nincs keresni­valója a sportban, aki doppingol, mert az alapját, az egyenlő esély elvét bont­ja meg a manipulálással. Múlt hét pénteken a Magyar Olimpi­ai Bizottság elnöke személyesen kö­szönte meg Esztergomban a Neuzer Kerékpár Kft. által Peking magyar érmeseinek felajánlott kétkerekűe­ket. Schmitt Pált ez alkalomból egy aláírt rögbilabdával és az Esztergomi Vitézek Suzuki mezzel ajándékozta meg a 25 éves tízszeres magyar baj­nok egyesület. A MOB elnökét a láto­gatást követően Lenger Varga Péter kérdezte a pekingi olimpiáról.

Next

/
Thumbnails
Contents