Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-08-30 / 34. szám

Esztergom felfedezése, avagy a hely története Gépgyári rapszódia Pöltl Zoltán Legendás házak, történelmi kőfalak, régi századok királyi építmé­nyeinek történetéhez szokott olvasóink bizonyára egyetértenek az­zal, hogy az ipartörténeti jelentőséggel bíró épületek, létesítmények bemutatása is fontos. A Labor MIM, az esztergomi kékfestő műhely, vagy a város határában lévő szénrakodó históriája után most a SZIM Marógépgyár történetét tárjuk a kíváncsi olvasó elé. M egszűnése után közel másfél évtizeddel, az esztergomi SZIM Marógépgyárra, mint a város legrégebbi ipari üze­mére tekinthetünk vissza. Érdemes tehát e létesítményről bő­vebben is szót ejtenünk, a gyár és a város sorsa majd száz éven át egybefonódott. A létesítmény előzőleg az Esztergomi Her- cegprímási Uradalmak Jószágigazgatóság tulajdonában volt, a Petz testvérek ugyanakkor már korábban is ellátták a cég buda­pesti képviseletét. Amikor a gyár az országhatár-módosítás ha­tására kihasználatlan maradt, Petzék átvették azt. Az üzemet így 1922. december 22-én indította el Petz H. Lajos és testvé­re, Béla. A gyár létrehozásában a piaci igények mellett minden bizonnyal nagy szerepet játszott Petz H. Lajos előzőleg Angliá­ban eltöltött hat éve, ahol mérnöki diplomát szerzett és külön­böző gyárakban dolgozott. A külföldi tapasztalatok nemcsak a műszaki, de a kereskedelmi és az üzemszervezési szaktudást is gyarapították Petzben. A gyár ekkor a Petz Testvérek Her­cegprímási Vasöntöde és Gépgyár nevet vette fel, ezt még ma is olvasni le­het néhány csatornafedé­len az esztergomi utcákon. Az üzem az Úri (ma Berényi Zsigmond) utcában működött, itt univerzális satukat és különböző öntvé­nyeket gyártottak. Az indulás után egy évvel megkezdték a PF­12-es jelű úgynevezett keretes fémfűrészgépek gyártását, eb­ből 1923-ban 25 darabot már Svájcba exportáltak. A vállalat jó hírnevének és Petz H. Lajos korábban említett angliai kap­csolatainak köszönhetően a cég a 30-as évek elején közös vál­lalkozásba fogott a brit John Fowler Corporation-nel, igaz, ez a nexus nem tartott sokáig. A brit kapcsolatot követően a Petz- gyár fellendült. A termelés és a létszám nőtt, a vállalat Eszter­32 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents