Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-06 / 35. szám

közügy ben több formában is, az esztergomi diákok számá­ra. Ennek köszönhetően délelőttömként tanítási óra keretében az esztergomi általános iskolákban tanu­ló 1-4. osztályos kisdiákok heti rendszerességgel, délutánonkén órákon vehettek és vesznek részt. Ezenkívül ráadásul délutánként kettőtől este nyol­cig indított intenzív úszótanfolyamokon a felsőbb éves tanulóknak is lehetőségük nyílt - a jövőben is - tudásszintjüknek megfelelő csoportokban megis­merkedni az úszás alapjaival, valamint az általuk is­mert úszásnem, úszásnemek csiszolására, illetve az úszómozgással kapcsolatos ismereteik bővítésére. Az előző tanév végén az önkormány­zat megbízásából az oktatók június 5-én bemutatóúszást és úszóversenyt szerveztek az Aquasziget kültéri 25 méteres úszóme­dencéjében. A részt vevő diákok oklevelet kaptak, az első három helyezettet éremmel jutalmazták, emel­lett pedig a bemutatóúszáson a résztvevők emlékla­pot és csokit vihettek haza. Természetesen ezen az al­kalmon a versenyen és a bemutatóúszáson induló di­ákok és tanárok belépése ingyenes volt. Az élményfürdő ezenkívül az idei szezonban még két nagyszabású sportrendezvényt, strandröplabda- és strandfoci-bajnokságot is szervezett a Pézsa Tibor sportcsarnokkal közösen. A három héten keresztül, péntektől-vasárnapig tartó tornákra baráti társasá­gok nevezhettek, végül pedig összesen 19 csapat mérte össze tudását az Aquaszigeten. A Raiffeisen Röpikupán a Neuzer kft. jóvoltából a győztesek bicikliket nyerhettek, de díjakként még Speedo ajándékutalványok, és kombinált, tíz alkalmas élmény- fürdős bérlet is gazdára talált. Ahogy az Aquasziget Focikupán is lehetett nyerni belépőket, vagy hétvégéi vadvízi túrát a Fitz Roy jóvoltából, illetve műszaki cikkeket. A felnőtteknek rendezett sporteseményeken kívül termé­szetesen a legkisebbekre is gondolt az élményfürdő, Zozó, az Aquasziget kajmánja ugyanis gyerekprogramokkal várta a gye­rekeket. „Minden hónapban egyszer kreatív játszóházzal, az Alma- vagy a Bóbita gyermekzenekar koncertjével illetve Báb­előadással vártuk gyermekvendégeinket. Ezenkívül, volt még Fisher Price nap és Bobby Car show, ahol a gyermekek fergete­ges játékbemutatóknak lehettek részesei és természetesen ki is próbálhatták azokat" - tette hozzá Mihalovics Barbara. Leg­utóbb pedig a lapunka születésnapjával közösen tartott strand­záró rendezvényen szórakozhatott az élményfürdőző közönség. A medencéken kívül a legkisebbek a kreatív játszóházban, a Bó­bita zenekar koncertjén, illetve bábelőadáson érezhették jól ma­gukat, míg a nagyobbak a Dunakanyar táncegyüttes bemutató­ján, valamint az Indiretta koncertjén. Ezen a napon derültek ki ráadásul, hogy kik az élményfürdő és a BabaMama Tudakozó ál­tal közösen szervezett internetes szépségverseny győztesei is. Június 2-tól augusztus 30-ig négy kategóriában összesen 1500 gyermek nevezett be, akikre ez idő alatt több mint 15 millió kat­tintás érkezett a BabaMama Tudakozó weboldalára. A nyári sze­zonzárással azonban nem érnek véget az Aquasziget program­jai, beindulnak ugyanis az őszi rendezvények, foglalkozások is, elsőként keddtől újra startol a babaúszás. Átlagos nyár A párkányi Vadas termálfürdő szeptember 1-től már szintén őszi „üzemmódban" működik: a strand délelőtt 10 és délután 18 óra között áll a vendégek rendelkezésére, akik a Delfin-, úszó-, pezs­gőfürdő-, gyermek- és Csillag-medencékben élvezhetik a vén­asszonyok nyarát. A strand külön szerencséje egyébként a szo­katlanul meleg szeptember, hiszen a Vadas fedett uszodája jelenleg nem üzemel az október 10-ig tartó karbantartási mun­kálatok miatt. Az idei szezon egyébként átlagosnak mondható, a kissé hek­tikus időjárás miatt körülbelül ugyanannyi látogatója volt a für­dőnek, mint egy évvel korábban - mondta a Vadas marketing- vezetője. Német Lívia hozzátette: ez elsősorban az esős július­nak tudható be. Ugyanakkor a„legerősebb" nap mégis júliusban volt, a hónap második hétvégéjén: ekkor összesen 6 ezer jegyet értékesítettek - nem számolva a bérleteket - és 3 ezer embernek adtak szállást a Vadashoz tartozó komplexumokban. I iPhone3G A várva várt iPhone. Megérkezett. 990 Ft-tól T-Mobile ikon 600 díjcsomaggal ZruVM* natty, *5« SASVÁRI KFT. ESZTERGOM, Kossuth u. 5. Tel.: 33/411-014, 06-30/552-24-42, 06-30/474-12-09 DOROG, Bécsi út 55. Tel.: 33/443-471, 06-30/901-42-15 Nyitva tartás Esztergomban: H-P: 8.00-17.00, Szó: 8.30-12.30 Nyitva tartás Dorogon: H-P: 8.30-16.30, Szó: 8.00-12.00 PU Mobile Partner hídlap 25

Next

/
Thumbnails
Contents