Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-20 / 37. szám

űr^ esztergom Hídfutás határok nélkül A Hídünnep keretében immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Mária Valéria Hídfutást Esztergom és Párkány között. A négy kilométeres versenyre szerdán 16 órá­ig lehet előnevezni a hidfutas@hungary.org elektronikus postacímen díjmentesen. Ez után már csak a helyszínen lehet korlátozott számban jelentkezni a verseny nap­ján 10 és 12 óra között a Pézsa Tibor Sportcsarnokban 500 forintos nevezési díjért. A 13 órakor rajtoló megmérettetésen chipes időmérés lesz, ezért a versenyzők készüljenek az ezerforintos letéti díj kifizetésére is, amit természetesen mindenki visszakap a verseny végén a chip ellenében. A nemzetközi sporteseményre 1600 résztvevőt várnak a szervezők. Szombaton üli születésnapját a Mária Valéria híd jelképe rammal emlékezik meg városunk a ^ J* Jt folyó jobb oldali hídfőjénél. A prog- V ramok 13 órakor az immár hagyomá- V nyossá vált Hídfutással kezdődnek, I majd 14 órakor indulnak a kulturális 4 műsorok. Elsőként a Napraforgó Meseszín- Béla ad koncertet zenekarával. Hogy az ün­pad előadását láthatják a kisebbek, a zenés nép teljes legyen, 18 órakor a Vinum Ister­gyerekműsor után a Váralja Néptánccsoport Granum Regionis Borlovagrend avatási ce­1895. szeptember 28-án adták át az Eszter- táncosai lépnek a világot jelentő deszkákra, remóniáját nézheti meg a közönség a Má­gom és Párkány közötti dunai hidat, a 113 ló órakor a dorogiak büszkesége, az ország ria Valéria híd lábánál. A borok arisztokratái évvel ezelőtti eseményre idén számos prog- első számú jazz basszusgitárosa, Lattmann után az esztergomi Club Era folk együttes szórakoztatja a nagyérdeműt, majd 21 órá­fflsd : ' í‘ W. , íj ' * jt‘_‘ . ■ *it 11 f tol uz Ocskay Gyula vezette Soundgtxer olí^1!jazzformáció csap a húrokba. A Hídünnep idején az esztergomi oldalon a kiemelt mű- ÁÁÁcju'' í j k.k'h,-; ..XX'.'-xJt' g'yslso sorok mellett egész napos programokkal várják a publikumot. Hagyományőrző gye- rekprogramok, lovagoltatás, óriás tram- gmfpi»»: s'i•i,-ymlbulin, kézművesfoglalkozások, csuhézás, gyöngyfűzés, íjászkodás és csatacsillag do- 'tip''". '/halas az Aranysólyom Lovagrenddel, vala mint számos büfé, kemencés lepenyes, kür töskalácsos várja a közönséget. Szeptember 27-én tartja Esztergom a Hídünnepet, melynek apropója tér mészetesen a Mária Valéria híd építé sének évfordulója, a két város, Pár­kány és Esztergom imigyen való összekapcsolódása. VALEOMED ULTRAHANGVIZSGÁLATOK VÁRAKOZÁS NÉLKÜL A Valeomed Ultrahang Centrumban, Tokodon kellemes, nyugodt környezetben, a legmodernebb technológiával dolgozó, tapasztalt szak­orvosok, magas színvonalú szolgáltatással állnak az Ön rendelkezésére. Vizsgálati területek: • Áttekintő hasi és kismedencei ultrahangvizsgálatok • Pajzsmirigy és nyaki lágyrészek ultrahangvizsgálata • Nyaki erek színes duplex vizsgálata • Hasi erek, alsó és felső végtagi artériák és vénák duplex ultrahangvizsgálata • Felületes lágyrészek, izmok, ízületek ultrahangvizsgálata • Újszülött és csecsemő szűrővizsgálatok • Szívultrahang • Nőgyógyászati ultrahangvizsgálatok • Szülészeti ultrahangvizsgálatok, „babamozi” • Szűrővizsgálatok A Valeomed Ultrahang Centrum­ban előzetes bejelentkezés alapján délután is fogadjuk a betegeket és a szűrővizsgálatra jelentkezőket. Cím: 2531 Tokod, Kossuth Lajos út 91/b. Bejelentkezés és további információ: 06 30/46-46-583 www.valeomed.hu valeomed@invitel.hu Az Önök bútorboltja - Vase nábytkové stúdió Október 1-jén bútorbolt nyílik, nyitási akciókkal és bevezető árakkal várjuk Önöket! Od 1. októbra otvárame nővé nábytkové stúdió, kde Vás ocakávame otváracími akciami a vyhodnymi cenami! Továrenská 2, Stúrovo (a Pipo mellett) hídlap 23

Next

/
Thumbnails
Contents