Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-06 / 35. szám

webséta k ultúra Ősök nyomában a neten Internetes kószálásunk közepette nem nehéz a magyar történelemmel foglal­kozó site-okra bukkannunk. Különösen igaz ez az Esztergommal, az itt uralko­dó királyokkal, fejedelmekkel foglalkozó honlapokra. így leltünk rá Pelzo oldalára. H a beírjuk a keresőbe a pelzo.konyv-e. hu/th-kepesl.html viszonylag bonyo­lultabb címet, akkor főként a magyar tör­ténelem első századaival foglalkozó hon­lapra juthatunk el. Az oldal tehát első­sorban azoknak szól, akik nagy kedvvel merülnek el a legendás magyar évszáza­dok históriáiban. A virtuális lapozgatás közben azonban nem csak a történelem epizódjairól és nagy alakjairól olvasha­tunk, a site szerzői számos illusztráció kí­séretében többek között a Szent Korona kapcsán komoly elemzéseket adnak köz­re. A szerző, szerkesztő - ahogy magát nevezi „Pelzo" - az oldal középső részé­ben régi esztergomi képeslapokat mutat­va elemzi a főszékesegyház, a várpalota részleteit. A kiindulópontnak számító ol­dal bal felén pedig azokat a rovatokat ta­lálhatjuk meg, melyek ugyancsak Eszter­gomról, illetve a városhoz kötődő magyar uralkodókról, s főként Géza fejedelemről szólnak. A nem túl ötletes címek (Kiad­vány 1-2-3-4) mellett még található néhány egyértelmű elneve­zésű is, mint például Szent Korona és a Mél­tatlanul. Ezekre klikk­elve egyértelművé vá­lik, hogy az említett író nemcsak akkurátus alapossággal vizsgál­ta, vizsgálja a magyar história legelső évszá­zadait, de azokkal kap­csolatban számos, ma már ismertebb össze­függésről is beszél kö­zönségének. Az emlí­tett opciókra klikkelve így képes összefogla­lót olvashatunk Géza fejedelem és Eszter­gom kapcsolatáról, az esztergomi várban található ősi magyar j uralkodói jelképek és az emberiség ősi I kultúráinak összefüggéseiről. A negyede­ik fejezet egy mindenképpen különleges és érdekes epizódot mutat be, azt, amikor Szent István tragikus körülmények között elveszti fiát, Szent Imrét. Külön fejezetet kapott a Szent Korona, melyről e helyen a királyi ékszeren található rejtett üzene­tekről írt dolgozatot olvashatjuk el. Akip | fMfítmkról } r Esztergomi Képes-lapok: € uaJUJ mm &ám) Ml tUL 1 IMeflfgndglésl (Képeslapok] (Magyar eicjtet feSfgpSiíB Sajnálatos módon a "születési hely" az 1930- as éveket követően teljes feledésbe merült! 'Könyveim áhar újra fel kellen fedeznem, ismernem, amit a korábbi évszázadok mindvégig tudtak! Megerősítésként: Az 1927. IX. 2. án kelt levelezőlap képoldalán a következő hivatalos magyarázó felirat szerepel: “SZENT ISTVÁN KIRÁLY SZÜLETÉSI HELYE ESZTERGOM" A múlt század eleji képeslapon “A világ legnagyobb oltárképe" szerepel, de jelentősége nem ebben rejlik, hanem abban hogy felsorolja ESZTERGOM NEVEZETESSÉGE« : "Vedd le sarudat, ha Esztergomba lépsz. In született szt. István király, az ezeréves ország megalapítója. A Bazilika helyén vár álon és A SZOBA MEG MA IS MEGVAN, amelyben szt. István született. Ágya helyén oltár áll..." Eme idézet tehát Géza fejedelem MEGLÉVŐ várát is tudatja egyben! Eme képen a feltárások- előtti állapot látható. A ik az úgynevezett "Szent István terem" látható és tárható. A lakótorony emelet) szintje beomlott és földdel feltolton áaapotban van. szintúgy főid «an pihen a ... 1934 et írtak, a gyermekek csoportja játszón in Francisco Jósé de GOYA és öt Goya-Dalí képpár Esztergomban 2008. augusztus 16-2008. október 1 5. Oldja meg az oldal sarkában található Sudoku játékot, vágja ki és küldje vissza a szerkesztőség címére szeptember 10-ig! A helyes megfejtők kö­zött a Goya-kiállításra szóló családi belépőket sorsolunk ki! Előző heti fel­adványunk megfejtői közül Vig Lajosné (Esztergom) olvasónknak ked­vezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. Legutóbbi feladványunk megfejtése: 9 5 1 3 4 3 2 1 7 2 4 6 9 7 6 5 9 7 8 3 8 1 2 1 5 8 7 8 3 4 6 5 1 9 3 2 7 8 4 4 9 3 8 7 5 2 6 1 7 2 8 6 1 4 9 3 5 3 6 7 2 T 9 1 4 8 2 1 4 3 8 7 5 9 6 5 8 9 1 4 6 3 2 7 8 4 5 7 2 3 6 1 9 9 7 2 4 6 1 8 5 3 1 3 6 5 9 8 4 7 2 mozirébusz nyerjen jegyet jó válaszokkal! Legutóbbi feladványainkra helyesen válaszolók közül Czahesz Anita lett a szerencsés. Nyeremé­nye egy darab, két fo részére szóló mozijegy, me­lyet harminc napon belül tetszőleges előadásra | használhat fel, és a szerkesztőségben vehet át. Ezen a héten gengszterfilmekről faggatjuk a mozirajongókat. 1. Ki rendezte a Keresztapa saga-t? , ú 2. Számos film szól a japán maffiózókról, de hogy is hívják őket? 3. Ki ölte meg Jimmy Hoffa-t? A megfejtéseket szeptember 10-ig kell eljuttat­ni a hidlap@freemail.hu e-mailre, vagy a szer­kesztőség postacímére. Múltheti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Jessica Álba 2. Alkonyaitól pirkadatig 3. Underworld 26 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents